Rossi: Az olasz foci százszor le van maradva a magyartól – stadionokban

Marco Rossi, a magyar válogatott olasz szövetségi kapitánya Fotó: MLSZ

Kedden a Nemzetek Ligája második csoportkörében Olaszország Magyarországot fogadja a cesenai Stadio Dino Manuzziban, és ez igen különleges meccsnek ígérkezik a vendégek szövetségi kapitánya, Marco Rossi számára, aki először irányíthatja hazája ellen a magyar válogatottat tétmérkőzésen.

Nem csoda, ha az olasz sportsajtót is foglalkoztatja a magyar csapattal már a 2020-as EB-n is jól szereplő Rossi munkája, a Calciomercato például hosszasan idézte a szakember nyilatkozatát a keddi találkozó előtt.

A kapitány szerint Magyarország megérdemelten győzte le szombat este Anglia válogatottját Budapesten, mert koncentráltan és motiváltan játszott, 1-0 után több lehetősége is volt arra, hogy újabb gólt szerezzen, köztük egy hatalmas ziccere is.

Rossit persze főleg az olaszokról kérdezték, és arról beszélt, hogy az olaszok pechesen estek ki a világbajnoki selejtezőkről, mert az a szerencse, ami az EB-n mellettük volt, ezúttal elpártolt mellőlük – és a győzelemhez erre is szükség van:

„100-ból egyszer nyerhette meg azt a meccset Észak-macedónia, és épp ezt az egyet rendezték meg március 24-én. (...) Mennyi az esélye annak a selejtezőben, hogy Jorginho, a csapat legjobb büntetőjátékosa egymás után kétszer is hibázik? Csak egy kellett neki, és Olaszország máris kvalifikálta volna magát.”

Rossi arról is beszélt, hogy helyes döntés volt az olaszoknak kitartani Roberto Mancini szövetségi kapitány mellett, mert nincs értelme kidobni a gyereket a fürdővízzel együtt. „Az egyetlen alternatíva Carlo Ancelotti lehetett volna, aki nem állt rendelkezésre, így helyes olyasvalakivel folytatni, aki bizonyította, hogy képes nyerni.”

Aztán viszont komoly kritikával illette az olasz futballvezetést. Szerinte a kiesés komoly figyelmeztetés a Serie A és a szövetség, a FIGC számára is arról, hogy Olaszország valóban bajban van.

„Stadionok tekintetében Magyarországon is százszor jobb a helyzet, mint Olaszországban. Itt az első és a másodosztályban minden klubnak van saját modern stadionja, edzőközpontja, hely az akadémiáknak, és a fiatalokra koncentrálnak.”

Rossi kiemelte, hogy Olaszországban a stadionok rettenetesen régiek és borzalmas állapotban vannak: „Elmentem Nápolyba, hogy megnézzem az egyik játékosomat az RB Salzburgban, de végül a tévén keresztül néztem meg a meccset, mert a lelátóról semmit sem lehetett látni, olyan messze van a pályától.”

Az interjúban felsorolták Rossi eredményeit, csapata helytállását Horvátország, Németország és Franciaország, majd Anglia ellen – és már azt latolgatták, hogy talán ki is nőtte a magyar kispadot. A kapitány erre így reagált:

„2025 decemberéig van szerződésem a Magyar Labdarúgó Szövetséggel, amikor a jelenlegi elnök (Csányi Sándor) mandátuma lejár. Mindig a következő meccsre készülök, mert továbbra is jól akarunk teljesíteni, és hálás vagyok azoknak, akik lehetőséget adtak, hogy megmutathassam, mit tudok. Azon a napon, amikor más utat választok, azt nyíltan, egyenesen és korrekten fogom megtenni.”

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt