Esni fog

időjárás
március 12., 17:57
photo_camera Forrás: Wikipédia/Pierre-Auguste Renoir

Csütörtök

Hajnalban beborul az ég, egyre több felelé lehet számítani esőre, záporra. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 7 és 12 fok között valószínű.

Délelőtt aztán nyugat, délnyugat felől szakadozik a felhőzet, esni inkább az északkeleti országrészen fog. Erős, több helyen viharos széllökésekre lehet számítani, ami csak délután gyengül. A hőmérséklet csúcsértéke általában 16 és 22 fok között valószínű.

Péntek

Reggel újabb felhőtömbök érkeznek, napközben borult lesz az idő. Délelőttig még inkább csak a Dunántúlon, délután másutt is egyre nagyobb területen számíthatunk esőre, záporra. Hajnalban 0-9 fok közötti értékek várhatók. A csúcshőmérséklet az északnyugati tájakon csupán 10, délkeleten 20 fok körül alakul.

Szombat

Már reggel borult lesz az idő, az ország déli részén azért majd csökken valamennyit a felhőzet. Reggelig országszerte valószínű eső, napközben azonban fokozatosan megszűnik a tartós csapadék, ugyanakkor záporok később is előfordulhatnak. Hajnalban 4, 11, délután 6, 19 fokot mérhetünk.

Vasárnap

Többnyire erősen borult lesz az ég, valószínűleg esni is fog. A minimum 0 és +7, a csúcsérték 8 és 15 fok között valószínű.

via OMSZ