Újraindultak a tárgyalások Kijev és Washington közt.
Visszautasítják, hogy „nyaraltatták” volna a miniszterelnök lányát, akivel közösen érkeztek haza a Maldív-szigetekről.
Az akció terve miatt felháborodott az Egyesült Államok, és megfenyegette a Terrorelhárítási Központot.
A miniszterelnök korábbi sajtófőnökének nagyapja, Orbán József böllérmáj fesztivált alapított Kapuváron.
Tizenkét hete tart a járvány, az helyettes országos tisztifőorvos szerint „most már mindannyian elfáradtunk ebbe, talán kevésbé is figyelünk oda.”
Magántestőrök, rohamrendőrök, és tiltakozók is egymásnak mentek.
Állítólag nem a kormányzati álláspontot képviselte a NATO-ülések során.
Călin Georgescu fellebbezését elutasította a bíróság. A politikust többek közt alkotmányos rend elleni bűncselekményekkel, nyilvános felbujtással és fasiszta jellegű szervezet létrehozásával gyanúsítják.
A magyar emberek 92 százaléka támogatja a drogdílerekkel szembeni szigorú fellépést a kormánybiztos szerint.
Felkérdezték a közel egymilliárdos házról a honvédelmi bizottság elnökét.
Elkészült a kistelepülések önvédelmének megágyazó alaptörvény-módosítás vázlata.
„Abszolút százszázalékos nyitottság van a mostani adminisztrációban arra, hogy a Biden-adminisztráció alatt meghozott bosszúintézkedéseket felülvizsgálják, azokat megszüntessék.”
A magyar külügyminiszter szerint „ha nem próbálnák az amerikaiak és az oroszok a tárgyalásokat sikerre vinni, akkor egész biztosan folytatódna a háború.”
A nemzetközi Sportdöntőbíróság 61 oldalon részletezte Kenderesi doppingvétségét.
Mintha Orbán legvadabb álmai válnának valóra: miközben felborulnak a nagyhatalmi viszonyok, ő úgy érzi, végre eljött a szabadság. Ezt a felszabadulást pedig rögtön betiltásokkal ünnepelné, mert már nem korlátozza Amerika.