Eláruljuk, ki nyeri az Európa-bajnokságot, ha mégsem a mieink

foci-eb
2021 június 09., 18:07

Pénteken indul az Európa-bajnokság, rögtön két olyan csapat meccsével (Olaszország-Törökország), akik kellemes meglepetést okozhatnak a tornán. Sőt, van olyan szerzőnk, aki az olaszok végső győzelmét tippeli.

Igen, ez most az a pillanat, amikor leírjuk a tippjeinket, aztán számon lehet majd kérni, hogyan nem láttuk előre a drámai 11-es párbajban eldőlő magyar–észak-macedón döntőt, a franciák 0 pontos kiesését a halálcsoportból, és Timo Werner gólkirályi címét.

A 444 futballszerető szerzőinek egy része és Muraközy Balázs, aki a meccsek elemzésében segít majd nekünk, ezt várja az előttünk álló Európa-bajnokságról és a magyar válogatott szereplésétől.

Melyik lesz a magyar csapat legjobb meccse?

photo_camera Magyar-portugál 2016-ban. Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

Bede Márton: Mindenki szerint a portugálok ellen van leginkább esélyünk a csodára, vagyis a pontszerzésre. Ezt nem vitatom. Viszont miután a franciák az első körben rommá verik a németeket, kicsit elbízzák magukat, és ellenünk kiengednek. Még az is lehet, hogy nem a legjobb csapatukkal állnak ki, hiszen egy ilyen tornán, pláne két egymásba csúszó, fárasztó szezon után, be kell osztani az erőket. Ennek köszönhetően sem fogjuk őket megverni, de meglepően szoros eredményre számítok.

Haszán Zoltán: A portugálok elleni. A portugálok persze lenyilatkozzák majd, hogy komolyan kell venni a magyarokat, de azért a németek és a franciák ellen tartalékolnak majd, nem esnek nekünk. A magyar válogatott felspannolt állapotban lesz hazai pályán, az első meccsen még fáradtak sem lesznek a játékosok, nem lesz eltiltott sem. Mázli is kell majd, mint 2016-ban az osztrákok ellen Alaba kapufájánál, de itt a legsanszosabb egy szoros eredmény.

Horváth Bence: Ugyan eléggé az az előzetes közhangulat, hogy a németek tűnnek a leggyengébbnek a három ellenfelünk közül, de velük az utolsó fordulóban játszunk majd, és azt tippelném, hogy nekik ott létfontosságú lesz a győzelem, és nagyon fognak teperni. Ezért én a franciák ellenit tippelném be, ami persze bátor dolog, de Rossi sokat dicsért óvatos-okos taktikája hol máshol érvényesülhetne igazán, mint a legmélyebb mélyvízben.

Király András: Élénken él bennem az öt évvel ezelőtti magyar-portugál, de mégis úgy hiszem, hogy idén a németekkel lesz a legnagyobb meccsünk. Nem mintha egy súlycsoportban volnánk, de hát kivel lennénk abban az Eb-halálcsoportjában. Viszont a német válogatott pár éve tartó atipikus vergődése, Timo Werner gólallergiája miatt úgy érzem, hogy ha hátul bírjuk a nyomást, akár egy talált góllal is nagyon nyílttá tudnánk tenni a meccset. Nem gólzáporos döntetlenre számítok, hanem egy jó feszült, végig körömrágós meccsre.

Muraközy Balázs: 2016-ban is a nyitómeccsen szerepeltünk a legjobban, és ez szerintem most sem lesz másképp: Portugália ugyan címvédő és a berobbanó fiatalok miatt az egyik legnagyobb esélyese a tornának, de Santosnak meg fog gyűlni a baja azzal, hogy a csapatot előzően sikerre vivő védekező felfogását összepasszintsa a most kezére álló támadóarzenállal. Jota, Bernardo Silva, Joao Félix mind az Eb-győzelem óta játszották be magukat a csapatba, és Ronaldo hatékony szerepeltetése is egyre nehezebb egy működő csapattaktikában, mint azt az idei Juventus megmutatta.

