Bizonytalan, szeles idő lesz szombaton. A tervek szerint egy héttel később pótolják a dolgot.
Eddig 220 embert sikerül kimenteni.
Alig adták át a Szabadbattyán és Balatonfüred közötti felújított vasúti szakaszt, már járatokat kellett törölni, mert nem volt megfelelő a sínek állapota. Azóta is korlátozzák a sebességet, emiatt folyamatosak a késések.
2019-ben napokra tiltani kellett a fürdést is bizonyos strandokon.
Pacsálás utáni zuhanyozást javasol a szakértő.
Több helyen begyűjtötték a szétdobált járműveket.
A vasútra rálátó forrás szerint a szerelvényben nincs és nem is lesz magyar gyártású IC+ kocsi.
„Én mindig szerettem volna megleckéztetett vagy megfenyegetett újságíró lenni” – vallotta be a forgatáson újságíró-színművész kollégánk.
Normális.
20 ezer fős munkaerőhiánnyal küzdenek az ágazatban.
Állami pénzből lesz még nagyobb a Légli család vállalkozása.
Javaslatukkal megakadályoznák a köztulajdonban levő strandok beépítését, privatizációját, valamint ingyenessé tennék a használatukat is.
A MÁV azzal magyarázza a dolgot, hogy nincs főszezon.
Állva eveztek, és tó közepe felé sodródtak.
Végleg.