Jogi lehetőségek után kutat az önkormányzat a Lázár által műemlékké nyilvánított Turul ügyében

Budapest

Miután Lázár János építési és közlekedési miniszter miniszteri rendeletben csinált műemléket a XII. kerületi turul szoborból, a kerületi önkormányzat jogorvoslati lehetőségek után kutat.

„Az önkormányzat jelenleg jogi és szakmai szempontból is elemzi a döntés következményeit. A Turul-szobor korábbi vitás megítélése és elhelyezésének körülményei miatt úgy gondoljuk, hogy a kérdésről való társadalmi párbeszéd nem lezárható pusztán jogi eszközökkel” – közölte az önkormányzat a Telex kérdésére. Az önkormányzat szerint „a köztéri szobroknak tükrözniük kell a közösség értékrendjét és történelmi emlékezetét”.

A XII. kerületi turul-szobor.
Fotó: Ács Dániel/444

Elkerülni az utcai harcot

Kovács Gergely kutyapártos polgármester megválasztásakor azt ígérte, eltünteti a vitatott műalkotást. Ez természetesen sem a szélsőjobbos szervezeteknek, sem a szélsőjobbos Mi Hazánknak nem tetszett, Kovács ezért is mondta azt, hogy nem ezzel fogja kezdeni a munkáját, mert nem akar azzal indítani, hogy utcai harcot vív a Mi Hazánkkal.

Lázár a Mi Hazánktól nem függetlenül tavaly októberben a Kormányhivatalnál kezdeményezte a szobor ideiglenes védelem alá helyezését, és a hivatal ezt el is rendelte azzal az indoklással, hogy a szobrot a megsemmisülés fenyegeti.

A szélsőjobbos párt októberi megemlékezését is a szobornál tartotta, Toroczkai László pártelnök akkor azt mondta, szeretnék elérni, hogy sehol az országban „ne gyalázhassák meg a magyar jelképeket”.

A Mi Hazánk Turul térre nevezné át a területet.
Fotó: Bankó Gábor/444

Ám a kerület megtámadta a Lázár-féle döntést a bíróságon, így a Fővárosi Törvényszék a múlt héten jogerősen megsemmisítette az ideiglenes védelemről szóló határozatot.

A szobor idén húsz éve áll a Böszörményi úton és azóta lángol fel újra és újra a fájdalmas vita körülötte. Az alkotásban lévő ellentmondás gyökere röviden, hogy egy eleve terhelt szimbólumra, egy turul alakjára egyszerre írták rá tettesek és áldozatok neveit. A történet azonban nagyon tanulságos hosszabban is, Ács Dániel mutatta be egy egyedülálló dokumentumfilmben:

Forrás
Kapcsolódó cikkek

Lázár János műemlékké nyilvánította a turul szobrot

Ahogy a szobor terveinek bejelentésekor a 2002-es választásokon, úgy most is kampánytéma lehet az ellentmondásos szoborból.

Kaufmann Balázs
Budapest

A kutyapártos Kovács Gergő a Szoborparkba vinné a Turul-szobrot a Hegyvidékről, Toroczkai és Trombitás nem engedné

Fellángol az évtizedes emlékezetpolitikai harc.

Ács Dániel
POLITIKA

Lázár János műemlékké nyilvánította a XII. kerületi Turul-szobrot

„Ez csak valami tévedés lehet, bizonyára a MÁV-ot akarta műemlékké nyilvánítani a miniszter úr” – reagálta Kovács Gergő kutyapártos polgármester.

Benics Márk
belföld

Toroczkai szerint Magyar Péter a pokol legmélyebb bugyraiba kerül majd

Toroczkai László egy rakás szélsőjobbos szervezettel közösen demonstrált a Turul-szobornál, amely Kovács Gergely megválasztásával újra az emlékezetpolitikai viták középpontjába került. A pártelnök Dante pokla alapján elemezte a magyar politikai életet.

Bódog Bálint
belföld

Megszüntették a XII. kerületi Turul-szobor ideiglenes védettségét, amit Lázár kezdeményezett

Az ítélet jogerős.

Mészáros Juli
belföld
Videó

A gyilkosok emlékműve

76 évvel ezelőtt a XII. kerületben a nyilas pártszolgálatosok egy péksegéd, egy fűszeres, egy villanyszerelő és egy pap irányításával saját honfitársaikat mészárolták le. A tömeggyilkosságok helyszínén ma az ő jelképük, egy kardot markoló turul áll.

Szász Zsófi, Kiss Bence, Ács Dániel, Botos Tamás
video