Christian Eriksen visszatért Olaszországba az Interhez

olaszország
2021 augusztus 03., 18:50

Visszatért az Internazionale labdarúgócsapatához a dán válogatott Christian Eriksen, akinek az Európa-bajnokság második játéknapján, június 12-én megállt a szíve mérkőzés közben. Az olasz média jelentése szerint a dán középpályás már találkozott Giuseppe Marottával, az Inter vezérigazgatójával.

Christian Eriksen gólját ünneplik az Inter játékosai 2021. május 1-én Crotonéban
photo_camera Christian Eriksen gólját ünneplik az Inter játékosai 2021. május 1-én Crotonéban Fotó: Franco Romano/NurPhoto via AFP

A 29 éves Eriksen a Finnország elleni csoportmérkőzés első félidejének végén összeesett a pályán, a szívét defibrillátorral indították újra a helyszínen, majd 30 másodperccel később kinyitotta a szemét. Az életmentő beavatkozás után kórházba szállították, ahol stabilizálták az állapotát. Hat napot töltött bent, szívritmusszabályozót kapott, majd hazatért Dániába. Azóta átesett több orvosi vizsgálaton, hogy kiderítsék a szívmegállás okát.

Olaszországban további ellenőrzések várnak rá, és várhatóan legalább fél évig nem térhet vissza a focipályára. A szívmegállás okától és a kezelés jellegétől függően Olaszországban eltilthatják a játékától, de Angliában vagy Hollandiában folytathatja a pályafutását, mert ott más szabályok vannak érvényben. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.