Karanténból karanténba jár, de ebből végül még hasznot is húzhat a legjobb koreai játékos

dél-korea
2020 április 02., 17:08
comments 6

Elég viharos hetei vannak a Tottenham játékosának, Szon Hung Minnek, de lehet, hogy a végén még jól jön ki belőle. Nagy formában volt az idényben, február 16-án is az ő 94. percben lőtt góljával nyertek az Aston Villa ellen.

photo_camera Fotó: BEN STANSALL/AFP

A lefújás után derült ki, hogy sérülten játszotta végig a meccset. Megvizsgálták, eltört a karja, műteni is kellett. Az operációra hazautazott Dél-Koreába. Amikor visszatért Londonba, akkor Dél-Koreában már tombol a koronavírus, ezért Szonnak kéthetes karanténba kellett vonulnia. Amikor a járvány Nagy-Britanniában is terjedni kedzett, a bajnokságot felfüggesztették. Szon közben gyógyult, de a rehabilitációt nem tudta a Tottenham edzőközpontjában végezni, mert azt bezárták.

Így aztán megint hazautazott a múlt héten, ami miatt ismét karanténba került. Időközben ugyanis a koreaiak is kéthetes vesztegzárra kötelezik a külföldről érkezőket, hogy ne hordozzák vissza a vírust.

Szon most azt tervezi, hogy ha már így alakult, akkor túlesik az őt évek óta üldöző problémán, és letölti a kötelező sorkatonai szolgálatát. Ez elvileg 21 hónap lenne, de Szon kedvezményt kapott, miután tagja volt a 2018-ban Ázsia-kupát nyerő válogatottnak. Négy hetet így is le kell töltenie.

Az angol bajnokságot elvileg április 30-áig függesztették fel, de várhatóan még ezen a héten bejelentik, hogy meghosszabbítják a szünetet. Ha így lesz, Szon bevonul. Addig letölti a második karanténját is. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.