Gyirmóton folytatnak egy szép hagyományt: festménnyel búcsúztatják az edzőt

futball
2023 május 23., 04:00

Szomorkásra sikerült az NB II.-es Gyirmót klubvacsorája. A csapat várakozáson alul teljesített, a feljutásért nem volt harcban, hatodik lett. A klubvacsorán derült ki, hogy Csertői Aurél vezetőedzővel és segítőjével, Németh Zoltánnal nem hosszabbítanak szerződést.

Nem akármilyen párosról van szó, a csapatot pár éve feljuttatták az NB I.-be, majd rögtön kiestek, de a tulajdonosok kitartottak mellettük a következő, vagyis a mostani szezon végéig. Ez pedig ritkaság a magyar és a világfutball háborgó tengerében, soha nem volt ugyanis annyi edzőváltás, mint mostanában, van olyan csapat, amelyik egy szezonban három edzőt is elfogyaszt.

Alighanem elfáradt a kapcsolatuk, erről árulkodik a szakemberek, különösen Csertői szomorú tekintete. A két edzőt egyébként Horváth Ferenc és Horváth Ernő, a két klubtulajdonos fogja közre.

Csertői Aurél fogja közre a két tulajdonos
photo_camera Csertői Aurél fogja közre a két tulajdonos Forrás: Gyirmót FC honlapja
Németh Zoltán asszisztens edző a tulajdonosokkal
photo_camera Németh Zoltán asszisztens edző a tulajdonosokkal Forrás: Gyirmót FC honlapja

A két festmény ugyanazt a tájat ábrázolja, Csertőié a nyári a csónakokkal, Némethé a csónakok nélküli, havas téli. Adja magát a kérdés: ki festette a képet? Nos, ezt nem olyan könnyű kideríteni, mint hinnénk.

  1. A klub sajtósa nem tudta, de megadta a gyirmóti wellnesshotel telefonszámát, ahol több alkotónak is van kiállítása, szerinte onnan származik a kép.
  2. A hotelben felmerült, hogy D. Beöthy Hajnalka alkotásáról van szó, ő egyébként Dézsi Csaba győri polgármester rokona, de végül Margitai Zoltánhoz, a Gyirmót cégvezetőjéhez irányítottak.
  3. Már nem volt a stadionban, amikor kerestük.
  4. Újra a sajtóst hívtuk, aki Margitaival már beszélt az ügyről, de nem tudja, ki festette a képeket.
  5. A két tulajdonost kerestük hát, egyelőre kevés sikerrel. Ha valakik, ők biztos tudnák, kinek az alkotásával ajándékozták meg Csertőit.

Ha ön, aki e sorokat olvassa, valaha is Gyirmóton lesz edző, és a két Horváth egy festménnyel közelít, akkor biztos lehet benne: ki van rúgva.

Kiprich Józsefnek három év után, 2011 nyarán köszönték meg a munkáját, miután az NB II. Nyugati csoportjában csak második helyen végeztek, ez pedig nem ért feljutást. Az igazsághoz tartozik, hogy két évvel korábban megnyerte a bajnokságot, de licencproblémák miatt nem indulhattak az első osztályban. Kiprich Csertőivel kísértetiesen megegyező körülmények között távozott, erről így beszélt a Nemzeti Sportnak: „Hét végén, az idény utolsó bajnoki mérkőzése után asztalhoz ültünk a vezetőséggel, majd az évzáró vacsorán jelentettük be a csapat előtt, hogy nem folytatjuk a közös munkát. Korrekt módon, barátságban váltunk el egymástól, egy gyönyörű festményt is kaptam ajándékba” - nyilatkozta.

A 2012-13-as bajnokságra alaposan megerősítették a csapatot, mégis az MTK nyerte az NB II. Nyugati csoportját. Mindez az új edző, Csank János állásába került, de ő sem távozott üres kézzel.

„Csank János szakmai beszámolóját követően közösen döntöttünk arról, hogy nem lesz folytatás. Bár a tavaszi szereplésünk jobban sikerült, már ősszel nagy hátrányba kerültünk. Csalódást jelentett, hogy végül a második helyre sem sikerült odaérnünk. Bár a hónap végéig még él a vezetőedző szerződése, szerette volna ő is, ha minél korábban döntés születik. Egy szép festménnyel is megköszöntük a másfél éves munkáját, s további sok sikert kívántunk neki” - nyilatkozta akkor a Kisalföldnek Horváth Ernő, az egyik tulajdonos.

Csank János búcsúajándéka 2013-ban
photo_camera A híresen nagy vadász Csank János búcsúajándéka 2013-ban Fotó: Gyirmót honlapja

Jellemző, hogy Kiprich és Csank búcsúajándéka esetében sem volt neve a festőművésznek.

Ha valaki tudná, ki festette Csertői és Németh ajándékát, írjon a tsza KUKAC 444.hu-ra!