karlovy vary

2019. január 20.
2018. július 7.
2018. július 5.
2017. augusztus 24.
2017. március 16.
2016. július 12.
2016. július 9.
2016. március 31.
2016. március 26.
2016. március 24.
2015. december 7.
2015. július 11.

Két díjat nyert egy magyar film Karlovy Varyban

A Szerdai gyerek című film stábja

Horváth Lili első játékfilmje, a Szerdai gyerek lett az 50. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál East of the West versenyprogramjának legjobb filmje, és a filmkritikusokból álló Fedeora zsűri is díjazta a filmfesztiválon.

2015. július 9.
2014. december 22.
2014. október 31.
2014. szeptember 25.
2014. szeptember 14.
2014. augusztus 16.
2014. július 12.
2014. június 24.
2014. június 3.

Három magyar film is bemutatkozik Karlovy Varyban

1004564_260951287379858_1389715927_nPálfi György (Taxidermia, Hukkle, Final Cut) Szabadesés c. filmje a hivatalos, nagy versenyprogramban fog megküzdeni a Kristály Glóbuszért a nemzetközi cseh filmfesztiválon. A kelet-európai szekcióban, az East of the Westben pedig Zomborácz Virág Utóélet és  Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan c. filmjei versenyeznek majd. Mindketten első nagyjátékfilmjüket mutatják be. (Filmunió)

2013. december 29.

Társutasok Wales-ből

Ezek a fotók családi nyaralásokon készültek a hatvanas-hetvenes évek fordulóján, Nyugat-Európában, Csehszlovákiában, Magyarországon, az NDK-ban és a Szovjetunióban. Magyarországról nézve szerencsés családnak tűnhet az, amelyik ilyen sokat utazgatott. De mi walesiek vagyunk, és az anyai nagyszüleim két évtizeden át a Brit Kommunista Párt tagjai voltak, így nem csak kíváncsiságból vagy kalandvágyból, hanem divatjamúlt ideológiai elkötelezettségből is utaztak errefelé.

2013. augusztus 7.
2013. július 7.

Magyar film lett a fődíjas Karlovy Varyban

Szász János

Aki még nem hallotta volna, mondjuk, mert szombat este bulizott: Szász János filmje, A nagy füzet nyerte a Kristály Glóbuszt. Ez elég nagy szám, a cseh filmfesztivál tulajdonképpen a keleti blokk Cannes-i filmfesztiválja, és magyar rendező fődíjat még nem nyert a fesztivál 1946-os indulása óta. A film magyar-német-francia koprodukcióban készült 900 millió forintból, a magyar állam (a Filmalap) 180 millióval szállt be. A film alapjául szolgáló könyvet Agota Kristof írta. A képen a díjat a film koproducere, Sőth Sándor veszi át, aki nem mellesleg a Megáll az idő Pierre-jét alakította. (Fotó: MTI/EPA)

2009. szeptember 23.

Cinefest, Miskolc 2009 - összefoglaló

Miközben Kevin Macdonaldot üldöztük vagy éppen hadakoztunk Miskolc Város Közterület-felügyelőségével, lezajlott az ország egyik, említésre méltó nemzetközi filmfesztiválja, a Cinefest - immár hatodjára. Ahogy a díjátadón elhangzott, mindenki örül, mindenki boldog: rengeteg jó filmet vetítettek, sok volt az érdeklődő, telt házzzal mentek az előadások és jó programok voltak az elmúlt kilenc napban. Ha a sajtóosztályt kérdezik, ez volt a Cinefest fennállása óta a legjobb év.

