Ahogy már a hét közepén előrejelezték, szombaton kibukkant az Ínség-szikla Budapesten, a Gellért-hegy lábánál a Dunából. A feljegyzések kezdete óta korábban még soha nem volt olyan alacsonyan a Duna márciusban, hogy ilyenkor előbukkanjon.
Bár mint az RTL riportjából kiderül, most még csak éppen látszott ki a vízből a szikla teteje, könnyen lehet, hogy a következő napokban az egész felbukkan. Az előrejelzések szerint ugyanis a nemcsak Magyarországon, hanem az egész Kárpát-medencében uralkodó száraz idő miatt tovább csökken a Duna vízállása. A Duna nagymarosi vízgyűjtőnél a mostani ősz és a tél sokkal szárazabb volt, mint szokott, a lehullott csapadék mennyisége jócskán elmaradt a sokéves átlagtól.
Az Ínség-szikla 2000 óta négyszer bukkant elő, ebből háromszor 2010 után, de mindig ősszel. Amikor 2018-ban felszínre került, akkor az extrém száraz időjárás miatt nyár végétől egészen késő őszig, 73 napon át szabadon volt, írta a Hvg néhány nappal ezelőtt.