A kormány szerint „álhír”, hogy az Orbánék által létrehozott Hungary Helps is kapott „guruló dollárokat” a USAID-től

POLITIKA
március 11., 08:36

„Álhír, hogy a USAID anyagilag támogatta volna a Hungary Helps Ügynökséget” – ennyit válaszolt Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a 24.hu szerint Vadai Ágnesnek, aki Orbán Viktort kérdezte arról, hogy a „guruló dollárok” miatt ő, Bayer Zsolt és Azbej Tristan is listára kerül-e, és miként kíván magyar állampolgárokat kitiltani.

Vadai ezzel egyrészt arra utalt, hogy a rendszerváltás környéki Fidesz sokat köszönhet Soros Györgynek, másrészt arra, hogy Bayer Zsolt nemrég maga írt arról, hogy harminc évvel ezelőtt az amerikai Lockheed Martin repülőgép- és fegyvergyártó vállalat érdekében lobbizott húszezer dollárért cserébe. Illetve arra, hogy a USAID (Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége) bezárását ünneplő Orbán-kormány most úgy nevezi „korrupciós botrány”-nak azt, hogy a segélyek szétosztására létrejött szervezet segélyeket osztott szét, hogy egy általuk létrehozott szervezet is kapott pénzt a USAID-től.

Még az MTI is beszámolt róla, hogy az Orbán-kormány által létrehozott Hungary Helps ügynökség 2019-ben a USAID-del kötött megállapodásnak köszönhetően tudta elindítani az üldözött keresztényeket segítő globális programjait öt közel-keleti és két szub-szaharai országban.

Ezt tagadja most Magyar Levente, aki szerint ami megtörtént, az egyszerűen „álhír”.

A program megvalósításával a magyar kormány akkor Azbej Tristan KDNP-s államtitkárt bízta meg. Egyébként akkor is Donald Trump volt az amerikai elnök.