Múlt héten derült ki, hogy orvoshiány miatt bezár a kalocsai kórház szülészete és gyermekosztálya.
„Palkovics 60. Járműirányítási kutatások szimpóziuma” címmel rendezték meg az ünnepséget.
A kedd este elvégzett mellkasi CT-vizsgálat a tüdőgyulladás "normális lefolyását" mutatta.
Amíg a magyar miniszterelnök támogatásáról biztosította a boszniai Szerb Köztársaság elnökét, addig Washington határozottan elítélte, amiért veszélyezteti a térség biztonságát.
Dunavecsén a gyerek járóbeteg-ellátás, Békésen az ortopédia áll le orvoshiány miatt. A kecskeméti kórházban a CT-készülék hibásodott meg.
Az ország jelentős részében már veszélyesnek minősül a levegő a szálló por miatt.
Hiába ítéltek el jogerősen az „elmúlt évek egyik legsokkolóbb bűncselekménye” miatt, megbánást soha nem tanúsított.
„A meleglobbit ideje visszaszorítani.”
A közelmúltban a kalocsaiból a bajai kórházba költöztettek át 13 olyan újszülöttet, akiket szüleik elhagytak. A legnagyobb már több mint egy éve él kórházi körülmények közt.
A horvát kikötőben álló 12 férőhelyes hajót ki is lehet bérelni, írja a 24.hu.
Ezzel egy időben Izrael 620 palesztin foglyot engedett szabadon.
„Amíg a jelenlegi amerikai kormány van hatalmon, addig kiemelkedően jó kapcsolatok lesznek.”
Közülük tizenhetet zártak újra börtönbe.
A felmondott alkalmazottak arra figyelmeztetnek, hogy sokan nem a szakértelmük, hanem ideológiai okok miatt csatlakoztak a Musk vezette DOGE-hoz.
Zelenszkij várhatóan a következő hetekben utazhat Washingtonba aláírni a megállapodást.