Lövöldözés lehetett a Keleti Pályaudvarnál hétfőn, amelyben megsérülhetett egy rendőr

bűnügy
március 11., 13:14

Egy olvasónk jelezte még reggel, hogy tudomása szerint hétfő este lövöldözés volt a Keleti Pályaudvarnál, amelynek során lábon lőttek egy rendőrt. Az ügyben megkérdeztük a BRFK-t, akik a kérdéseinket átirányították a Központi Nyomozó Főügyészségre. Ebből már sejteni lehetett, hogy valami olyan esemény történhetett a helyszínen hétfőn este, amelyben rendőrök is érintettek voltak.

A KNYF válasza délutánra érkezett meg, és megerősíti, hogy komoly bűncselekmény történt, de részleteket nem árultak el:

„Korábbi megkeresésére tájékoztatom, hogy annak tárgyával kapcsolatban a Központi Nyomozó Főügyészség emberölés előkészületének bűntette és más bűncselekmények miatt rendelt el nyomozást, míg a rendőri intézkedés során történtek teljes körű kivizsgálása külön eljárásban van folyamatban” – írták.

A borítókép illusztráció. Fotó: KAROLY ARVAI/AFP