Az Eb első igazi napja olyan volt, amiből inkább ne legyen több

foci-eb
2021 június 13., 08:47

A 43. percig az Európa-bajnokság legjobb első félidejét produkálta Koppenhágában a házigazda dán és a legelső világversenyén résztvevő finn válogatott. Hajtós, kemény meccs volt, nézők előtt valódi meccshangulatban, amikor a dánok legjobbja, Cristian Eriksen váratlanul összecsuklott, egy percen belül pedig már az életért küzdöttek a pályán, mert leállt a légzése. A csapatkapitány, Simon Kjaer és az orvosi stáb azonnali beavatozása mentette meg a 29 éves játékos életét.

Ez volt az a 10 perc, amit aligha felejt el az, aki látta. A csapattársai gyorsan Eriksen köré gyűltek, falat alkottak, hogy ne lehessen látni, ahogy újraélesztik a középpályást, de a közvetítés ment tovább, és el lehetett kapni azt a pillanatot, ahogy újraindítják Eriksen szívét.

Ekkor készült az a kép, ami az Európa-bajnokság ikonikus fotója lesz, és megmutatja, mit jelent egy csapat.

photo_camera Fotó: WOLFGANG RATTAY/AFP

Amikor Eriksen levitték a pályáról, nem lehetett tundi, hogy életben van-e, de aztán megjelent egy fotó, amin látszott, hogy magánál van. Egy későbbin pedig az is látszott, hogy reagált a csapattársa érintésére.

photo_camera Fotó: HANNAH MCKAY/AFP

Miközben Eriksenért aggódott a világ, a magyar köztévé stúdiójában hisztis kisgyerekként tombolt a szakértőnek meghívott Bognár György, egykori labdarúgó, hogy ha Eriksen nem halt meg, akkor miért nem kezdik már újra a meccset, mi ez a teszetoszaság, talán nem találják a labdát?

A meccset másfél órával később indították újra. A dánok szövetségi kapitánya a meccs után mesélte el, hogy felajánlották nekik, hogy másnap délben is folytathatják a meccset. De miután kiderült, hogy Eriksen állapota stabil, a játékosok úgy döntöttek, hogy fejezzék be inkább még aznap a meccset. Hogy milyen állapotban lehetettek a dánok csapat tagjai, azt jól jelzi, ami Simon Kjaer csapatkapitánnyal történt. Ő volt az, aki odarohant az összerogyó Eriksenhez, a földön fekvő játékos nyelvét félretolva szabaddá tette a légutait, majd stabil pozícióba helyzete a középpályást, ezek után falba rendezte a társait, és volt ereje ahhoz is, hogy Eriksen pályára engedett feleségébe próbáljon erőt önteni.

photo_camera Fotó: WOLFGANG RATTAY/AFP

De miután újrakezdték a meccset, Kjaer 20 perc után cserét kért, mert összeomlott lelkileg.

Eriksenről azt nyilatkozta klubjának, az olasz Internek az orvosa, hogy nem tudnak arról, hogy korábban elkapta volna a koronavírust, és semmilyen vizsgálat nem mutatott ki nála egészségügyi kockázatokat.

A dánok végül kikaptak, de ez tényleg másodlagos volt, legfeljebb Finnországban okozott eufóriát, hogy történelmük legelső meeccsén rgötön győzelmet is arattak. A szurkolók ugyanakkor együtt skandálták Eriksen nevét, amíg híreket vártak a játékosról.

link Forrás

A csoport másik meccsén az aranyesélyes belgák nagyon simán, 3-0-ra verték a meglepően gyenge orosz válogatottat. A duplázó Lukaku bejelentkezett a gólkirályi címre, az első találat után pedig az egyik kamerához szaladva üzent Eriksennek, akivel az Interben játszik együtt.

A belgákhoz hasonlóan még pénteken magabiztosan kezdő olaszokat külön kielemeztük. A török elleni meccsüket Mancini zseniális edzői húzásai dönthették el. Az olasz-török csoportban lévő Wales és Svájc egy unalmas első félidő után egészen felpörgő meccsen nem bírt egymással (1-1).

Két meccsen is volt térdelés, a Bakuban megrendzett Wales-Svájcon és a szentpétervári orosz-belgán.

Itthon az ír nagykövetség üzente meg az erről egészen mást gondoló Orbán Viktornak, hogy „térdelni nem tiszteletlenség vagy provokáció, hanem a rasszizmust és diszkriminációt elszenvedőkkel szembeni tisztelet és szolidaritás kifejezése. A rasszizmusnak nincs helye. Büszkék vagyunk a fiainkra. #EgyekVagyunk #Tisztelet"” (A magyar-ír felkészülési meccsen a letérdelő íreket a magyar szurkolók egy része kifütyülte, Orbán Viktor pedig sajtótájékoztatón nevezte provokációnak a térdelést. Arról, hogy van-e, és ha igen, mi értelme ennek a gesztusnak, lehet vitatkozni, Szily László ezt bőven kifejtette a minap. )

Nálunk védettségi igazolvány nélkül lehet kivetítők előtt meccset nézni (kivéve a szurkolói zónákat), a horvátoknál a belügyminiszter figyelmeztett arra, hogy járványügyi szempontból ez veszélyes.

Skócia csak hétfőn mutatkozik be, de máris van egy szurkolójuk. Patrica Evra skót szoknyában, dudálva, műseggel állt ki a skót válogatott mellett.

Ma elkezdi Anglia is az Eb-t, háromkor Horvátországgal játszanak. Hatkor a talán egy fokkal kevésbé érdekes Ausztria-Észak-Macedónai meccs jön, este 9-kor pedig Hollandia-Ukrajna.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.