A Nyomozó Bizottság elnöke azt javasolta, hozzák vissza a halálbüntetést, mert az életfogytiglanra ítéltek napi háromszor sétálhatnak és ehetnek – pedig ezt még ő sem teheti meg.
A 71 éves férfit előre kitervelt, bosszúból elkövetett gyilkossági kísérlettel gyanúsítják.
A 46 éves Marius Gustavson amellett, hogy a társaival extrém testmódosításokat streamelt a 22 ezer előfizetőjüknek, még kannibál is volt, és őt is megcsonkították.
Négymilliárd forintnyi korrupció miatt ítélték el.
Az elvált férfi előre kitervelte a gyilkosságot.
A vád szerint mind a négy férfi valamilyen módon érintett volt az öt halálos áldozattal járó terrortámadásban. A vádlottak tagadnak.
A férfinek, aki a szabadidejében véres videójátékokkal játszott, tetszett a nő, de megszólítani nem merte, majd amikor harmadik napja nem aludt és evett, közel 30 doboz energiaital után szexuális ajánlatot tett.
A mianmari Sin Deve rendezőt terrorizmus miatt ítélték el.
A diósjenői férfi felesége, a lányok anyja tudott a gyilkosságról, de ha róluk kérdezték, azt mondta a lányok Budapestre költöztek.
A vállalkozót külföldi erőkkel való összejátszással vádolják, életfogytiglani börtönt is kaphat.
Bicskával és villával is szurkálták az ágyában fekvő idős áldozatot.
A másik kettő 22 és 3 évet kapott. Az ítélet nem jogerős.
A szülők 15 évet is kaphatnak, mert a fiú tőlük kapta a fegyvert, és mert szemet hunytak az aggasztó jelek felett.
Az Alex Murdaugh körüli botrányokra, személye körül fel-feltűnő furcsa halálesetekre és a nyomozásra egész Amerika figyelt 2021-ben.
Popkov januárban arról beszélt, hogy szívesen beállna a Wagnerbe harcolni.