Bármit is jelentsen ez, de Szijjártó Péter a barcelonai magyar örökség feldolgozásával bízta meg Vincze Ottót

magyarország
2020 május 08., 15:44
comments 70

Végülis ha Dzsudzsák Balázsnak jár a diplomata útlevél, Szöllősi György pedig a magyar futball és a Puskás-ügyek hivatalos nagykövete lehet, miért ne bízhatná meg Szijjártó Péter a barcelonai magyar örökség feldolgozásával Vincze Ottó egykori futballistát?

link Forrás

Vincze Ottóról Szijjártó azt írja, hogy a barátja, és büszke rá, hogy együtt dolgozhatnak. A kiválasztását pedig azzal indokolja, hogy Vincze volt az utolsó magyar játékos, aki számításba jött az FC Barcelona felnőtt csapatánál. Ami hát finoman szólva is ipipici túlzás.

Vincze Ottó 22 évesen valóban megfordult a katalán városban, de csak a második csapat szerződtette 1997-ben. Ekkor már túl volt a legemlékezetesebb meccsén, amikor a Fradiban a Bajnokok Ligájában két lőtt a Grasshoppersnek.

link Forrás

Vincze a katalánok tartalékcsapatban is mindössze két meccsen lépett pályára, a másodikon kiállították, öt meccsre tiltották el, itt be is fejeződött a barcelonai sporttevékenysége.

A játékos erre jó pár évvel ezelőtt úgy emlékezett vissza, hogy a katalánok eredetileg egy féléves kölcsönszerződés után a végleges megvásárlását tervezték, de még korábban egy szabadrúgásnál megsérült a lovaglóizma, megoperálták, hosszú pihenő, majd a rehablitiáció után Barcelonába érkezve csak felhozó edzéseket végezhetett. „Amikor végre szóhoz jutottam, kaptam egy piros lapot, s eltiltottak öt hétre. Hiába dolgoztam én az edzéseken, nem vették hasznomat, s mikorra visszatértem, csak négy, öt meccs volt vissza a szezonból. Így nem számoltak velem a továbbiakban…”

Ez a múlt persze bőven elegendő arra, hogy Vincze rendszeresen Barcelona-szakértőként szerepeljen a sportközvetítésekben, és Szijjártó is úgy hivatkozik ró, mint aki „számításba jött az FC Barcelona felnőtt csapatánál”.

Abban viszont nincs hiba, hogy a Barcelonában van magyar örökség, hiszen ott játszott egyebek között Kocsis Sándor, Czibor Zoltán és természetesen a legendás Kubala László is. A legutolsó magyar játékos, aki valóban pályára lépett a Barcelonában a most 82 éves, Amerikában élő Szalay Tibor volt. A kommunista Magyarországról 1956-ban lelépő Szalayt a Sevillából igazolták le a katalánok 1961-ben, miután két remek szezonja volt ott, egyebek között az ő két góljával verték a Puskással felálló Realt. A Barcelonánál sajnos nem ment neki ennyire, mindössze két meccsen adott neki lehetőséget az edzősködést ekkor kezdő Kubala. A két meccs egyikén azért lőtt egy gólt. 1961 októbere óta nem játszott magyar a Barcelonában. Vincze Ottó sem a nagycsapatban.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.