európai tanács

Vissza a jövőbe
2015. szeptember 17.
2015. szeptember 11.
2015. június 24.
2015. január 29.
2014. december 17.
2014. november 3.
2014. október 25.
2014. szeptember 11.
2014. szeptember 9.

Lemondott Donald Tusk

Ahogy az várható volt, benyújtotta a lemondását a lengyel miniszterelnök, akit az Európai Tanács elnökévé választottak. A kormányfő hivatali utódja valószínűleg Ewa Kopacz, a szejm elnöke, a kormánykoalíció jelöltje lesz. (MTI)

2014. szeptember 1.
2014. augusztus 30.
2014. június 27.
2013. december 20.

Lesz európai bankunió!!444!!!

Nagy hír ez, bár még kevesen érzik csak a jelentőségét. (Most megpróbáljuk elmagyarázni.) Az EU-csúcs jóváhagyta a bankunió tervét. A magyar bankok közül az OTP-t érinti, de azt nagyon.

2013. október 10.
2013. október 3.
2013. június 28.
2013. június 27.
2013. június 24.
2013. március 10.

(Sz)épül tovább Európa!

Régen mutatta meg az EUrologus a Brüsszeltől távol élő kíváncsi tekinteteknek, hogy is áll mostanság az Európai Tanács legújabb csodapalotájának építkezése! Annyi biztos, egyre több acélt és betont nyel el a monstre, melyet a végén fényes üvegfalakkal fednek el a serényen dolgozó derék munkásemberek. Hogy aztán belakják a fekete öltönyös - kosztümös eurokrata hangyák, a betonkeverők és daruk zaját pedig átvegye a fénymásolók és pecsételők üzemes zakatolása! Épül Európa, akárki láthatja - s az EUrologus is csak halkan kuncog!

image

2013. január 7.

A téli álom vége

Ébredezik lassan ünnepléssel vegyes téli álmából az EUrologus. Az uniós intézmények újraindulásával belecsapunk a 2013-as lecsóba, hogy Brüsszel olyan pikantériákkal bűvölje el olvasóinkat már az év elején, mint az első két hónap fordulópontján a közös 2014-2020-as uniós költségvetés késleltetett csúcsra jutása. 2013 első félévében az ír soros EU elnökség zászlaja alatt futó Európai Tanács emellett mindenekelőtt a közös valuta mögötti gazdasági integráció vasbetonba öntözésével lesz elfoglalva. A zöld sziget további prioritásairól pedig álljon itt Enda Kenny miniszterelnök videóüzenete. Félévük politikai horizontjáról a napokban szöveges összefoglalót is kínál majd az EUrologus.

2012. december 13.

Unalmas lesz-e az évzáró EU csúcs?

Nem és igen mondaná a rafkós székely. Nem, mert a pánikozás ellenére csütörtök hajnalra összekalapálták az egységes bankfelügyeletről szóló megállapodást az euró pénzügyminiszterei, mely a fundamentumát képezi a csütörtökön kezdődő csúcsnak. S igen, mert a tagállami diplomaták addig sírtak, míg Herman van Rompuy visszavett az elöltetett menetből és átírta a további gazdasági integráció menetrendjét.

Nincs ezen semmi meglepő, ősz óta csökkent a piaci nyomás az eurózónán, kevésbé van tele a gatya és ezzel a harci kedv is számottevően mérséklődött. A múlt heti az EUrologus által látott első csúcs konklúzió tervezethez képest, a második verzió jól értesült újságírók szerint elhagyta a tervezett három lépcsős haladási tervet, lazább szövegezéssel helyettesítve azt. Így a fiskális kapacitásnak becézett közös pénzügyi rugalmassági mechanizmus, a nemzeti költségvetések kapcsán javasolt “közös döntéshozatal” és a “gazdasági szuverenitás progresszív egységesítése” mind abortálva lett a második verzióból. Ezek kapcsán később veszik fel a fonalat a kormányfők.

Nem kell azonban ettől még temetni a csúcsot, hiszen az utóbbi hetek izgalmai nyomán csak sikerült közös fedél alá hozniuk az eurózóna bankjainak felügyeletét. A csúcs előtti éjjel megszületett megállapodás szerint a 200 legnagyobb európai bankot az Európai Központi Bank felügyeli majd közvetlenül a jövőben. Az európai bankunió legfontosabb elemének tekintett megállapodással, kikényszeríthetővé válik a bankok prudens pénzpolitikája, melynek hiányát teszik mindenekelőtt felelőssé az eurózóna válságáért.

