2011. január 26-án hóvihar miatt előbb véget ért a tanítás abban a philadelphiai általános iskolában, ahol Ellen Greenberg, a 27 éves tanítónő dolgozott. Greenberg tehát korán hazament a hatodik emeleti lakásba, amely vőlegényével közös otthona volt. Ez a lakás néhány órával később a halálának a helyszíne és egyben egy rendkívül különös bezárt szoba rejtély helyszíne lett.
Hogy Ellen Greenberg öngyilkos lett vagy gyilkosság áldozatává vált, a mai napig vitatott. Szülei, akik az utóbbira gyanakodtak, most pereskedéssel elérték, hogy az egykor vizsgálódó patológus tizennégy év elteltével kimondja: mégsem öngyilkosságnak, hanem valami másnak kellett volna minősíteni a halálesetet.
Azon a havas délutánon Greenberg egy ideig együtt volt a lakásban a vőlegényével, Samuel Goldberggel, majd a férfi egy ponton, háromnegyed öt körül úgy döntött, hogy lemegy egy kicsit az épület-komplexumban található edzőterembe. Ahogy később a rendőröknek elmondta: úgy fél óráig használta az egyik gépet, aztán mikor visszaért, nem tudott bejutni a lakásba, mert a láncos ajtózárat belülről beakasztották. Hiába kopogott, dörömbölt. Elővette a telefonját, és hívásokkal meg - egyre idegesebb - üzenetekkel kezdte bombázni a menyasszonyát.
Ez a közjáték huszonkét percen át tartott. Aztán lement az előcsarnokba, hogy megkérje az ott dolgozó biztonsági őrt, segítsen betörni az ajtót. Az közölte, hogy ez szabályellenes volna, így végül Goldberg több mint egy óra elteltével egymaga ment vissza és hatolt be az ajtón.
Odabent a konyhában, a földön megtalálta menyasszonya holttestét. A Philadelphia Inquirer 2019-ben megjelent oknyomozó cikke részletekbe menően nyilvánosságra hozta a körülményeket.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy? Jelentkezz be!