Öt vádpontból négyben már sikerült döntést hozniuk, a zsarolás vádpontjában azonban nem jutott egyelőre egyetértésre a 12 esküdt a New York-i szövetségi bíróságon Sean Combs, vagyis P. Diddy zsarolással és szexkereskedelemmel kapcsolatos perében. Az 55 éves hip-hop producer mind az öt vádpontban ártatlannak vallotta magát.
A producert többen is szexuális zaklatással, erőszakkal és bántalmazással vádolták, az elmúlt 8 hétben az esküdtszék 34 tanút hallgatott meg, köztük volt barátnőket, korábbi alkalmazottakat, férfi prostituáltakat és szövetségi ügynököket.
Ha az esküdteknek sikerül megegyezniük, és bűnösnek találják a megvesztegetés vádpontjában is, azért akár életfogytiglani börtönbüntetés is kiszabható.Az ügyészség azt kérte a bírótól, hogy fogalmazzon meg úgynevezett „Allen-utasítást” az esküdtek felé (a nevét az első ilyen, még 1896-ban történt esetről kapta), hogy jussanak egyhangú döntésre. Ahogy a BBC is írja, az „Allen-utasítás” használata ellentmondásos, többek szerint ilyenkor indokolatlan nyomásgyakorlással érik el az esküdteknél, hogy megváltoztassák álláspontjukat, hogy engedjenek a többség akaratának.
Hogy az esküdtek mikor dönthetnek, azt nem lehet tudni. Az öt vádpontból négyben hoztak eddig ítéletet – amiket egyelőre nem hoztak nyilvánosságra –, ehhez is két nap tanácskozásra volt szükségük. Egy biztos: július 4-én ünnepnap van az Egyesült Államokban, aznap pedig a bíróság is zárva tart.
P. Diddyt 2024 szeptemberében tartóztatták le, többen vádolják szexuális zaklatással és bántalmazással. Az ügyészek szerint gyakorlatilag „bűnszervezetet” működtetett zenei/üzleti birodalmán keresztül, üzlettársai és alkalmazottai segítségével, és egészen 2004-ig visszamenőleg követhetett el olyan bűncselekményeket, mint a szexkereskedelem, az emberrablás, a kényszermunka, a megvesztegetés, a prostitúcióra kényszerítés, a bántalmazás.
A szövetségi bíróság szabályainak megfelelően az elmúlt két hónapban a tárgyalásokat nem közvetítette a tévé, a bíróságon fotók sem készülhettek. Ha elítélik a producert, élete hátralévő részét börtönben töltheti.
A szexuális zaklatással, erőszakkal és bántalmazással vádolt producer orgiákkal kapcsolatos további igényeiről is szó esett: a Gucci neszeszerben tartott drogokon túl például levest is kért a végtelen mennyiségű babaolaj mellé.
Volt barátnője, három másik nő és egy férfi producer is szexuális erőszakkal és bántalmazással vádolja a rappert, akinek nemrég a fiait és állítólagos dílerét is letartóztatták egy razzia során.
Nyolc hétig is eltarthat a hip-hop producer pere, aminek már az első hetén iszonyatos részletekről számoltak be a tanúk padján. Sean Combs a vád szerint évtizedeken át súlyosan bántalmazott és szexre kényszerített nőket.
Újabb iszonyatos részletekről számoltak be a tanúk padján a producer Sean Combs vagyis P. Diddy ügyében. A férfi a vád szerint évtizedeken át súlyosan bántalmazott és szexre kényszerített nőket.
A zsarolással, erőszakkal és szexkereskedelemmel vádolt Sean Combs tárgyalásán váratlanul megjelent Kanye West is, hogy támogassa barátját.