Plankó Gergő: A portugálok elleni. Az össze-vissza helyszíneken rendezett Eb-n az egész hazai pálya-kérdés máshogy merül fel, mint általában. De ez a párosítás, ebben a hangulatban, ezekkel a '16-os emlékekkel, Budapesten éppen az első fordulóban, amikor még bármi lehet, egy nagy meccset hozhat.

Rényi Pál Dániel: Magyar-portugál.

Sarkadi Zsolt: Magyarország-Németország

Szily László: A németek elleni, a biztos továbbjutás miatt felszabadult örömjátékot hozó meccs, amit az sem árnyékol be, hogy Gnabry a hosszabbításban kiegyenlít.

Szurovecz Illés: A három ellenfél közül a németek tűnnek most a leginkább megfoghatónak, de a nyitómeccs szimbolikus ereje, a hazai pálya és a teli stadion miatt nem lepne meg, ha a portugálok ellen teljesítenénk a legjobban.

Ki lesz a legjobb/legrosszabb magyar játékos?

photo_camera Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

Bede Márton: A legjobb Gulácsi lesz, mert bőven lesz alkalma bizonyítani, hogy miért őt taksálja a legtöbbre a Transfermarkt a mostani keretünk Magyarországon született játékosai közül (Willi Orban előtte van). A legrosszabb Nikolics lesz, aki semmit sem fog mutatni a neki jutó percekben.

Haszán Zoltán: Szalai Attilától várják a legtöbbet, de Schäfer András története lenne a legszebb, aki sérülések miatt az utolsó pillanatba került be a kezdőbe, és ragadt is meg ott, dolga is lesz bőven a középpályán. A legrosszabb valamelyik védő lesz, az elől játszóknak kevés esélyük lesz rontani. Talán Fiola Attila. Az akarással nála sem lesz gond, de a sebességbeli különbségek miatt leginkább az ő játékában van benne a kiállítás, miután rendre lemarad a meginduló támadóról, aki aztán lerúg vagy leránt.

Horváth Bence: Sajnos vagyok annyira pesszimista, hogy a védelemből várjam a legjobb teljesítményeket: Orban és Gulácsi lehet az, aki ebben a kőkemény csoportban is nyújthat újat, amire a nemzetközi sajtó is felkapja a fejét. Legrosszabb játékost nem tippelnék, szuper, hogy ott vagyunk az Eb-n, de ennél durvább csoportba nem is nagyon kerülhettünk volna, sosem volt még ennyire igaz az ezeréves közhely a tisztes helytállás fontosságáról, bízom benne, hogy ezt mindenki hozni fogja.

Király András: MTK ultraként hazahúz a szívem, az időközben már dunaszerdahelyivé lett Schäfer kiugrására számítok az idei EB-n. Ha ő valamiért kimaradna a kezdőből, akkor Nagy Ádámnak lesz a legtöbb lehetősége kiemelkedőt nyújtani - a csoport összetétele alapján nem hiszem, hogy a támadóinknak olyan sok lehetősége adódna. A leggyengébb teljesítményt Lang Ádámtól vagy Fiola Attilától várom.

Muraközy Balázs: Szalai Attilát várom a legjobbnak, akinek a neve már most is van a nyugati játékosmegfigyelők noteszában a Fenerbache-ban mutatott remek formájának köszönhetően, most a nagyközönség is megismerheti őt, illetve az utolsó barátságos meccseken jól játszó Schäfer is pozitív meglepetés lesz. Kleinheislert lesz a legrosszabb nézni, aki Szoboszlai és Kalmár hiányában minden bizonnyal ellenállhatatlan késztetést érez majd arra, hogy a megszokottnál is többet vállaljon (értsd: eszetlenül ellőjön mindent kifacsart szögből, 30 méterre a kaputól, gyengébbik lábbal), de egy esetleges Lovrencsics-Mbappé/Jota/Sané versenyfutást sem lesz kellemes nézni.