Az új 2014-től érvényes szabályok szerint, a 30 milliárd eurónál nagyobb tőkével bíró pénzintézeteket közvetlenül felügyeli az EKB, de a képes lesz a kisebb hitelezők és kölcsönt felvevők kapcsán is azonnali beavatkozásra. Ráadásul azon túl, hogy az EKB - mely a terv kritikusai szerint túlzott hatalmat ad Frankfurt kezébe - a szabályokat be nem tartó bankok bezárásáról is dönthet a közös valuta stabilitásának megőrzése érdekében.

A szakik emellett annak fontosságát is hangsúlyozzák, hogy egyre közelebb kerül az eurózóna ahhoz, hogy a közös mentőalapjából (ESM) közvetlenül is kisegíthessék a bankokat. Brüsszel szemében pedig az igazi bónusza a formálódó Egységes Felügyeleti Mechanizmusnak (SSM), hogy annak első lépcsője reményeik szerint az uniós alapszerződés módosítása nélkül kivitelezhető.

Utóbbi azonban valamikor 2014. derekán elkerülhetetlenné válik, amennyiben a tanácselnök Herman van Rompuy tervei válósággá válnak és a tovább mélyül az eurózóna integrációja. Az ehhez szükséges időigényes és politikailag is óriási kihívásokat rejtő Lisszaboni szerződés módosítás nyomán lehetne csak a szerződéses kereteket adni az Európai Bizottság azon jogának, hogy megóvja a kormányokat a gazdasági reformok elódázásától. A szerződésmódosítás ahhoz is elengedhetetlen végül, hogy létrejöjjön a kontinens pénzügyi stabilitását biztosítani hivatott eurózóna büdzsé. Diplomaták szerint a büdzséből olyan szolidaritási eszköz kerekedne, mely az eddigi programalapon hosszú távra adott hitelek helyett, gyors és rövid lejáratú hiteleket adna az eurózóna országok gazdaságának stabilitásához.

2012. december 11.

Épül Európa II.

Rég volt, így hát eleget téve az olvasók/nézők kérésének az EUrologus újfent képbe hozza az érdeklődőket az Európai Unió új tanácsépületének aktuális állapotáról. A céldátum továbbra is jövő év vége, mi itt leszünk hogy beszámoljunk róla!

Mi lesz ebből?
2012. november 26.

Elakadt a Párizs-Berlin tengely?

Az EUrologusnál is benn-fentesebbek három-, sőt akár négynaposra is jósolták a költségvetésnek szentelt múlt heti EU csúcsot. Az ülés azonban pénteken délután gyorsan, fájdalom-mentesen és eredménytelenül véget ért.

Az első meglepetés, hogy a szakértők és diplomaták által magabiztosan kívülállóként és elszigetelődött páriaként jellemzett Nagy-Britannia korántsem került a partvonalra. Sőt, David Cameron úgy térhet vissza a brit parlamentbe, hogy Brüsszelben csatát nyert. Ezt Angela Merkelnek köszönheti, mindjárt megírjuk, hogy miért.

A második meglepetés, hogy az uniós döntéshozatal klasszikus motorjának számító német-francia együttműködés már az első nap végére megszűnt. Francoise Hollande beszorult a költségvetési szigort pártoló ‘északiak’, illetve a bőségesebb uniós forrásokért lobbizó periféria országok közé. Egyszerre próbálta védeni saját agrártámogatásait, megőrizni a növekedésösztönzést és a felzárkóztatást szolgáló kohéziós forrásokat, miközben igyekezett a költségvetési szigort pártoló északiak táborától sem eltávolodni túlzottan.

Forrásaink szerint a francia álláspontnak megfelelt volna a Herman Van Rompuy által előterjesztett 973 milliárd eurós költségvetési javaslat, amely kismértékben növelte volna az agrártámogatásokat és a felzárkóztatást szolgáló kohéziós politika eszközeit. Franciaország így otthon győzelemként adhatta volna el a megállapodást, a mediterrán országok és a közép-európaiak körében pedig jó pontokat szerezhetett volna a kohéziós támogatások megnövelésével.

