Az eddigiekhez képest is jelentősen megdrágult a stadionépítés Magyarországon

stadion
2020 július 08., 19:07
comments 19

Nem volt olcsó eddig sem a „Stadiont közpénzből mindenkinek, aki kér” kormányzati program, de szépen kúsznak fel az árak, mint azt egy átadás küszöbén lévő és egyelőre csak papíron létező stadion is mutatja.

A július elsejei Magyar Közlönyben jelent meg, hogy az eredetileg a koronavírus-járvány okozta gazdasági helyzet kezelésére létrehozott Gazdaságvédelmi Alapból a kormány 6,6 milliárdot kihasít a Bozsik-stadion befejezésére. Nehéz követni, hogy mennyi volt az eddigi keret. A kivitelezést 11,8 milliárdért vállalta el a tulajdonosi szinten remek felcsúti kapcsolatokkal rendelkező Pharos 95 Sportpályaépítő Kft. és a West Hungária Bau Kft., alvállalkozóként bevonták az időközben Mészáros Lőrinchez került ZÁÉV Építőipari Zrt.-t. Majd az egyik kormányhatározatban megjelent egy 17 milliárdos elméleti keret a Bozsik felépítésére. A gyakorlatban az biztosan megtörtént, hogy egy 9,3 milliárdos keretet most áprilisban felemeltek 10,5 milliárdra. A napokban pedig megjelent a közlönyben a 6,6 milliárdos plusz.

Egy látványterv korábbról
photo_camera Egy látványterv a Bozsikról

Így alsó hangon is 17 milliárd forint lehet az 8000 ezer férőhelyes új stadion ára, amit várhatóan valamikor a nyáron adnak át.

Ebbe a számlába belefér, hogy a jelek szerint ide is jut egy Szőke Gábor Miklós állatszobor, ahogy azt a Csak a Kispest-blog megfejtette.

Az új kispesti stadion székekre számolva kifejezetten drága a nemrég átadott stadionokkal összehasonlítva.

A diósgyőri stadionban 2018 májusban rendezték az első meccset. Nagyobb, mint a kispesti (14 600 fős) és ha olcsónak nem is olcsó, de olcsóbb, mint a Bozsik, 13 milliárd forintba került.

Ugyanez elmondható a 2018 őszén felavatott, teljesen átépített fehérvári stadionról. Nagyobb (14 ezres), és olcsóbb (14 milliárdba került), mint a Bozsik.

A tavaly nyáron átadott, a Szeged-Csanádi Egyházmegye által felhúzott, de közpénzből fizetett szegedi stadion szinte hajszálra akkora, mint a készülő kispesti. Olcsónak semmiképpen sem mondható, de a 13,4 milliárd mégis kevesebb, mint a 17 milliárd.

Bár a jelenlegi nézőszám nem indokolja a 8000 széket, azért lett a szegedi és a kispesti stadion is 8000 férőhelyes, hogy megfeleljen az UEFA 4-es kategóriájának, vagyis akár komoly nemzetközi meccseket is rendezhessenek benne. (A Szeged most másodosztályú, a csapat a nemzetközi kupameccsektől elég messze van.)

És akkor itt van a pécsi stadion. Ahol még egy kapavágás sem történt ugyan, de már megkapta Orbán Viktor írásos jóváhagyását. Az NB III-ból a másodosztályba most felkerülő csapat új stadionját fideszes képviselők lobbizták ki, a miniszterelnök várja a részletes terveket. Ezek megvannak. Pécs jelenlegi, ellenzéki polgármestere, Péterffy Attila árulta el nemrég a Pécsmának adott interjúban, hogy még a korábbi városvezetés készíttetett egy tanulmánytervet egy 5-8 ezer férőhelyes stadion létesítésére. Az elkészült tanulmányterv 12-18 milliárd forintra becsüli a felmerülő költségeket. (Az építkezések előrehaladtával a tervezett költségek szinte minden esetben jelentősen emelkedtek.)

A polgármester egyébként nem ellenzi a stadionépítést. Hogy ki fogja üzemeltetni a majd valamikor elkészülő stadiont évi több száz millió forintért, az még nem dőlt el, Szombathelyen például a kormány vállalta magára ezt is.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.