A Wrexham az FA-kupában írja a hollywoodi tulajdonosok tündérmeséjét, a végső cél a Premier League

foci
2023 január 30., 20:06

Ryan Reynolds és Rob McElhenney, a két hollywoodi sztár 2020 novemberében megvette a világ legrégebbi futballcsapatát, az angol ötödik ligában vegetáló walesi Wrexhamet. Ami nálunk a vármegye II., az náluk az egycsoportos National League. A csapat most, alig több mint két évvel később eddigi legnagyobb sikerének küszöbére érkezett. Odahaza 3-3-as döntetlent játszott az FA-kupa 4. fordulójában, újrajátszásra kényszerítve ezzel a másodosztály feljutó helyén álló Sheffield Unitedet. Ötödosztályú csapat ilyen messzire nem szokott jutni. És hol van még a vége?

link Forrás

Wrexham – Till I Die

Reynoldsnak és McElhenney-nek az égvilágon semmi közük nincs Waleshez, és sokáig az európai futballhoz sem volt. Ahogy azoknak az amerikaiaknak sem, akik a tulajdonosváltás után lettek Wrexham-drukkerek, és képesek voltak több ezer kilométert repülni a Sheffield United elleni meccsre. Egy amerikai–kanadai tulajdonospár persze önmagában nem indokolná ezt, nemcsak a Premier League-ben találni jó néhányat, hanem a negyedosztályban is.

A csapatot azután kezdték igazán közel érezni magukhoz, hogy a Disney+ vetíteni kezdte a Welcome to Wrexham című dokumentumfilm-sorozatot, ami Ryan Reynolds és Rob McElhenney szerepvállalásától követi a csapat életét, hasonlóan a Sunderland sztoriját feldolgozó Till I Die-hoz. Csakhogy Sunderlandben az összeomlás, itt meg vélhetően a felemelkedés kulisszatitkaiba leshetünk be.

Ha már Till I Die: McElhenney azután kezdett érdeklődni egy brit csapat megvásárlása iránt, amikor egy hollywoodi kollégája megmutatta neki a sorozatot.

Megmentők Hollywoodból

A 46 éves Reynolds a Deadpool sztárja volt, saját csillaga van a hollywoodi hírességek sétányán. McElhenney a hosszú ideje futó It's Always Sunny in Philadelphia producere és egyik írója. És – nem fogják elhinni – a Welcome to Wrexhamnek is ő a producere.

Ryan Reynolds, a Wrexham egyik tulajdonosa drukkol a Sheffield United elleni kupameccsen
photo_camera Ryan Reynolds, a Wrexham egyik tulajdonosa drukkol a Sheffield United elleni kupameccsen Fotó: OLI SCARFF/AFP

De mi fán terem a Wrexham FC? Nos, azon kevés walesi csapatok közé tartozik, amelyek az angol bajnoki rendszerben játszanak. A legmagasabb osztályban még soha nem jártak, a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján, valamint 1994 és 2004 között többnyire a másodosztályban szerepeltek, ami egy hatvanezres észak-walesi egykori bányászvárostól nem kis teljesítmény. A város amúgy a 444-be olyan hírekkel verekedte be magát eddig, mint a hajléktalanok, akik egy olcsó kábítószer hatása miatt zombiként viselkednek, a konzervatívok, akik immár a hagyományos munkáskörzetekben is sikeresek, vagy a férfi, aki megevett két Heinz ketchupos műanyag zacskót, aminek hegyes szegélye átbökte a bélfalát.

A profi futball 2008-ban szűnt meg a városban, amikor a csapat kihullott az English Football League négy osztályt felölelő rendszeréből a félprofik ligájába, és ott van azóta is. A klubot több mint egy évtizede a szurkolók irányították, aminek szintén megvan a maga romantikája, egy idő után viszont képtelenség magasabb célokért játszani, fejlődni, feljutni. A Wrexham Reynolds és McElhenney színre lépése előtt kis híján a National League-ből is kiesett.

Nem a levegőbe beszéltek

A Racecourse Ground, a világ egyik legrégibb stadionja egy 2020-as felvételen
photo_camera A Racecourse Ground, a világ egyik legrégibb stadionja egy 2020-as felvételen Fotó: PAUL ELLIS/AFP

Nézzük, mit ígért a páros 2020 novemberében, és hogyan haladnak a tervek megvalósulása felé vezető úton.

