Az a kolozsvári csapat csábítja Mario Balotellit, amelyik a magyar kormánytól kért pénzt

románia
2020 augusztus 04., 13:13
comments 23

Több szempontból is nagy esemény volt, amikor Ioan Varga, a hétvégén hatodjára román bajnoki címet szerző kolozsvári vasutascsapat tulajdonosa interjút adott a Look TV-nek. Egyrészt azért, mert bár nyílt titok volt, hogy a csapat az övé, Varga három év után most nyilatkozott először klubtulajként. (A tulajdonos hivatalosan a könyvelője.) Másrészt amiatt, amit mondott.

Az üzletember ugyanis megemlítette, hogy a BL csoportkörének elérése végett egy „nagy olasz gólkirályt” szeretne leszerződtetni. A jelenlegi nagy olasz gólkirály a laziós Ciro Immobile, de ő többe kerülne az egész CFR-nél. A Nemzeti Sport cikke szerint Varga nem is rá, hanem Mario Balotellire gondolt. Ő mondjuk soha nem volt gólkirály, de 2017-2018-ban azért majdnem, amikor a Nice játékosaként a 19 gólos Neymar mögött végzett 18 góllal a francia Ligue 1-ben.

A 30 éves, tehetséges, de idegileg lerottyant volt olasz válogatott középcsatár ebben az idényben a Brescia játékosa volt, de itt is botrányokba keveredett, mint eddig karrierje során minden csapatánál, és március óta nem játszott, az idény újraindulása után sem.

Ő most biztosan nem kerülne sokba, márpedig a CFR valószínűleg nem lenne képes sokat kifizetni, hiszen a klub több tízmillió eurós adósságban úszik. Annyira, hogy egy július 17-ei, az igencsak kormányközeli Nemzeti Sport által is átvett román sajtóértesülés szerint Varga a színfalak mögött a magyar kormányhoz fordult pénzügyi segítségért, a kormány által összesen 3,2 millió euróval támogatott két székelyföldi csapat, a Sepsiszentgyörgy és a Csíkszereda példájára hivatkozva.

Mivel az átigazolásokról szóló cikkek szinte mindig totál légbőlkapottak, elővezetem a saját elméletemet.

Mi van, ha a Sport téved, és Varga nem is Balotellire, hanem a tavalyi olasz gólkirályra, Fabio Quagliarellára gondolt?

Az ő megszerzése ugyanis sokkal reálisabb és értelmesebb projekt lenne. Quagliarella tavaly 26 góllal lett gólkirály és mivel 37 éves, pont Varga zsánere. A klubtulaj ugyanis tavalyelőtt pont ennyi idősen szerződtette le az egykori brazil válogatott Julio Baptistát. Aki összesen 45 percet játszott a CFR-ben. De Quagliarella egészen más tészta. Ő abba a ritka, de létező focistatípusba tartozik, aki mindig jó volt ugyan, de öregen vált igazán jóvá. A Sampdoriában valósággal brillírozik, az elmúlt négy idényben 12, 19, 26 és 11 gólt lőtt, pedig a Samp manapság csak középcsapat.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.