A helyi összefogás felbomlása nyomja rá bélyegét a tatabányai előválasztásra, itt követheted a jelöltek vitáját

szeptember 23., csütörtök 15:20

Kevés olyan kormánypárti politikus van, aki elmondhatja magáról, hogy nyíltan kiszavazott a frakcióból, márpedig a Komárom-Esztergom megye 1. számú egyéni választókerületét képviselő Bencsik János a földtörvény szavazásakor és a Paks 2 szerződés titkosításakor is megszegte a frakciófegyelmet.

Hogy ez a tény előnyére vagy hátrányára válik-e jövő tavasszal, az még nem világos, mindenesetre az biztos, hogy a Tatabányát és négy másik települést (Tata, Baj, Szárliget, Vértesszőlős) magába foglaló körzet enyhén az ellenzék felé hajlik: 2018-ban Bencsik 44,43 százalékkal hozta a körzetet, a vele szemben induló ellenzékiek pedig együttesen 52,14 százalékot szereztek. A Fidesznek ötven százalék fölötti eredményt hozó 2019-es EP-választáson is többen szavaztak ellenzéki listákra, Tatabánya pedig az önkormányzati választásokon is ellenzéki polgármester választott.

Igaz, az ellenzéki összefogás Tatabányán épp az előválasztás előtti napokban bomlott fel végérvényesen, Szücsné Posztovics Ilona fideszes kollaborációval vádolja az MSZP és a DK képviselőinek egy részét, a helyi szocialisták pedig DK-ssággal vádolják a polgármestert.

Az előválasztáson két jelölt csap össze:

  • Gurmai Zita évtizedek óta az MSZP-ben politizál, a párt nőtagozatát vezeti 2001 óta. Jelenleg is bent ül az Országgyűlésben, korábban pedig az Európai Parlament tagjai is volt. Az előválasztáson az MSZP-Párbeszéd mellett az LMP és a Momentum is támogatja.
  • Konczer Erik jogász, megalapítása óta a DK-ban politizál, 2014 óta a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés tagja. Saját pártja támogatása mellett a Jobbikét és a Liberálisokét is élvezi.

A vitán szó lesz:

  • a tatai Öreg-tóhoz tervezett szállodaberuházásról;
  • a nagy tavak kormányközeli kisajátításáról;
  • az egészségügy és szociális szféra reformjáról;
  • és a tatabányai ellenzék belső konfliktusairól is.

Szeptember 6-a és 26-a között a Partizán - kiemelt médiapartnerével, a 444-gyel együttműködve - 32 országgyűlési egyéni választókerületben rendez vitákat az ellenzéki előválasztáson induló jelöltek között.

A maratoni vitaturné harmadik és egyben utolsó hétében a vidéki indulók vannak főszerepben.

A vitákat élőben a Partizán Youtube-csatornáján és Facebook-oldalán, illetve a 444.hu Facebook-oldalán követhetitek, a viták legizgalmasabb pillanatait összefoglaló 5-10 perces videókat pedig elsőként a 444 napindító hírlevelében találhatjátok meg.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt