Elmarad a bolgár-magyar pótselejtező az Európa-bajnokságért

válogatott
2020 március 13., 18:44
comments 34

Sejthető volt, de most már hivatalos, hogy zártkapuk mögött sem rendezik meg március 26-án a bolgár-magyar pótselejtezőt az Európa-bajnokságért.

A bolgár parlament pénteken a koronavírus-járvány terjedése miatt hirdetett vészhelyzetet, ennek keretében március 29-ig megtiltottak minden tömegrendezvényt, kulturális-, szórakoztató- és sporteseményt.

link Forrás

Ez azt jelenti, hogy a Puskás Arénában sem lesz meccs Budapesten. Itt március 31-én játszott volna a válogatott, ha tovább jut Bulgária ellen. De az is kevéssé valószínű, hogy nyáron megrendezik az Európa-bajnokságot, erről hivatalos döntés a napokban várható.

Az európai futball teljesen leállt, felfüggesztették a nemzetközi kupákat, a legnagyobb bajnokságokat is. Néhány helyen még azt tervezik, hogy zárt kapuk mögött, nézők nélkül megrendezik a meccseket. Ilyen lesz az NBI is, lassan nagyon kevés kivételként.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.