Ismét bíróság elé áll Gisèle Pelicot, hogy tanúként szembenézzen egyik elítélt erőszaktevőjével

bűnügy
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Tavaly októberben állt bíróság elé Gisèle Pelicot, az a 72 éves francia nő, akit a férje egy évtizeden keresztül rendszeresen elkábított, majd az interneten megismert környékbeli férfiakat hívott fel magukhoz, hogy együtt erőszakolják meg a magatehetetlen asszonyt. Gisèle Pelicot most ismét bíróság elé áll, hogy tanúként részt vegyen egy fellebbviteli tárgyaláson, miután az ügyében elítélt 51 férfi közül egyedül Husamettin Dogan fellebbezett ítélete ellen – írja a Guardian.

Gisele Pelicot érkezik az avignoni bíróságra 2024. október 23-án.
Fotó: Christophe Simon/AFP

Pélicot feminista szimbólummá vált Franciaországban, miután tavaly lemondott a névtelenség jogáról a per idején, mivel remélte, tanúvallomása segíthet megkímélni más nőket a hasonló megpróbáltatásoktól. Emellett azt is elérte, hogy a 2024-es, első tárgyalását nyilvánosan tartsák, ezzel is felhívva a figyelmet a kábítással elkövetett nemi erőszakokra. A tárgyalóteremben így nyilatkozott:

„Nem nekünk kell szégyenkeznünk. Nekik kell.”

A 72 éves nő most a franciaországi Nîmes városában vesz részt tanúként egy tárgyaláson, hogy szembenézzen egyik elítélt támadójával. Ügyvédje, Antoine Camus elmondta, hogy ügyfele „szíve szerint nem menne végig újra ezen a megpróbáltatáson”, ennek ellenére jelen lesz a tárgyaláson, amire hétfőn legfiatalabb fiával, Floriannal érkezett.

„Azért lesz ott, hogy elmagyarázza: a nemi erőszak, az nemi erőszak – nem létezik »kis« erőszak” – mondta Camus az AFP hírügynökségnek.

A tavaly több mint három hónapig tartó perben Gisèle férjén, Dominique Pelicot-n kívül még további ötven, 26 és 74 év közötti vádlott ellen ugyanazért a bűncselekményért, azaz Gisèle Pelicot sérelmére elkövetett súlyos nemi erőszak miatt indult eljárás, és az avignoni bíróság akkor mindannyiukat bűnösnek találta. Míg a 72 éves Dominique Pelicot a maximálisan kiszabható 20 éves börtönbüntetést kapta, a vádlott-társak esetében az ötfős bírói testület az ügyészség által korábban javasolt, 4 és 18 év közötti szabadságvesztéseknél általában valamivel rövidebb, 3 és 15 év közötti büntetéseket szabott ki, esetenként felfüggesztve.

A 44 éves Husamettin Dogan, építőmunkás, aki 9 év börtönt kapott Gisèle Pelicot megerőszakolásáért, fellebbezett az ítélet ellen. Dogan bicegve, mankóval érkezett a tárgyalásra, arcát napszemüveg és maszk mögé rejtette. Csak annyit mondott el, hogy megerősíti nevét és születési dátumát, és hogy jelenleg nincs foglalkozása. A tárgyaláson kilenc esküdtet (öt férfit és négy nőt) választottak ki, akik három hivatásos bíróval együtt ítélkeznek majd.

A tavalyi elsőfokú tárgyaláson kiderült, hogy Dogan 2019 júniusában egy chatszobában ismerkedett meg Dominique Pelicottal, Gisèle férjével. Még aznap este elutazott a házaspár dél-franciaországi otthonába – feleségének azt mondta, „csak elmegy valahová”. Ott megerőszakolta Gisèle-t, aki akkor eszméletlen állapotban volt. A férfi az első tárgyaláson így védekezett:

„Azt hittem, csak egy játék. Én nem vagyok erőszaktevő, ez túl nehéz teher nekem.”

Ügyvédje nem kívánt nyilatkozni a fellebbviteli eljárás előtt. A 2024-es ítélethozatal után az 51 elítélt férfi közül 17 jelezte, hogy fellebbezni fog, de 16-an időközben visszaléptek – így csak Dogan maradt az egyetlen, aki él a jogorvoslat lehetőségével.