Ekkor azonban Angela Merkel behúzta a vészféket. A német kancellárasszony közölte, hogy a költségvetési megállapodás nem sürgős, ráérünk azt elfogadni 2013 februárjában is. Merkelt több tényező is motiválhatta e döntésében. Egyrészt a németek lehetőséget adtak David Cameronnak, hogy a brit parlamentbe visszatérve győzelemként tálalja a csúcson előterjesztett Van Rompuy-féle javaslat bukását. Cameron arra is esélyt kap, hogy jövőre új és az európai szövetségesek számára is elfogadható tárgyalási mandátummal térjen vissza Brüsszelbe. Másrészt azzal, hogy Merkel nyitva hagyta az uniós költségvetés kérdését nyomást tud gyakorolni egyrészről Franciaországra, másrészről Nagy Britanniára az ezzel párhuzamosan zajló, a bankunió létrehozásáról szóló vitában. A közvélemény előtt kevésbé ismert, jórészt technikai szabályozást jelentő bankunió pénzügyi hatása sokszorosa az uniós költségvetésének. Harmadrészt a németek jelzést küldtek Francois Hollande-nak, hogy mielőtt Franciaország az osztó szerepét szeretné játszani az európai kártyapartiban, nem ártana összerendezni saját lapjait. Merkel meggyőződését a pénzügyi elemzők is osztják, akik szerint Franciaország strukturális problémái, gyenge versenyképessége, remegő lábakon álló bankrendszere, és hatalmas államadóssága időzített bombaként ketyeg Európa közepén.

A múlt heti csúcs kudarcát ezek fényében érdemes értékelni. Az európai GNI alig 1%-át kitevő uniós költségvetésről jövő februárban, késhegyre menő küzdelmek után, az utolsó pillanatban lesz majd megállapodás, ahogy az hét éve történt. Addig azonban a büdzsé körül folyó tárgyalás az európai nagypolitika része marad és más témákban is elősegítheti a megegyezést. Az EUrologus szerint túl értékes volt ahhoz a költségvetési megállapodás, hogy most megköttessen.

2012. november 23.

Végre élesben mennek a büdzsé-tárgyalások

Éjjel egykor amikor a 27-ek közül egyedüliként lejött a sajtóhoz némi önpromóra Francois Hollande francia elnök, a Tanácsban felbőgtek a kalkulátorok. Az EUrologus úgy tudja, van Rompuy tanácselnök csapata keményen szivatta a nemzeti delegációkat, akiknek digitális másolat helyett csak papíron adták oda a legfrissebb számokat.

Az éjszakai szorobánozás eredményeként pirkadatra új tárgyalási pozíciók íródtak, melyekkel aztán péntek délben megindultak a valódi tárgyalások. A legfrissebb leszivárgó információmorzsák szerint jelenleg az 1000 milliárd euró alatt meghúzott költségvetési főösszegről egyeztetnek. Német diplomáciai értesüléseink szerint azonban, ha nem lesz délutánra érdemi közeledés az álláspontokban és új javaslattervezet, akkor Berlin egy későbbi csúcsra halasztaná a megállapodást abban a reményben, hogy a britek támogatását is meg lehet szerezni a közös költségvetéshez. Ebben az esetben január-februárban újabb költségvetési tárgyalások elé néznek az állam- és kormányfők.

Végül a csúcson az újságírók közt reggel óta kézről kézre járt javaslat másolata igazi ínyenceknek.

Korai zárás után pénteken folytatódik az EU-csúcs

Csütörtök este 8 helyett éjfélkor került a tárgyalóasztalra a legújabb, Herman van Rompuy jegyezte költségvetési javaslat, mely az eddigiekkel megegyezően 80 milliárdos vágás mellett 972 milliárd eurós főösszeggel számol. A trükk a belső arányok finomhangolásában és egymáshoz viszonyított kiegyensúlyozásában rejlik. Merkel szerint lesz pénteken megállapodás, de megeshet hogy kell még egy csúcstalálkozó egyes kérdések tisztázására. Cameron továbbra is harcol a főösszeg további vágása mellett, miután a brit parlament alsóháza 886 milliárd alá tornászná le nem kötelező érvényű határozata szerint a bűvös számot. Hollande francia elnök az agrár pénzek miatt aggódik, de kompromisszumkereső és EU párti húrokat pengetett péntek hajnali egykor tartott rövid sajtótájékoztatóján.

Az EUrologus által látott friss dokumentum fő számai  tehát a következőek:

  • A növekedésre, foglalkoztatásra és versenyképességre 13 milliárddal kevesebbet szánnak. Ennek a legnagyobb vesztese az európai energia és közlekedési infrastruktúra összekötését segítő támogatás lesz.
  • A Magyarországnak és a kohézió barátainak legfontosabb 1B boríték, a felzárkóztatási pénzek 10,6 milliárddal nőnének.
  • Természeti erőforrások megóvása és védelme költségvetési fejezet alatt 8 milliárddal több jutna főként a piaci alapú kiadások és direkt támogatások növelésén át.
  • Az EU biztonságra, igazságügyre, határvédelemre és bevándorlási ügyekre 1,6 milliárd euróval kevesebbet szán.
  • A misztikus az EU mint globális szereplő címszó alatt kőkemény 5 milliárd euróval kevesebb kerülhet elköltésre.
  • Az EU intézményeinek működésére és köztisztviselőinek fizetésére marad az eddig tervezett összeg, annyit azonban hall az EUrologus, hogy az alku szerint az eddigi heti 37,5 óra helyett a jövőben 40 órát munkahetet kell teljesíteniük a sokak által irigyelt eurokratáknak.
  • Végül ugyan a költségvetésen kívül szerepel, de 700 millióval kevesebb jut a természeti katasztrófák okozta károk enyhítésére felállított Európai szolidaritási alapra.