Plankó Gergő: Gulácsi. Persze, lehet, hogy fog olyan gólokat kapni, amivel szemben egy kapus már nem tud mit tenni, de így is lesznek olyan védései Európa legjobb támadóival szemben, amik mémes feldolgozásra kívánkoznak majd. (A legrosszabbra - felszólításra sem - tippelt. - A szerk.)

Rényi Pál Dániel: Gulácsi és Nagy Ádám lesznek a legjobbak. Mindig Fiola a legrosszabb.

Sarkadi Zsolt: Gulácsi lesz a legjobb, és valamelyik védőt fogják kikiáltani a legrosszabbnak, nincs konkrét tippem, hogy pontosan kit.

Szily László: Utólag képtelenség lesz eldönteni, hogy Schafer vagy Bolla Bendegúz volt-e a legjobb magyar. Az előbbit a tanári box to box játéka miatt az Arsenal viszi el az Eb után, utóbbit a rettentő nyomás közben bemutatott labdakihozatalai miatt a Liverpool.

Szurovecz Illés: Gulácsi lesz a legjobb. Sok szempontból ő a legértékesebb játékosunk, különösen így, hogy nem lesz ott Szoboszlai.

Lesz-e szurkolói botrány?

photo_camera A térdelő írek kifütyülése.

Bede Márton: Nagy nem, de a Carpathian Brigade azért kifütyüli majd a meccs előtt letérdelő ellenfeleket, és ezen joggal fog rugózni a nemzetközi sajtó. Az idióta koronakarszalag-rendszertől várok még tomboló tömegeket.

Haszán Zoltán: Kellemetlen skandálások tuti lesznek a Puskásban, de klasszikus balhé nem lesz, máshol meg alig lesznek nézők. A magyar válogatott azzal, hogy kijutott, messzemenően teljesítette az elvárásokat. Ha ki is fog kapni, egészen biztosan hajtani fog, ezt pedig értékelni fogják a szurkolók. Ha pedig összejönne a pontszerzés, újra megtelhet a Nagykörút, de rendőrökre nem lesz szükség.

Horváth Bence: Kisebb botrányok (fütty a térdelésnél, esetleg pl. az angolokat szállásoló városban székdobálások, stb) biztos lesznek, ennél súlyosabb ügyek remélem nem.

Király András: Attól függ, mit tartunk annak. Olyasmire, amit a spliti ultrák szoktak a horvát meccseken, nem számítok. Arra viszont felkészültem, hogy gyakran pironkodjak a Carpathian Brigades lelátói rigmusai miatt.

Muraközy Balázs: Szerencsére a szlovákokat mondjuk nem kaptuk meg, így annyira vészes nem, de az írek ellen máris kaphattunk ízelítőt abból, mi fog következni a meccsek előtti térdelések alatt.

Plankó Gergő: Megbeszéltük Miklósi kollégával, megnyugodhat mindenki, nem lesz balhé.

Rényi Pál Dániel: Füttykoncert térdelésnél. Esetleg "Krisztiánó homoszexuál'.

Sarkadi Zsolt: Óriási botrány szerintem nem lesz, de a francia sajtó egy része meg fog illetődni azon, ahogyan a magyar drukkerek egy része a Magyarország-Franciaország meccsen viselkedni fog.

Szily László: Hogyne. Az Á Table-ból kitóduló francia szurkolók összeverekednek a Széna téren “Bonzsúr, buzi franciák”-at skandáló Carpathian Brigade-del. A tumultusban valakinek tisztázatlan körülmények között kilövik a szemét egy kőkeményre szikkadt croissant-nal, így a gyanú a magyarokra terelődik.

Szurovecz Illés: Mi számít botránynak? Rasszista, homofób akciókat/bekiabálásokat sajnos el tudok képzelni.

Ki nyer?

photo_camera Didier Deschamps és Kylian Mbappe. Fotó: FRANCK FIFE/AFP

Bede Márton: Annyira kiemelkedő esélyesnek tűnnek, hogy szinte ciki őket tippelni. De akkor is Franciaország.

