16 tagállam vezetője közös levélben áll ki a melegek megkülönböztetése ellen - a magyar kormánynak üzenve

eu
2021 június 24., 05:54

A Politico információi szerint az EU 27 tagállamából 16 ország vezetője közös levélben áll ki a melegek megkülönböztetése ellen, kiemelve a 18 év alattiak elfogadását is. A szövegben ugyanis ez a kitétel is szerepel: "biztosítanunk kell, hogy az európaiak következő generációja az egyenlőség és a tisztelet légkörében nőjön fel".

A levél nem említi sem Magyarországot, sem pedig konkrétan a magyar propaganda-törvényt, azzal szemben 17 tagállam már kedden kiadott egy közleményt (az eredeti 13 keddi aláíróhoz szerdán újabb országok csatlakoztak), de a luxemburgi kormányfő egy interjújában egyértelművé tette, hogy az újabb levél is kifejezetten Magyarországnak szól.

Szivárványos zászlók a müncheni városházán.
photo_camera Szivárványos zászlók a müncheni városházán. Fotó: ALEXANDER POHL/NurPhoto via AFP

Csütörtökön, a levél megjelenésének napján kezdődik a tagállamok vezetőinek csúcstalálkozója Brüsszelben, és ugyan a hivatalos napirenden nem szerepel a magyar törvény, a levél nyomán várhatóan erről is eszmét cserélnek majd a tagállamok vezetői. Hogy egy tagállam törvényét ilyen szinten kritizálják a többiek, az teljesen szokatlan az EU-ban.

A levél aláírói: Alexander De Croo (Belgium), Mette Frederiksen (Dánia), Angela Merkel (Németország), Kaja Kallas (Észtország), Micheál Martin (Írország), Kyriakos Micotakis (Görögország), Pedro Sánchez (Spanyolország), Emmanuel Macron (Franciaország), Mario Draghi (Olaszország), Nicos Anasztasziadesz (Ciprus), Krišjānis Kariņš (Lettország), Xavier Bettel (Luxemburg), Robert Abela (Málta), Mark Rutte (Hollandia), Sanna Marin (Finnország) és Stefan Löfven (Svédország). Politico

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.