Az írek elleni 0-0 után jöhetnek az éles meccsek

foci-eb
2021 június 09., 08:23

Iratkozz fel itt a 444 Eb-hírlevelére, és minden nap megkapod a postaládádba, amit tudni kell.

Nagyon más lesz a portugálok ellen

Kedd este játszotta az Eb előtti utolsó felkészülési meccsét a magyar válogatott, a tornáról lemaradó írek ellen hazai pályán küzdős, kevés látványos pillanatot hozó mérkőzésen 0-0-ás döntetlen született. A meccsről részletesebben is írtunk, de pár tanulságot érdemes külön is kiemelni:

  • egyrészt látszott, hogy mennyire hiányzott elölről Sallai Roland: az izomfáradtsága miatt mindkét felkészülési meccsen pihentetett játékos nélkül Szalai Ádám nagyon egyedül volt elől, nem is jutott sokra az írek ellen.
  • másrészt a két felkészülési meccs (Ciprus és az írek elleni) nem sokat segített abban, hogy megtudjuk, mire képes most a magyar védelem, úgyhogy ez majd csak élesben, a nagyon kemény csoportban fog kiderülni.
James McClean és Lovrencsics Gergő
photo_camera James McClean és Lovrencsics Gergő Fotó: FERENC ISZA/AFP

Marco Rossi szövetségi kapitány a meccs után alapvetően elégedetten nyilatkozott: „Az Eb-n az ellenfeleink nem a középpályán fognak állni és várni, de az a stílus talán jobb is lesz nekünk. Most a legjobb játékosok képességeit nem tudtuk kihasználni. Az utolsó mozdulatok, lövések nem sikerültek, de a saját csapatom miatt nem aggódom.”

Rossi elmondta azt is, hogy az Eb-n épp azt tervezzük majd játszani, amit kedden az írektől láttunk: stabil védekezésre építve várni a lehetőséget a kontrákra. A szövetségi kapitánynak egyedül a befejezések terén volt hiányérzete, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a csapat hozzáállása nagyszerű volt, és működtek az eltervezett taktikai elemek és a letámadás is.

A közelmúltban bemutatkozott játékosok közül Schäfer András győzte meg leginkább Rossit, mint mondta, őt akár a tornán is a kezdőcsapatba jelölheti, de a kapitánynak tetszett Kecskés Ákos és Varga Kevin játéka is.

Térdelés és fütty

A viszonylag eseménytelen meccs legeleje azért tartogatott olyan pillanatokat, ami komolyabb hullámokat vetett: miközben az ír játékosok letérdeltek, hogy így tiltakozzanak a rasszizmus minden formája ellen, tisztán kivehető fütty hallatszott a Szusza Ferenc Stadionban.

Azt már előre lehetett tudni, hogy a magyarok nem fognak térdelni, a válogatott tagjai helyette az UEFA Tisztelet-kampányának logójára mutattak a mezükön. A nézők reakciója egyáltalán nem tetszett az íreknek: a szövetségi kapitány és több játékos is csalódottságának adott hangot, az ír válogatott történetének első afrikai születésű játékosa, a 7 éves korában családjával Nigériából Írországba költöző Chiedozie Ogbene pedig azt szeretné, ha az UEFA szigorúbban lépne fel a rasszista hangokkal szemben.

A meccs után Rossi azt mondta, hogy ők mindig mindenkinek megadják a maximális tiszteletet, ez kedd este is így volt, és a jövőben sem fog változni. „Nem vagyok abban a pozícióban, hogy véleményezzem a szurkolóink viselkedését, nem tudom, mi volt az oka annak, hogy kifütyülték ellenfelünket a mérkőzés előtt” tette hozzá a szövetségi kapitány.

A vírus is bejelentkezik a tornára

Pár napon belül a második spanyol játékosról derült ki, hogy koronavírusos lett: Sergio Busquets után kedden Diego Llorente tesztje is pozitív lett, és a spanyol szövetség elnöke, Luis Rubiales szerint elképzelhetőek további esetek is. Busquets igazolt fertőzése után az egész csapatot elkülönítették, és a szövetség behívott további öt játékost (ők Rodrigo Moreno, Pablo Fornals, Carlos Soler, Brais Mendez és Raul Albiol) akik a többiektől külön edzenek, és szükség esetén bevethetőek lesznek. A spanyolok utolsó rendes felkészülési meccse is elmaradt, kedden végül U-21-es csapat állt ki Litvánia ellen, igaz, ők is simán nyertek 4-0-ára.

Fernando Llorente
photo_camera Fernando Llorente Fotó: FRANCO ROMANO/NurPhoto via AFP

A spanyol válogatott hétfőn mutatkozik be a tornán, Svédországgal játszanak majd, ahol a napokban szintén volt két igazolt fertőzött: Dejan Kulusevski és Mattias Svanberg. Jelen állás szerint mindketten a svéd keret tagjai maradnak, de legalább hét napig tünetmentesnek kell lenniük, mire csatlakozhatnak a többiekhez, így a spanyolok ellen valószínűleg nem lesznek a pályán.

Sérülés és frizura

A francia válogatott kedden simán, 3-0-ára nyert Bulgária ellen, de a meccs kiemelt pillanata egy sérülés lett: a Real Madrid remek formában lévő csatárát, Karim Benzemát a 39. percben kellett lecserélni, miután ütközött egy bolgár védővel, és megsérült a térde. A Marca szerint a sérülés egyelőre nem tűnik súlyosnak, de alaposan megijesztett mindenkit a franciáknál.

Futballdivat-ügyi érdekesség, hogy az angol keret egyik legnagyobb ígérete, a Cityből érkező Phil Foden hasonló frizurát csináltatott magának, mint amilyen Paul Gascoigne volt a rendkívül emlékezetes 96-os Eb-n. Foden még nem is élt, amikor az angolok botrányhős zsenije a négy közé segítette a csapatot, de mégis megtisztelőnek nevezte az összehasonlítást.

Csoportellenfeleink közül a portugálok játszanak ma, este háromnegyed kilenctől Izrael ellen. Kezdőcsapatokról még nincs szó, de mivel már csak kevesebb mint egy hét van hátra a magyarok elleni Eb-nyitányig, valószínűleg nagy változások már nem lesznek a jövő hétig. Azaz ha valaki alaposan fel akar készülni leendő ellenfelünkből, ma este érdemes követnie a meccset.