Mindenki dobjon el mindent: igazságügyi szakvélemény igazolta Fodor Réka természetes farizmát

életmód

Fodor Rékának már papírja van arról, hogy a fenékizmai igaziak. Az online fenékedző azért fordult szakértőhöz, mert a közösségi médiában megkérdőjelezték a feneke valódiságát. Ezt:

„Igazságügyi szakértői vizsgálat igazolta Fodor Réka fitneszedző farizmának természetes eredetét, miután közösségi médiában hitelrontó állítások kérdőjelezték meg hitelességét. A plasztikai sebész és igazságügyi orvosszakértő közös lelete azonban egyértelműen kizárta a szépészeti beavatkozást” – áll az MTI-hez eljuttatott közleményben, amit azzal folytatnak, hogy „Fodor Réka, a Barackcsapat vezetője hangsúlyozta: eredményeit kemény edzésmunkával érte el, amit szakértői vizsgálatok is megerősítenek”.

Az online edző közössége támogatja a hitelesség és a tudatosság fontosságát, miközben felhívja a figyelmet az internetes verbális agresszió problémáira – írja a Cube-Élmény Kft. a Nemzeti Közleménytáron keresztül.

Az internet szerint egyébként Fodor már 2023 szeptemberében is igazolta feneke valódiságát, akkor az RTL riportja szerint egy ultrahangos vizsgálaton is részt vett, ahol látszott, hogy körülbelül 3-5 centiméter vastagságú izom fedi a fenekét. Egyelőre nem világos, hogy Fodor most ismét igazságügyi szakértőhöz fordult-e.