A kamara február elején kiállt a kormány tervezett reformjai ellen, ezért egy törvénymódosítással próbálják kinyírni.
Tisztaság és biztonság, akár a minisztériumokban.
Az utasítás értelmében csak annak járna fizetéskiegészítés, aki túlmunkára is jelentkezik.
A település polgármestere szerint is a "legjobb megoldás nyilván az volna, ha megmaradhatna az őrségi orvosi ügyelet."
A kórház főigazgatója szerint azonban a sürgősségi betegellátás működik, csak „átalakult”.
Nap mint nap keresik a hiány miatt a Bethesda kórház gyermekneurológusát.
Pedig erre hivatkozva nyomtak át egy törvényt két nap alatt, ami kiüresítené az orvosi kamarát.
Az állami vezetőknek is ilyen egészségügyi ellátás jár.
Csak azokat engedné másodállásba a magánszektorba, akik vállalják a többletmunkát. Pedig az orvosok egy része pont ezt akarja felmondani.
A Népszava azt írja, a jövőben országosan 81 járásnak lenne összesen 102 ügyeleti központja de így is lesz olyan járás, ahol nem lesz ügyeleti pont.
Csak a háziorvosokat nem tájékoztatta erről a Belügyminisztérium.
Kicsit több mint 20 napjuk van, hogy az eddigi 40-50 ezer tagból minél többet visszacsábítsanak az orvosi kamarába.
„Nem nézhetjük tovább, hogy a kormány egyenként teszi el láb alól azokat, akik felhívják a figyelmet a problémákra.”
„A jövő leginkább az oktatásban és az egészségügyben dől el, az életünk minősége múlik a pedagógusok, az orvosok, az egészségügyben dolgozók munkáján. A kormány azonban harcban áll velük, most a Magyar Orvosi Kamara ellen indultak hadba.”
Egy friss előrejelzés szerint évi 4,2 százalékkal nő a túlsúlyos magyar gyerekek száma.