Mintha egy ló- és nőkedvelő AI írta volna a Tisza új slágerét

MŰVÉSZET
március 10., 22:08

A maga módján tök profi, kicsit mégis olyan érzést kelt, mintha egy Magyar Péter által etetett mesterséges intelligencia csinálta volna a hétfőn este droppolt Tisza-slágert vagy legalábbis slágernek szánt számot.

Hétfőn ugyanis új indulóval – a címe Kell egy jobb ország! – illetve a hozzá tartozó, megszámlálhatatlan magyar zászlót, feltűnően sok nőt és nem kevés lovat szerepeltető klippel jelentkezett Magyar Péter. A dalt Nagy Ervin énekli, a klipet hozzá pedig maga Radnai Márk rendezte.

link Forrás

Aki abstart utálja az indulókat, a patetikus hangulatot és a musicalslágereket, az bele se hallgasson, ez ugyanis egy igazi dobolós-torokszorongatós-csatábamenős lakossági musicalsláger, markáns verbunkos hangulattal.

Az új számba egy rakás funkciót zsúfoltak bele, hiszen az egyszerre

  • egyes pontjain együtténeklésre gerjesztő pártinduló,
  • meghívó a Tisza március 15-i nagygyűlésére,
  • kampányanyag,
  • és reakció a Magyart érintő fideszes állításokra.

Az AI-szerűségét az adja, hogy annyi mindent tuszkoltak bele, mintha egy promptban tételesen megadták volna:

  • az összes eddigi, Tisza párttal kapcsolatos kulcsszót és szlogent (az áradástól a téglarakosgatásig),
  • a párt leegyszerűsített üzenetét a választóknak,
  • és a Tiszával, illetve Magyar Péterrel kapcsolatban a fideszes propagandában felhozott összes vádat, hogy a klip minden egyes ilyenre tételesen igyekezzen reagálni.
  • Plusz azt az utasítást, hogy az egész legyen egészen más, mint a régi ellenzék bármilyen klipje vagy dala.

Bár láthatólag a párt slágerének szánták, vagyis a már most a híveik közé tartozóknak, a klip mintha külön üzenne az elcsábíthatónak tartott fideszeseknek is. Én legalábbis ennek tulajdonítottam, hogy a videó kicsit olyan, mintha a kormánymédia rágalmaival folytatna párbeszédet:

– Nőverő lenne? – A főszereplők nagy része nő és ők ülnek a lovakon is.

– Balos lenne? – A szereplők hangsúlyozottan mindenfélék, pónemre, korra, ruhára és az akcióikat nézve van köztük népnemzeti, vallásos, libsi, szocdem, öreg, fiatal és középkorú és amit csak el lehet képzelni.

– Nemzetellenes lenne? – Ennyi magyar zászlót a csúcson lévő Orbán nagygyűlésein se lehetett látni.

– Idegenszívű lenne? – Ennyi huszáregyenruhát a pákozdi csatában se lehetett látni.

– Istentelen nagy komcsi lenne? – Az egyik tiszás lovagnő 3(!) kereszt előtt lovagol egyszerre és a feszületek láttán táncolni kezd a lovával. Erre varrjon gombot a maximum döglött rénszarvason lovagoló Semjén Zsolt!

– Az igazi magyarok úgy drukkolnak a Fidesznek, mint valami focicsapatnak? – A klip csomó szereplője néz ki úgy, mintha a magyar válogatott törökök elleni közelgő ki-ki meccsére festette volna ki az arcát piros-fehér-zöldre.

Még füstgyertyázás is van, szóval az ultrák is tiszások az üzenet szerint.

A klip legtalányosabb részében, 1:56-tól a nő, aki kicsit korábban annyira extázisba jött a keresztektől, a Rózsadombról lenézve megpillant egy pesti lakótelepet, amire hosszan és talányosan néz, és a lova is gyanakodva szuszog, majd továbbindulnak. Ez arra tett utalás, hogy a Tisza beszippantotta volna Tóth Józsefet, Angyalföld Örökös Polgármesterét? Ki tudja!

A szövegben arról van szó, hogy mindjárt megdől a zsarnokság. A szöveg kezdete egészen forradalmi, úgyis mint:

Javainkat mind elhordták
A csillagokat is lehazudták
A rablott holmiból épültek
Birtokok és paloták
Itt az idő, hogy mozduljunk
Veszteni nincs mit, induljunk
Vége van, ennyi, a bűnösök
Nem hordhatnak koronát

De a videó közben inkább arra utal, hogy fegyelmezett vonulással (mármint gondolom az urnák irányába) az egész letudható lesz heveskedés nélkül is.

A klip vége ebben szellemben mintha titkos üzenet lenne Orbán Viktornak, hogy a bőréért azért nem kell aggódnia, a tiszás tömeg ugyanis nem a Karmelita felé, hanem pont az ellenkező irányban szeli át a Dunát a Lánchídon, így maximum a Gresham-palotát, Pintér Sándor belügyminisztériumát vagy egy túlárazott éttermet tudnának megostromolni.