A súlyosan Alzheimer-kóros Gene Hackman túl zavarodott és erőtlen lehetett ahhoz, hogy segítséget hívjon a feleségéhez

külföld
március 09., 10:05

Mielőtt Gene Hackman Oscar-díjas színész eltűnt a nyilvánosság szeme elől fogadott szülővárosában, Santa Fében, a helyiek látták az idősödő filmsztárt a golfpályán, a kocsijánál, vagy a kutyáit sétáltatva. Felesége, a zongoraművész Betsy Arakawa gyakran volt mellette, és sok mindent irányított Hackman életében - írja a New York Times.

A 30 évvel fiatalabb feleség szervezte a golfmeccseit a színész barátaival, felügyelte a diétáját – tekintettel az évtizedek óta fennálló szívproblémáira -, vízzel hígította a borát, gépelte és szerkesztette a regényeit.

photo_camera Fotó: HECTOR MATA/AFP

Hackman egyik barátja szerint a színész élvezte mindezt, azt mondta, már rég halott lenne, ha a felesége nem gondoskodna róla és az egészségéről.

Úgy tűnik, egyedül Arakawa gondozta a 95 éves, előrehaladott Alzheimer-kórral küzdő színészt. Az új-mexikói seriff is arról beszélt, semmi nem utalt arra, hogy valakit felfogadtak volna mellé.

A házaspár egy négy hálószobás házban élt a város keleti részén, amelyet egy fényűző zsákutca végén fák takarnak.

Ezért is volt annyira megrázó, mikor az új-mexikói hatóságok azt közölték, a házaspár természetes halállal halt meg, de Arakawa hunyt el először.

A feltételezések szerint a 65 éves nő február 11-én halt bele a hantavírus okozta fertőzésbe, amit rágcsálók ürüléke terjeszt.

A nő holttestét a fürdőszobában találták meg, mellette egy gyógyszeres üveg és kiömlött tabletták hevertek a földön. Az egyik kutyájuk egy szekrényben lévő ládában feküdt holtan.

photo_camera Fotó: RONALDO SCHEMIDT/AFP

A hatóság beszámolója szerint a nő február 9-én hozta el a kutyát az állatorvostól, február 11-én reggel e-mailt küldött a masszőrének, délután boltba ment és megállt a gyógyszertárnál. Délután megállt egy állateledel-kereskedésnél, 17.15-körül hazaért, majd nem válaszolt semmilyen e-mailre.

Gene Hackman napokig egyedül volt a házban, a feltételezések szerint február 18-án halt meg.

Bomló holttestüket 8 nappal később fedezték fel, mikor egy karbantartó biztonsági őrt hívott a házhoz, miután senki nem nyitott ajtót.

Hackman holttestét az előszobában találták meg, a feltételezések szerint eleshetett, a teste mellett ott volt a botja, és papucsa.

Az új-mexikói vezető orvosszakértő azt mondta, az Alzheimer-kór hozzájárult Hackman halálához.

A házban történtek pontos részletei talán soha nem derülnek ki, de a pénteken bemutatott elmélet felveti annak a lehetőségét, hogy „Gene Hackman – a tengerészgyalogos veterán és tökéletes precizitással dolgozó színész – napokig a fürdőszobában összeesett, majd elhunyt felesége jelenlétében élt, de túlságosan zavarodott vagy erőtlen volt ahhoz, hogy segítséget hívjon” - írják a lapban.

Hackman lényegében „csapdába esett a szép, félreeső otthonában”.

A barátok és szomszédok szerint a házaspár a koronavírus-járvány óta visszavonultan élt a hegyoldalban álló házukban. Hackman egyik barátja azt mondta, érezhető volt, hogy a színész állapota hanyatlik. 2023-ban például már elfelejtette, hogy a feleségének a születésnapjára vacsorát szokott főzni.

Gene Hackman 1971-ben és 1992-ben kapott Oscar-díjat. Betsy Arakawa a második felesége, 1991-ben házasodtak össze.