Haszán Zoltán: Ha nem az idény legvégén lenne a torna, akkor Anglia. Így a probléma a szokásos a hulla fáradt jákékosokkal, a túl nagy várakozásokkal, ott van az elképesztően erős francia válogatott is. De akkor legyen mégis Anglia.

Horváth Bence: Anglia, természetesen. 1996 óta minden torna előtt ezt tippelem, eddig nem sok örömöm volt ebben, hátha majd idén. Ráadásul nagyon erős a fiatal generáció, bár persze ezt se először hallani az elmúlt évtizedekben. Plusz annyira mindenki esélyesnek tippeli a tényleg bombaerős franciákat, hogy lehet abban reménykedni, hogy nem fogják bírni a terhet, és összeroppannak.

Király András: Fájó szívvel a franciákra kell tippeljek. Elképesztően mély a keretük, náluk játszik az egész Eb legjobb játékosa (N'Golo Kanté), a legjobb csatárpárosa (akármilyen variációban is kerül pályára a Griezmann-Mbappé-Benzema-trió). De ez nem az az egyetlen sportág, amiben a franciáknak szurkolok, mert az a rögbi.

Muraközy Balázs: Ez talán meglepő lesz, de Olaszország. Kirobbanó formában jönnek a tornára (27 meccse veretlenek!), és ami a legérdekesebb, hogy egyáltalán nem a megszokott olaszos stílusban játszanak: a szövetségi kapitányok között jónak számító Mancini irányításával megfiatalítva, főként a remek középpályájukra építve sok labdabirtoklással tudják kivéreztetni az ellenfeleiket, és egyúttal megóvni az idősődő védelmüket. Ráadásul mély is a keret. Chiesa pedig a legnagyobb király!

Plankó Gergő: Tudom, őrültségnek hangzik, de vállalom a merész tippet: Franciaországnak talán lehet esélye.

Rényi Pál Dániel: Franciaország

Sarkadi Zsolt: Magyarország. Ha esetleg mégsem, akkor erősen remélem, hogy a franciák.

Szily László: A fáradtságát általános meglepetésre legyőző Anglia.

Szurovecz Illés: Franciaország

Melyik lesz a torna meglepetéscsapata?

photo_camera Macedón meglepetés? Fotó: ROBERT ATANASOVSKI/AFP

Bede Márton: Az A csoportból mindenki Törökországot tippeli a sötét lónak, akik sokáig juthatnak. Tényleg volt néhány meglepően jó meccsük az utóbbi hónapokban, de én mégis az ugyanabban a csoportban szereplő svájciakról gondolom, hogy sokáig juthatnak.

Haszán Zoltán: Olaszország, ha a védelmet elkerülik a sérülések.

Horváth Bence: Anglia, ha tényleg megnyerik. Na de komolyan: Belgiumot már nyilván nem ér mondani, hiszen ők már jó ideje a titkos esélyes kategóriában futnak neki, így én a kisebb csapatok közül az osztrákok és a svédek részéről várok meglepetést.

Király András: Elfogult vagyok, de mert Olaszországot mindenki annyira leírja, viszonylag nagy esélyt látok rá, hogy indokolatlanul jól szerepeljenek a tornán.

Muraközy Balázs: Dánia. Otthon játsszák az összes csoportmeccsüket, nagyon stabil kapusuk és középső gerincük van Höjbjerggel és Eriksennel fémjelezve, használhatók a támadóik, remek az edzőjük, tehát minden adva van ahhoz, hogy remek kupacsapatként megidézzék 1992 szellemét.

Plankó Gergő: Törökország olyan, mint sok ember 30 felett: ritkán megy el a társasági eseményekre, de ha igen, akkor nagy zajt csap. Az elmúlt húsz évben háromszor jutottak ki Eb-re vagy vb-re, de ebből kétszer elődöntő lett a vége. Most is ott van a meglepetés lehetősége. És még Dánia!