Sajnos mi ezekből a sikerekből nem sokat láttunk. Hétköznapokon alig néhány tucatnyian lézengtek a fesztiválnak helyet adó Művészetek Házának környékén, jobbára ők is a fesztál főtámogatója által kiállított lakókocsi körül üldögéltek. Egészen péntekig kellett várni a fesztiválhangulatra: az azt megelőző napokon legkésőbb este tízkor mindenki felszívódott, és a miskolci Művészetek Háza teljesen kiürült, mint a hatodik kerület képviselő-testületének vágyálmaiban Budapest. Ugyan a szervezők megtettek mindent, nem tudtak olyan helyet kialakítani, ahol az emberek találkozhattak volna a filmesekkel: az avatatlan szemlélő megint úgy gondolhatta, hogy a szakma saját magára kíváncsi, de rajtuk kívül senki más. Kár, hogy csak a hétvégi programok voltak ennyire népszerűek, mert azok jól sikerültek - de hogy az Avas kilátót addig nem mászom meg, amíg liftet nem építenek bele, az biztos.

De maradjunk témánál: A felsorakoztatott filmek közül a legtöbb magyar alkotással már találkozhattunk a Filmszemlén, egyedül talán az animációs blokkban találtunk olyanokat, amelyeket érdemes volt megnézni. A nemzetközi mezőny valóban erős volt - a fesztivál fődíját, a Pressburger Imre-díjat a finn Thomas nyerte - személy szerint nem ennek a kicsit szentimentális, öregedésről szóló filmnek adtam volna hanem a bolgár Ziftnek, ennek a kicsit film-noiros, szürreális darabnak, amelyről mindenki, akit kérdeztem, a fődíjat várta. Persze a mi szempontunkból leginkább érdekes film Duncan Jones Moonja volt - itt a trailer - amelytől mást vártam ugyan, de nagyon jó kis film Sam Rockwellel és Kevin Spaceyvel a főszerepben - meg is kapta a kritikusok díját. A kisfilmes díj nyertesét sem találtuk el, nem a Socarrat nyert, hanem pont az általunk nem kedvelt német Schautag kapta: a hamburgi iskola szokásos - magas - gyártási színvonalán készült, de hosszú, vontatott és unalmas.

Filmfesztivált értékelni - főleg itthoni fesztiválokat - nagyon nehéz: nem lehet elvárni ugyanazt a kozmopolita pezsgést, mint mondjuk Cannes-ban vagy Karlovy Vary-ban. A filmek is sokrétűek, és pont ez minden fesztivál csapdája: hogyan lehet a sokszínűség és a minőség között úgy egyensúlyozni, hogy mindenkinek jó legyen - és ez persze lehetetlen. A magam részéről a műfaji fesztiválokat szeretem, sokkal egységesebb a mezőny és egyszerűbb dönteni a filmek között, míg egy "hagyományos" fesztiválon szinte lehetetlen összevetni egy - mondjuk - romantikus komédiát egy - csak hogy hasra ütésszerűen mondjak egyet - igazi, vérbeli köldöknézős művészfilmmel, és ez a zsűri dolgát nagyon megnehezíti, akárcsak az egész mezőny értékelését. De nem ez a lényeg; jó kis fesztivál a Cinefest, és megéri ellátogatni jövőre is - de érdemes csak a hétvégére jönni. Mindezek mellett Miskolc olyan város, amit nehéz elhagyni: főleg azért, mert úgy van kitáblázva, hogy ne is lehessen.

2009. április 8.

Hajótörés (Titanic összefoglaló)

Íme hát véget ért Budapest egyetlen olyan nemzetközi filmes eseménye, amelyre érdemes is elmenni. (Ez utóbbi kijelentést majd felülvizsgálom, de még csak április van és a Filmszemle nem ebben a ligában játszik) A 16. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon volt minden, az amerikai romantikus komédiától a tajvani drámáig - és már csak egy évet kell aludni a következőig. A következőkben három kedvenc filmet és három nagy csalódást osztunk meg, szigorúan szubjektív szempontok alapján a Kedves Olvasókkal:



1. Időbűnök:

Érdekes módon nem csak a kommentelőket, de környezetemet is megosztja ez a film. A spanyol kisköltségvetésű thriller szerintem akkor is a fesztivál legjobbja: okos, feszes, és minden peseta (akarom mondani eurocent) a vásznon van. Nem világmegváltó szenzáció, csak egy nagyon nagyon jól megcsinált film - ami akár az instant klasszikus címre is sikerrel pályázhat.

