Megdöbbent az NB III-as Füzesgyarmati SK, hogy a játékosát körözi a rendőrség

bűnügy
2021 február 17., 14:25
comments 29

A Debreceni Törvényszék büntetés-végrehajtási csoportja ittas vezetés miatt körözést adott ki Luis Ramos, a Nyíregyháza és a DVSC volt focistája ellen, aki most az NB III-as Füzesgyarmati SK-ban játszik – írta meg a Békés Megyei Sport Extra.

photo_camera Forrás: police.hu

A police.hu-n látható, hogy a 35 éves, hondurasi születésű, de már magyar állampolgárságú középpályás ellen február 9-én adtak ki körözést. Luis Ramos 4 nappal később a klubjával felkészülési meccsen játszott. (Ramos 107 NB I-es meccsen 3 gólt lőtt, a mostani szezonban 12 NB III-as bajnokin kettőt.)

A lapnak Boros Tibor, a Füzesgyarmati SK szakosztályvezetője azt mondta: „A játékos az üggyel kapcsolatban arról tájékoztatta a klubunkat, hogy egy 2019-es ittas vezetése során vonták be a jogosítványát, amit később visszakapott, ugyanakkor a kirótt pénzbüntetés teljes összegét nem fizette meg. Jelezte azt is, hogy a csapat csütörtöki edzésén nem tud megjelenni, mert az ügyvédeivel egyeztet. A klubnál megdöbbenve értesültünk az esetről, amelyről nem volt tudomásunk.” (BMSE)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.