Meghalt az észak-koreai „államfő”, aki végigszolgálta a Kim dinasztiát

külföld
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Sokszervi elégtelenség miatt 97 éves korában meghalt Kim Dzsong Nam, aki évtizedeken keresztül szolgálta az észak-koreai uralkodó dinasztiát, de nem állt velük rokoni kapcsolatban.

A Koreai Központi Hírügynökség úgy jellemezte őt, mint a „régi generáció forradalmárát”, akihez rendkívüli eredmények köthetők. Kim Dzsong Nam 1998 és 2019 között volt a phenjani legfőbb népi gyűlés elnöke, névlegesen államfő is volt, és különböző diplomáciai pozíciókat töltött be az elmúlt évtizedekben.

Állami temetést kapott
Fotó: STR/AFP

Még ha a valódi hatalom a Kim család kezében maradt is, Kim Dzsong Namot gyakran tekintették Észak-Korea nemzetközi színtérre lépő arcának. Delegációvezetőként ő találkozott a dél-koreai elnökkel is 2018-ban, a téli olimpia során.

Fotó: JUNG YEON-JE/AFP

Egy korábbi észak-koreai diplomata arról beszélt, Kim Dzsong Nam sosem bírálta a rezsimet, és soha nem mondott nyilvánosan véleményt, nem voltak közeli szövetségesei vagy ellenségei. Nem volt kreatív, nem formálta a politikát, csak azt ismételgette, amit az uralkodó Kim család korábban mondott. A „tiszta” hírnevének köszönheti, hogy elkerülte a párton belüli kritikákat.

2019-ben vonult nyugdíjba, de a hosszú élete ritkaságszámba megy, mivel sok más tisztviselőt eltávolítottak, munkatáborba küldtek vagy megöltek, ha úgy ítélték meg, hogy az állam politikájával ellentétesen cselekedtek. A nagybátyját árulás miatt kivégezték 2013-ban, őt viszont soha nem fokozták le, még akkor sem, mikor új vezető került hatalomra. (BBC)