Dominique Pelicot, a francia bűnügyi történelem egyik legkegyetlenebb szexuális bűnelkövetője, éveken át altatókat és nyugtatókat kevert felesége ételébe, majd tucatnyi férfit hívott meg, hogy megerőszakolják őt a házukban, Dél-Franciaországban. A tavaly Avignonban lezajlott per során kiderült, hogy a férfi altató és szorongáscsökkentő tablettákat zúzott szét, és azokat Gisèle ételébe, kávéjába vagy fagylaltjába keverte, mielőtt férfiakat hívott a Mazan faluban lévő otthonukba, hogy megerőszakolják a nőt.

Pelicot úgy bukott le, hogy egy biztonsági őr rajtakapta, ahogy nők ágyékáról készít fotókat egy plázában. A rendőrök ezért megvizsgálták az eszközeit. Egy pendrive-on egy „abúzus” elnevezésű mappában több mint 20000 képet és videót találtak, amik hátborzongató részletességgel dokumentáltak közel 100 olyan alkalmat, amikor egy rakás idegen erőszakolja a feleségét. A szörnyű történetről Szily László írt bővebben ebben a cikkben.

Dominique jelenleg magánzárkában tölti börtönbüntetését, de a fellebbviteli tárgyaláson tanúként meg fog jelenni. Várhatóan megismétli majd azt, amit az első perben is mondott:

„Én erőszaktevő vagyok, és minden férfi ebben a teremben az.”

Kapcsolódó cikkek

Ragaszkodott a nyilvános tárgyaláshoz a nő, akit rendszeresen elkábított a férje, majd idegeneket hívott meg, hogy megerőszakolják

Gisèle Pélicot azt mondta, reméli, tanúvallomása segíthet megkímélni más nőket a hasonló megpróbáltatásoktól.

Kaufmann Balázs
külföld

Gisèle Pelicot: Azt akarom, hogy minden megerőszakolt nő azt mondja, „ha Pelicot asszony megtette, én is megtehetem”

„Nőgyógyászati problémáim voltak, és egyes reggeleken olyan érzéssel ébredtem, mintha elfolyt volna a magzatvizem. A jelek megvoltak, de sosem tudtam, hogyan dekódoljam őket” – mondta a bíróságon a francia nő, akit a férje rendszeresen bedrogozott, hogy idegen férfiak erőszakolhassák meg.

Herczeg Márk
bűnügy

„Megtudni, hogy az apám az elmúlt 20 év egyik legnagyobb bűnözője – hogyan lehet ebből kilábalni?”

A férje által egy évtizeden át rendszeresen elkábított és megerőszakolt, illetve másokkal megerőszakoltatott Gisèle Pelicot gyerekei vallomást tettek a bíróságon.

Haász János
külföld

Gisèle Pélicot: „Soha egyetlen másodpercre sem adtam a beleegyezésemet” a tömeges nemi erőszakhoz

Dominique Pélicot egykori felesége „degeneráltaknak” nevezte a vádlott férfiakat, és elmondta, hogy megérti, a nők miért haboznak nemi erőszak miatt feljelentést tenni.

Jelinek Anna
külföld

Gisèle Pelicot tiszteletben tartja a bíróság döntését

A 72 éves francia nő, akit a férje éveken át rendszeresen elkábított és idegen férfiakkal megerőszakoltatott, az ítélethirdetés utáni első nyilatkozatában támogatását fejezte ki a szexuális erőszak áldozatainak.

Herczeg Márk
külföld

20 évet kapott a feleségét rendszeresen elkábító és más férfiakkal megerőszakoló Dominique Pelicot

Ez a maximálisan kiszabható büntetés, rajta kívül még 50 férfit vádoltak meg súlyos nemi erőszakkal és szexuális erőszakkal.

Benics Márk
külföld

Elkezdődött a férj pere, aki egy évtizeden át rendszeresen elkábította a feleségét, majd idegeneket hívott meg, hogy megerőszakolják

Közel százsszor történt meg ez. Az ügy sokkolta Franciaországot, hiszen a főszereplő család a felszínen boldog életet élt, az erőszaktevők pedig igazi átlagemberek voltak, gyakran saját családdal, gyerekkekkel.

Szily László
bűnügy

„Nemierőszak-tevő vagyok” - mondta Dominique Pélicot, aki a feleségét rendszeresen elkábította és más férfiakkal megerőszakolta

A 71 éves férfi bocsánatot kért a feleségétől és családjától.

Fődi Kitti
nők elleni erőszak