Az Arsenal vezetőedzője, Mikel Arteta is elkapta a koronavírust

anglia
2020 március 12., 23:09
comments 11

Nem sokkal azután, hogy a Premier Leauge közölte, hogy szemben számos országgal, Angliában megrendezik a bajnokikat, az Arsenal bejelentette, hogy pozitív lett menedzserük, Miker Arteta koronavírus tesztje. Vagyis a csapat nem tudja lejátszani a hétvégén a Brighton elleni meccsét, miután a stáb és a játékosok kéthetes karanténba vonulnak.

photo_camera Mikel Arteta Fotó: ADRIAN DENNIS/AFP

A klub edzőközpontját és az akadémiáját is lezárták. Arteta azt mondta, hogy sajnálja a történteket, de miután rosszul érezte magát, el kellett végeztetnie a tesztet.

Az angol labdarúgó bajnokságban szerdán éppen a Manchester City-Arsenal meccset halasztották el elővigyázatosságból, miután kiderült, hogy Evangelosz Marinakisz, a görög Olympiakosz tulajdonosa elkapta a koronavírust. Az Arsenal február végén játszott Európa-liga meccset a görögökkel, és Marniakisz az angol csapat több játékosával és stábtagjával is találkozott.

Európában számos több nagy klub is karanténban van, így a Real Madrid (a klub kosárlabdacsapatának egyik tagja fertőzött, de a kosarasok ugyanazt az edzőközpontot használják, mint a focisták) és a Juventus is. Utóbbinál Daniele Rugani tesztje lett pozitív, és a Sampdoria válogatott csatárát, Manolo Gabbiadinit is koronavírussal diagnosztizálták.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.