Rényi Pál Dániel: Nem lesz ilyen.

Sarkadi Zsolt: Ha megnyerik az Eb-t, akkor Belgium, de végülis ez azért nem lenne olyan óriási meglepetés. Akik szerintem a vártnál is sokkal jobbak lesznek, azok a dánok.

Szily László: A csoportjából simán továbbjutó és a nyolcaddöntőben csak 11-esekkel kieső Észak-Macedónia.

Szurovecz Illés: Törökországot és Dániát mondanám, illetve az angolokat, de őket talán már nem ebbe a kategóriába kell sorolnunk.

Ki okozza majd a legnagyobb csalódást?

photo_camera Horvát csalódás? Fotó: DAMIR SENCAR/AFP

Bede Márton: Horvátország. Újabb döntőt senki nem vár tőlük, de engem az sem lepne meg, ha már a csoportból sem mennének tovább.

Haszán Zoltán: A spanyolokról bármit el tudok képzelni, egyelőre azt is, hogy ki sem tudnak állni majd a koronavírus miatt, de nagy várakozás most nincs is velük szemben. Az igazi csalódás Belgium lesz.

Horváth Bence: Szerintem a spanyolok, de ez inkább érzelmi, semmint racionális válasz!

Király András: Az egyszerű válasz a németek volnának, mert papíron nekik van a legnagyobb esélyük a kibukásra a halálcsoportból. De valamiért úgy érzem, hogy a portugálok tesznek majd nekik egy szívességet, így a címvédő lesz a legnagyobb csalódás.

Muraközy Balázs: Belgium. A tornák óta folyamatosan körberajongott Aranygeneráció túl van pályája csúcsán: a vébén parádés teljesítményt nyújtó és a csapatot felhúzó Eden Hazard 2019 novembere óta nem játszott a válogatottban; a stabilitást adó Witsel január óta sérüléssel bajlódik, és a megöregedett védelem sem feltétlenül passzol már annyira Martínez magas letámadásra erősen támaszkodó játékához, főleg úgy, hogy a szárnyvédőik is inkább a támadásépítésben jeleskednek. Addig juthatnak amíg – az arctörésből érkező – De Bruyne és a kiváló Lukaku eljuttatja őket, nem tovább.

Plankó Gergő: Attól függ, mit nevezünk csalódásnak. Ezzel a francia kerettel minden csalódás lenne, ami nem a tornagyőzelem. A brit közvélemény pedig a szokásosnál is jobban belehergelte magát abba, hogy "na majd most", és ugyan tényleg bombaerős a csapat, de ebben a hangulatban már egy elődöntőnek sem örülnének úgy, mint 2018-ban.

Rényi Pál Dániel: Belgium

Sarkadi Zsolt: Nekem Franciaország, ha nem nyernek.

Szily László: Az egy ponttal kieső Horvátország.

Szurovecz Illés: A hagyományosan esélyesnek tartott csapatok közül a németektől, a spanyoloktól és a hollandoktól sem várok sokat. Persze ezzel sokan így vannak, ilyen értelemben talán nem is fognak csalódást okozni.

Ki lesz a gólkirály?

photo_camera Romelu Lukaku Fotó: DIRK WAEM/BELGA/AFP

Bede Márton: Griezmann

Haszán Zoltán: Harry Kane

Horváth Bence: Rashford, ki más.

Király András: Romelu Lukaku*

Muraközy Balázs: Romelu Lukaku

Plankó Gergő: Lukaku

Rényi Pál Dániel: Mbappé vagy Benzema

Sarkadi Zsolt: Lukaku

Szily László: Harry Kane

Szurovecz Illés: Lukaku

*Pontosítás: Amikor Zoli megkért minket a tippelésre, elsőként válaszoltam, és akkor valóban Antoine Griezmannt tippeltem gólkirálynak, ahogy az a cikk első változatában megjelent. De még - eskü! - mielőtt bárki más válaszolt volna a kérdésekre, Lukakura módosítottam a gólkirály-tippemet - akiraly.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.