anarki összes cikke

2018. április 9.

A győztes budapesti fideszesek rosszabbul teljesítettek, mint négy éve

Rontottak az eredményeiken azok a fideszesek, akik ugyanabban a választókerületben indultak, mint 2014-ben.

2018. április 8.

A fideszes Szabó Zsolt úgy behúzta Hatvant, mintha egy fillér nem lenne a belize-i cége számláján

21 322 szavazatot szerzett, csaknem kétszer annyit, mint a jobbikos Sneider Tamás.

Hiller István, ha hajszálnyival is, de hozta az MSZP-nek a 20. kerületet

Néhány ezer szavazat volt a különbség Hiller és a fideszes Földesi Gyula között.

Szabó Tímeának megvan a 3. kerület

Azon kerületek egyike, ahol az MSZP-s jelölt győzni tudott a fideszes ellenében.

Hiszékeny Dezső simán behúzta a 13. kerületet

Újlipótváros még mindig nem fideszes,

2018. március 1.

Disznólopó kabát látott mosolytulajdonost a 4-es 6-os villamoson

Ránéztem, aztán a lányra - pici szemösszeakadás után összenevettünk csendben. Ennek a mosolynak a tulajdonosát remélem megtalálni.

2018. február 19.

4-es-6-os villamos látott piros Mercedest; Vörösmart felé tartott a magyar Marilyn Monroe

Folyamatosan az elszáguldó autók közt kerestem azt a kedves mosolyt és ragyogó szempárt.

2018. február 15.

Kereken 201 centis szőke férfit láttak

Vannak még csodák!

2018. február 9.

Közeleg a tavasz, szaporodnak a látások: még államtitkárt is láttak!

Több jelentős látásra is sor került a napokban. Mi lesz még itt?

2018. február 8.

Könyv volt a kezedben, bele is olvastál

Az Astoriánál, a metrón történt a nem mindennapi látás.

2018. február 5.

A rövid fekete hajaddal táncoltál

Sajnos nem mentem oda hozzád.

2017. november 16.

Áron már kézműves plakáton is kereste a tölgymakkos lányt, de hetek óta se egy levél, se egy telefon

Még október közepén történt a nem mindennapi látás.

2017. november 15.

Rózsaszirmokat szórtál a járdára, aztán egy pillanatra rám néztél

A Keleti Károly utcában történt a nem mindennapi látás.

2017. november 14.

Informatika érettségire felkészítő könyvet olvastál, rajtam kék farmer volt

A 2-es metrón történt a nem mindennapi látás.

2017. november 6.

Zöld kabát, kassza, tipli

A Deák térnél történt a nem mindennapi látás.

2017. szeptember 19.

A szakállam mögül láttalak

Vonaton kezdődött, villamoson folytatódott a nem mindennapi látás.

2017. augusztus 19.

Még utoljára rám néztél, de én nem mentem utánad

Hiba volt, ha adsz még egy esélyt, nézhetjük egymást életünk végéig.

2017. augusztus 3.

Te Scarlett Johanssonra hasonlítasz, én szakállas vagyok

A 45-ös buszon történt a nem mindennapi látás.

2017. július 26.

A nyomtatott sajtó képes története Magyarországon, a kezdetektől napjainkig

1705-től 2017-ig, négy sokatmondó címlappal!

Tovább a múltba
;