Donald Trump környezetvédelmi ügynöksége szerdán több mint 30 deregulációs intézkedést jelentett be, köztük például a Joe Biden ideje alatt meghatározott, az erőművekre és az autókra vonatkozó kibocsátási határértékek visszavonását – írja a Reuters.
A lépések összhangban vannak az amerikai elnök korábbi ígéretével, miszerint módosítják a szabályozást annak érdekében, hogy fellendítsék az ipart és felpörgessék az olaj- és ásványianyag-termelést. Ugyanakkor abban is elhivatott a kormányzat, hogy lazítsanak a levegő és víz minőségének védelme érdekében meghozott szabályokon, amelyeket az éghajlatváltozás elleni küzdelem jegyében alkottak meg korábban.
Az ügynökség azt is közölte, hogy lépéseket tesz annak a 2009-es tudományos megállapításnak a visszavonására, amely szerint az üvegházhatású gázok kibocsátása veszélyezteti a közegészséget. A Trump-adminisztráció azt is tervezi, hogy visszavonja az energiaiparban évtizedek óta érvényben lévő levegő- és vízszabályozásokat. A környezetvédelmi ügynökség például azt mondta, hogy felülvizsgálja a Biden alatt frissített higany- és levegőmérgezési szabályokat, amelyek szerintük a széntüzelésű erőművekre vonatkoznak. Szintén felülvizsgálja a Biden-adminisztráció alatt meghatározott, a korom és a levegőben lévő más káros részecskék csökkentésére irányuló szabványokat.
Az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal korábbi adminisztrátora, Gina McCarthy szerint a szerda „a legkatasztrofálisabb nap” a hivatal történetében.
Környezetvédelmi csoportok is megszólaltak a módosítások miatt. A Biológiai Sokféleség Központjának klímajogi intézetének jogi igazgatója, Jason Rylander szerint ezek a lépések nem állnak meg a bíróság előtt, ezért küzdeni fognak a szabályok visszaállításáért. Abel Russ, az Environmental Integrity Project (EIP) nonprofit szervezet igazgatója pedig úgy fogalmazott: „ez a közegészségügy szívébe vág”.