Fáklyákkal masírozó szélsőségesek, szegénytelep Lyukóvölgyben és az ellenzéki együttműködés kihívásai - kövesd élőben az utolsó előválasztási vitánkat!

szeptember 25., szombat 17:02

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2. számú választókerületében zárul a Partizán előválasztási országjárása, ahol a DK és az MSZP jelöltjei ütköztetik gondolataikat Miskolc és az ország jövőjéről.

Kik vitáznak?

  • Hegedűs Andrea (DK) - Pedagógus, a Demokratikus Koalíció miskolci önkormányzati képviselője, indulását pártján kívül támogatja még a Jobbik, az MMM és a Liberálisok.
  • dr. Varga László (MSZP-P) - Jogász, 2006 óta a szocialisták országgyűlési képviselője, az előválasztáson az LMP és a Momentum sorakozott fel mögötte.

Miről vitáznak?

  • Az ország legnagyobb szegregátumának, Lyukóvölgynek a jövőjéről.
  • A térségben fáklyákkal masírozó szélsőségesekről.
  • A panelházak felújításáról és a rezsiköltségekről.
  • A sokszínű ellenzéki együttműködés nehézségeiről.

A választókerület egyéni képviselője, a fideszes Hubay György a 2018-as parlamenti választáson mindössze 38,5 százalékkal tudott itt mandátumot szerezni, tehát jövő tavasszal ez az egyik legkönnyebben nyerhető vidéki körzet az ellenzék számára.

Szeptember 6-a és 26-a között a Partizán - kiemelt médiapartnerével, a 444-gyel együttműködve - 32 országgyűlési egyéni választókerületben rendez vitákat az ellenzéki előválasztáson induló jelöltek között.

A maratoni vitaturné harmadik és egyben utolsó hétében a vidéki indulók vannak főszerepben.

A vitákat élőben a Partizán Youtube-csatornáján és Facebook-oldalán, illetve a 444.hu Facebook-oldalán követhetitek, a viták legizgalmasabb pillanatait összefoglaló 5-10 perces videókat pedig elsőként a 444 napindító hírlevelében találhatjátok meg.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt