Nyaral, de nem hagyta szó nélkül a Tisza elnöke Azahriah reggeli posztját, amiben az énekes arról írt, hogy
„már csak az igazán szektás, értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglények maradtak, mint Fidesz-szavazók.”
Érti az emberek dühék, elkeseredettségét és „néha az indulatot is”, írta Magyar Péter, de szerinte „soha nem más pártok szavazóival van a probléma.”
„Nem magyar áll szemben magyarral, hanem Orbán és 3000 janicsárja ejtette túszul a gyönyörű országunkat”
- tette hozzá.
„Mi pont egy másmilyen, emberséges Magyarországot szeretnénk építeni. Ehhez szükség van mindenkire. Azokra is, akik ma még áldozatai a propagandának, vagy a fideszes hazugságoknak”
- írta. Azahriah a nap folyamán belátta, hogy hibázott, és bocsánatot kért azoktól, akiket megbántott.
A poszt úgy indult, hogy gyönyörűen süt a nap, aztán váratlan fordulatot vett.
Bocsánatot kért Azahriah, miután értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglényeknek minősítette a Fidesz szavazóit.