Kilátástalan képet fest a bolygó jövőjéről az európai tudományos akadémiák új jelentése

környezetvédelem
március 10., 11:24

Pesszimista képet fest és azonnali cselekvést sürget friss fenntarthatósági jelentésében az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC), az előző, 2021 januárjában bemutatott jelentéshez képest egy fikarcnyit sem javult a helyzet, sőt, több szempontból is sokat romlottak a bolygónk állapotának mutatói – írja az MTA közleménye.

photo_camera Fotó: RASID NECATI ASLIM/Anadolu via AFP

A mostani EASAC-jelentés szerzői szerint az egyre gyorsuló globális felmelegedés hatásai hatalmas károkat és életekben mérhető veszteségeket okoznak a világ minden részén, így Európában is. Mindeközben a biológiai sokféleség csökkenése folytatódik, az emberiség továbbra is pazarlóan bánik a bolygó erőforrásaival, semmi jelét nem adva annak, hogy igényeit a Föld véges készleteihez akarná igazítani. Az emberiség túléléséhez szükséges kilenc alapvető környezeti stabilitási mutató közül hat a kritikus határon túl van:

  • a klímaváltozás,
  • a bioszféra egységének megbomlása (a biodiverzitás csökkenése, fajok tömeges kihalása),
  • a szabad természet mezőgazdasági térséggé és városokká történő átalakítása (termőföldek terjeszkedése, erdőirtások),
  • ivóvízpazarlás,
  • beavatkozás a nitrogén- és a foszfátciklusba (a növényfejlődés meghatározói),
  • vegyi és egyéb környezetszennyezés,

a hetedik, amivel kapcsolatban az utóbbi időben értük el a kritikus határt:

  • az óceánok elsavasodása,

és a maradék kettő, amik esetében közel járunk a kritikus ponthoz:

  • a szállópor-szennyezés,
  • a sztratoszférikus ózonréteg vékonyodása.

A jelentés azt is írja, hogy hiába terjednek a zöld technológiák, hiába növekszik a szél- és a napenergia aránya az energiamixben, hiába fejlődik szélsebesen az akkumulátoripar, a megdönthetetlen tudományos bizonyítékok ellenére úgy tűnik, hogy

vészesen fogyatkozik a politikai akarat a fenti környezeti kihívások kezelésére. Egyre szélesebb a szakadék a jövő fenntarthatósága érdekében szükséges intézkedések és az ezek megtételéhez szükséges döntéshozói elszántság között, miközben a helyzetet súlyosbítja a mindent átható dezinformáció, a klímaszkeptikus propaganda és a greenwashing.

Ugyan a zöld iparágak növekedésének volt néhány jótékony hatása, a tudományos akadémiák szerint nem elegendő a probléma mértékének kezelésére. A fosszilis tüzelőanyagoknak nyújtott hatalmas állami támogatásokat szerintük fel kellene számolni, miközben a szén-, olaj- és földgázlobbi hatékonyan küzd üzlete megőrzéséért. Azt írják, a kormányok továbbra is a bruttó hazai össztermék (GDP) megszállottjai, a siker egyedüli mércéjeként tekintenek rá, és kevés előrelépés történt az energia- és erőforrásigény gazdasági növekedéstől való elválasztására. Hasonlóan szakadék tátong a biológiai sokféleség csökkenésének visszafordítására irányuló kötelezettségvállalások és a konkrét cselekvések között is.

Mike Norton, az EASAC környezettudományi programigazgatója a jelentés bemutatásakor elismerte, hogy a világban jelenleg zajló politikai folyamatok, a nagyhatalmak gazdasági játszmái, az Egyesült Államok irányváltása súlyos aggodalmakra adnak okot, ugyanakkor Európának nem szabad feladnia eddigi eredményeit, tartania kell magát a klímakatasztrófa elkerülése érdekében tett vállalásaihoz.

A teljes jelentés itt olvasható el angol nyelven.