157 éves története során először fogja nő vezetni a brit labdarúgó szövetséget

anglia
2021 június 08., 11:43

A brit labdarúgó szövetség, a Football Association (FA) 157 éves története során először választhat nőt vezetőjének: ha minden a tervek szerint alakul, januártól Debbie Hewitt lehet a szövetség elnöke.

photo_camera Fotó: FA

Az FA irányítótanácsa egyhangúlag támogatta Hewitt jelöltségét, amire majd még a FA Tanácsnak is rá kell bólintania a jövő hónapban, de a Guardian cikke szerint ez már csak formalitásnak tekinthető. Hewitt azt a Greg Clarke-ot követi majd, aki azután mondott le, hogy sértő, rasszista felütésű megjegyzéseket tett egy parlamenti meghallgatáson.

Hewitt az üzleti világból érkezik, komoly vezetői tapasztalattal, jelenleg a Visa Europe-ban tölt be magas pozíciót. Mint elmondta, kiskora óta rajong a labdarúgásért, és nagyon izgalmasnak találja a lehetőséget, hogy részt vehet oly sokak rajongásának tárgyát jelentő sportág jövőjének alakításában.

Az üzleti és a közszférában végzett teljesítményéért korábban már udvari kitüntetést is kapó Hewitt egy rendkívül nehéz pillanatban veszi át majd a brit futballszövetség irányítását: a koronavírus miatt számítások szerint 2024-ig 300 millió fontos vesztesége lehet majd a szövetségnek, és több mint 100 embert már el is kellett bocsátaniuk. Emellett a hat brit klub részvételével tervezett, végül meghiúsult Európai Szuperliga is komoly vitákat és feszültségeket hozott felszínre Nagy-Britanniában, és lehet tudni, hogy a kormány is aktívabban el kezdett foglalkozni a szektor szabályozásával.

Hewitt is arról beszélt, hogy az elmúlt hónapok eseményei megmutatták, hogy mennyire fontos, hogy minden érintett most a sportág hosszútávú egészségének megőrzése érdekében cselekedjen.