  1. Feljutás a negyedik vonalba – a tulajdonosváltás évében nyolcadikok lettek, majd másodikok, az osztályozón drámai körülmények között, hosszabbításban vesztettek a Grimsby Town ellen. Most ők vezetik a bajnokságot jobb gólaránnyal (70-23 vs 70-25) az 1992-es Premier League-alapító, egy meccsel többet játszó Notts County előtt.
  2. A nézőszám növelése a tízezres stadionban – már most teljesült a közel tízezres nézőszám, a helyiek mellett sok a futballturista Amerikából, illetve szerte Nagy-Britanniából és Európából. A nézőszámuk olyan, hogy a náluk magasabb osztályban játszó hetvenkét csapat több mint a felét ezen a téren már most megelőzik. A Racecourse Ground amúgy a világ egyik legrégibb stadionja, Wales válogatottja 1877-ben itt játszotta első hazai mérkőzését (Skócia, 0-2, négyezer néző).
  3. A Chestert mindig legyőzik – ez volt a legkomolyabb, de a legkönnyebben teljesíthető ígéret. Chester Wrexhamtől alig fél órára, a walesi–angol határ túloldalán fekszik. Ősi rivalizálás az övék, ez a cross-border derby, a határon átnyúló rangadó, de a Chester kiesése miatt 2018 márciusa óta nem játszhattak egymás ellen. Másik nagy határ menti angol riválisuk a Shrewsbury Town, ők egyelőre fényévnyi távolságban, a League One-ban, az angol foci harmadik vonalában játszanak, 2008 óta nem látták egymást.

Volt az a pénz

A hollywoodi tulajdonosok rengeteg új játékost szerződtettek, azonnal eredményt, azaz feljutást akarnak, nem a lassú építkezés hívei. Céljaik elérésére több százezer fontot sem sajnáltak a piacon. A legnagyobb visszhangot kiváltó igazolásuk Paul Mulliné volt, aki egy osztállyal feljebb gólkirály lett, csapata, a Cambridge United pedig a második, feljutó helyen végzett. Mullin mégis az ötödik vonalat választotta a harmadik helyett. Nyilván volt az a pénz. A bajnokságban húsz gólnál jár, az FA-kupában hétnél, a Sheffield United ellen egy gólt szerzett.

Ryan Reynolds és Rob McElhenney között a királyi pár, III. Károly és felesége, Kamilla
photo_camera Ryan Reynolds és Rob McElhenney között a királyi pár, III. Károly és felesége, Kamilla a Racecourse Groundon tavaly decemberben Fotó: OLI SCARFF/AFP

Szintén egy League Two-ból League One-ba feljutó csapatból, a Cheltenham Townból lépett vissza kettőt Ben Tozer középhátvéd, akinek óriás bedobásai szöglettel érnek fel, erre a Sheffield United védői sem voltak felkészülve.

Egyszer már kiverték a bajnok Arsenalt

Akármi lesz a Sheffield United elleni február 7-ei újrajátszás eredménye, a Wrexhamnek már most ez az egyik legjobb FA-kupa-idénye. Négynél több fordulót csak kétszer, 1979-80-ban és 1980-81-ben mentek, a nyolcaddöntőben előbb az Everton, majd a Wolverhampton ellen estek ki. Mégsem ezek, hanem az 1991-92-es kupamenetelésük a leghíresebb, amikor a bajnok Arsenalt verték odahaza 2-1-re a harmadik fordulóban.

A Wrexham, hiába nem játszott soha a legmagasabb osztályban, a walesi kupában nyújtott teljesítménye miatt többször is szerepelt az azóta már megszűnt Kupagyőztesek Európa Kupájában, nem is akárhogyan. 1975/76-ban egy svéd és egy lengyel csapat kiverése után összesítésben csupán 2-1-re kapott ki a későbbi győztestől, az akkoriban Európa-hírű Anderlechttől.

A mostani menetelésük eddigi áldozatai az FA-kupában:

  • Oldham Athletic (ötödosztályú) 3-0 (otthon)
  • Farnborough FC (hatodosztályú) 4-1 (otthon)
  • Coventry (másodosztályú) 4-3 (idegenben) – ez figyelmeztető lehet a szintén másodosztályú Sheffield Unitednek, a Wrexham idegenben sem adja meg magát a papírformának, az 58. percben már 4-1-re vezetett a Championship középcsapata ellen.

Csakis a Premier League

És mi lehet a vége a tündérmesének? Természetesen a Premier League. „Tíz év múlva, most és mindig a Premier League a terv” – idézte Reynoldsot az Athletic. Ha már az európai versenyrendszerek – szemben az amerikaiakkal – nem zártak, és a Premier League is alulról nyitott, akkor miért állnának meg félúton? Reynoldsék célja, hogy a stadiont a PL-re és nemzetközi meccsek megrendezésére is alkalmassá tegyék. A munka javában zajlik, ezt a Sheffield United elleni meccs tévéközvetítésében is látni lehetett. „Nevezzenek minket őrültnek, ha akarnak” – mondta Reynolds, de Wrexhamben és környékén, sőt talán egész Észak-Walesben sem tenne már ilyet senki.

(Borítókép: Az ír középpályás, Thomas O'Connor csapata második gólját ünnepli. Fotó: Oli Scarff / AFP)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.