Több mint 400 millió forint megtakarítása és öt budai lakása is van a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökének

belföld
február 03., 13:20

Jelentős vagyonnal rendelkezik Lánczi Tamás, az egy éve alapított Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke, írja a Telex. A szombat hajnalban közzétett vagyonnyilatkozatából kiderül, hogy Lánczinak négy lakása van az I. kerületben, egy a XII. kerületben, és öt éve vett még egy 47 négyzetméteres vadászházat Nagymaroson is.

photo_camera Fotó: Kristóf Balázs/444

A lap azt is írja, a vagyonnyilatkozata szerint a kinevezése óta közel 65 millió forinttal növelte a vagyonát. Tavaly februárban még 347 millió forintos megtakarításról számolt be, idén januárban már összesen 412 millió forint szerepel a nyilatkozatában:

  • 157,8 millió forint állampapírban,
  • 72 millió forint befektetési alapban,
  • 69 millió forint kötvényben,
  • 59 millió forint készpénzben,
  • 30,3 millió forint a bankszámláján,
  • 23,4 millió forint pedig egyéb megtakarításokban.

A hivatali állását a lap szerint ki is felejtette a nyilatkozatból Lánczi, pedig elnökként jobban keres, mint a miniszterelnök, a hvg.hu októberi adatigénylése alapján bruttó 5,4 millió forintot kap havonta.