Nagyon úgy néz ki, hogy mégse teszik át Budapestre az Eb-döntőt

járvány
2021 június 22., 11:01

Az UEFA-nak nincsenek arra vonatkozó tervei, hogy elvegyék az Európa-bajnokság elődöntőit és döntőjét az eredetileg tervezett helyszíntől, a londoni Wembley stadiontól, írja a brit PA Media hírügynökség. Korábban arról szóltak a hírek, hogy a Wembley kapacitás-korlátja, illetve a Nagy-Britanniába való beutazás szigorú szabályai miatt az UEFA, ami egy világjárvány közepette is a lehető legtöbb néző előtt szeretné rendezni a meccseket, Budapestre, a Puskás Arénába helyezi át az elődöntőket és a döntőt.

Negyedház a Wembley-ben az angol-skót örökrangadón.
photo_camera Negyedház a Wembley-ben az angol-skót örökrangadón. Fotó: CARL RECINE/AFP

Magyarországon ugyanis teljes kapacitással működhet a stadion, a beutazóknak pedig nem kell karanténba vonulniuk, ha van oltási igazolványuk, vagy friss PCR-tesztjük.

A PA azonban most úgy értesült, hogy a londoni szervezők és az UEFA között nagyon előrehaladtak a tárgyalások, közel a megállapodás, melynek értelmében a VIP vendégek kivételes szabályok szerint léphetnek majd be az országba.

"Az UEFA, a brit szövetség és a brit hatóságok szorosan együttműködnek annak érdekében, hogy sikeresen megrendezhessék az Euro2020 elődöntőit és döntőjét a Wembley stadionban. Nincsenek tervek a helyszínváltoztatásról" - írta legfrissebb közleményében az Európai Futballszövetség.

A hírügynökségnek névtelenül nyilatkozó brit kormányzati források is "pozitívként" értékelték az egyeztetéseket, bár jelezték, hogy bizonyos korlátozások azért megmaradnak. Barran bárónő, a brit kulturális miniszter úgy jellemezte a kompromisszumot, hogy a VIP vendégeknek is karanténba kell majd vonulniuk érkezésük után, ám azt a hivatalos események idejére elhagyhatják. (Via The Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.