Már a portugálok ellen megmutatnák, mire lesznek képesek

foci-eb
2021 június 12., 15:29

Magasak az elvárásaik saját magukkal szemben, mondta telki sajtótájékoztatóján Szalai Attila, a magyar válogatott 23 éves védője, aki a szakértők szerint a csapat egyik kiugró sztárja lehet. "Százszázalékos fizikai és mentális felkészüléssel, a taktika maximális betartásával szeretnénk megérkezni már az első összecsapásra" - mondta.

Szalai Attila 2021. június 4-én, a Ciprus elleni felkészülési meccs előtt melegít. A Fenerbahce védője az Eb egyik nagy magyar sztárja lehet.
photo_camera Szalai Attila 2021. június 4-én, a Ciprus elleni felkészülési meccs előtt melegít. A Fenerbahce védője az Eb egyik nagy magyar sztárja lehet. Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

A válogatott szombati sajtótájékoztatóján Szalai mellett a csapat cserekapusa, Bogdán Ádám beszélt az újságírókkal. Ő öt év kihagáys után az írek eleni utolsó felkészülési meccsen állhatott kapuba. Most arról beszélt, hogy amikor hazaigazolt a Ferencvároshoz, azt pont azért tette, hogy bekerülhessen az EB-keretbe. "A mai magyar válogatottnak tagja lenni különleges érzés, elképesztő, hogy sikerült beverekednem magam, köszönöm nekik az Európa-bajnoki kijutást. Pár centivel a föld felett járok, jól érzem magam és büszke vagyok, hogy itt lehetek" - mondta.

Szalait, aki Bogdánnal szemben biztos kezdő, megkérdezték arról is, hogy bekerült klubtársa, Mesut Özil álomcsapatába. "Beszéltünk az Eb-ről, de csak sok sikert kívánt és azt mondta, a németek mellett nekünk is fog szorítani" - mondta Szalai, aki ezután arról beszélt, mennyi mindent köszönhet szintén futballista édesapjának, akitől már gyerekként rengeteget tanulhatott regenerációról, helyes táplálkozásról, edzésmódszerekről. Ennek igen nagy hasznát is vette, mert, mint mondta, "nem voltam labdaügyes és miután hirtelen megnőttem, koordinációs problémáim is voltak, de ezeket sikerült korrigálni".

Bogdán, aki saját bevallása szerint nem is gondolkozik játéklehetőségen, nagyon dicsérte csapattársait. "Kijelenthetem, rendkívül profi a brigád, amely komolyan veszi az edzéseket, és iszonyatos melót végez. Mindenki pozitívan viszonyul a másikhoz, ez az egyik legnagyobb erősségünk. Taktikailag be akarunk tartani minden utasítást, és bízom abban, hogy az, hogy mindenben segítjük egymást, olyan előnyt jelent majd más csapattokkal szemben, aminek köszönhetően sikeresek leszünk" - mondta. (Via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.