2. Fehér nászéjszaka

Még egy ok amellett, (vagy ellene, nézőpont kérdése) hogy mindenképpen Izlandra kell költözni. Ha annak idején Reykjavík ejtett rabul, akkor most néhány zátony messze gyakorlatilag mindentől. Baltasar Kormákur (aki szerencsére nem csak jobbnál jobb filmeket csinál, de gyakorlatilag visszajáró vendég a Titanicon) megint csinált egy filmet, amire nem akartam bemenni, de végül nem bántam meg: időnként mulatságos, groteszk kisszigeti humor, komoly kérdések és dilemmák, végül pedig egy olyan örökérvényű tanulság, amely azért nem kerget rögtön a jeges északi tengernek - ellentétben Hilmir Snaer Gudnasonnal. Nem véletlenül kapta a fesztivál közönségdíját.

3. Az üldöző

Nos, ez az, amire nem találok magyarázatot. Valószínűleg azért tetszik, amiért a kutyák a hátukon hengergőznek: nem tudom, de jól esik. Pedig hosszú, - több mint két óra, és gyakran unalmas is - sokáig ki sem derül, hogy mi a műfaja, (beismerem, most sem tudom) és egyébként meg nem egy nagy durranás. A dél-koreai exzsaru - most strici - lányai eltünedeznek, mígnem teljesen véletlenül rájön, hogy egy pszihopata férfi rabolja el és öli meg őket. Innen kezdve finom és kevésbé finom dél-koreai politikai utalások, sajátos jelenetek, számtalan feldobott labda - amelyekből a két óra alatt nem sokat csapnak le, de talán erre ment ki a játék. A film, olyan, mint a történet, amit elbeszél: nem tudod, hányadán állj vele, ki akarsz jönni, de valamiért ott maradsz és végignézed.

Most pedig következzen a hármas szégyenlista:

1.9 mm

Hát igen, belga dráma... Nagyjából ennyit szeretnék hozzáfűzni.

2. Felsőbb erő

Egy sokat ígérő történet ismét a napfényesnek nem csúfolható, kisstílű izlandi alvilág mindennapjaiból: David a pancser nagyra tör, majd nem történik semmi - időnként van néhány jó, valamivel több érdekes és egy rakás szar poén, utalások a sehonnan a semmibe, és Michael Imperioli legrövidebb vakációja az európai filmbe - és még ő a legjobb az egészben. Nagyon csalódott voltam, többet vártam tőle.

3. A gyilkos

Ha valamivel ki lehet kergetni a világból, ha fel lehet bosszantani valamivel, akkor az az, ha átvernek: itt van ez a film, (nem a legeredetibb alapötlettel) amelyből nagyon jó kis thriller lehetett volna. Vagy vígjáték. Ehelyett kapunk 91 percnyi melodrámát, sehonnan sehová vezető karakterekkel - talán a pénzügyi tanácsadó az, aki valahogy meg van írva, de ő sem eléggé - ostoba dialógusokkal és monológokkal. Most a Truffaut rajongók fogják be a fülüket, de egészen pontosan így ír és rendez filmet egy filmkritikus. Önmagának való, önismétlő borzalmas franciafilm-sztereotípia - erre pedig senkinek semmi szüksége.

Ez volna hát a szubjektív lista a 16. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál felhozatalából: remélem a szervezésen fognak javítani, és valaki egy kicsit az egész dolog hóna alá nyúl, mert nagyszerű fesztivál lehet ebből - mondjuk egyfajta hazai Karlovy Vary. Vagy ilyesmi.