Találkozunk pénteken déltől, amikor is végre eldől a Huszonhetek közül kinek mennyi lesz az annyi!

2012. november 22.

Bukszanyitogató javaslatok

Nem túl sok a biztató jel a ma kezdődő csúcs előtt. A 2014-2020-as időszak költségvetése kapcsán különböző, de megegyezésre egyformán képtelen álláspontokról hallani. Ráadásul a válság miatt az európai politikusok inkább az otthoni közvéleménynek tetsző „kemény” nézeteket hangoztatnak, mint a kompromisszumhoz szükséges „puhát”.

Ha az embernek sikerül a tárgyalásokat előkészítő szakértőket akkor elcsípni, amikor éppen mentesek a szokásos kincstári optimizmustól (tippünk: a tárgyalások szünetében kávéért sorban állva), megtudhatjuk, többen már arra készülnek, nem lesz megegyezés. Eurobürokratául fogalmazva: lesz megegyezés, de maradhatnak nyitott kérdések a következő csúcsra.


Nem igazán segít a tájékozódásban a magyar EU-államtitkár legutóbbi interjúja sem, amiből nehéz megmondani, mi a propaganda, mi a kormány álláspontja, és mi az államtitkár személyes véleménye (és ez, bármilyen hihetetlen, dicséret). Ami kiszűrhető, hogy noha az Európai Bizottság „szerette volna elkerülni, hogy a nettó befizetők, és a kohéziós tábor között legyen a törésvonal, mert akkor nagyon megmerevednek a frontvonalak”, magyar kezdeményesre sikerült létrehozni a Kohézió Barátai nevű csoportot, amely egységesen és rendületlenül áll ki a mellett, hogy „a kohéziós boríték ne legyen kisebb”. Vagyis megmerevíteni a frontvonalat.

Ennek ellenére túlzás lenne egy esetleges kudarcot a magyar kormány nyakába varrni, tudjuk ezt inkább be az „önmagunk fontosságának hangsúlyozása túl fontos ahhoz, hogy magunknál kevésbé fontos emberekre bízzuk” politikai alapszabálynak. Inkább azt kérdeztük a koffeinhiánytól őszinteségi rohamot kapott európai bürokratáktól, mégis mivel érvelhetne a magyar kormányzat magasabb kohéziós támogatások mellett.

– Az a baj a Kohézió Barátaival, hogy eredményként mindig büszkén közlik, sikerült felgyorsítani a pénzek kifizetését. Sajnálatos módon a holland tulipántermesztők még nem jutottak el a gépesítettség azon fokára, hogy ne legyen a kezük ügyében lapátnyél. És ha én azt adom nekik elő eredményként, hogy a magyarok gyorsabban költik a pénzüket, akkor nagyon gyorsan vernek fejbe vele, pedig nem egy erőszakos társaság – fejti ki választókerületi problémáit Stefan Hufenaghel.

– Nem ilyen vészes a kép – vigasztal Jürgen Keinepanik. – Persze azzal nem célszerű érvelni, hogy az az igazi európai érték, ha maguk pénzt kapnak. Mostanában a német adófizetők úgy érzik, túl sok pénzt adnak az európai szolidaritás szellemében. Igaz ugyan, hogy ha önök a pénzt nem importra költik, akkor az extra keresletet jelent magyar árukra és szolgáltatásokra, ami segíti a magyar gazdaságot.

Jürgen közben megkapja kávéját, és komótosan megjegyzi:

– Sajnos a magyar kormánytól még nem láttunk számításokat arra vonatkozóan, hogy ez mégis mennyi lenne.

Még utánaszólok, hogy és mi van a multiplikátorhatással, de közben Francois Pierrecoeur érkezik mellém a sorban.

– Volt egy kutyám, azt hívták multiplikátornak – int minket csendre, miközben a kávé után nyúl. – De ha rám hallgatnak, ezt nem hozzák fel érvként, multiplikátor-hatás ugyanis minden országban van. Nálunk például a kert végében van a kutya elásva.

– Inkább azzal érvelnék, hogy a pénzt majd versenyképes iparágakba fektetik. Persze sokat segítene, ha a kormányuk tudná bizonyítani, hogy eddig is ezt tette, mert a francia kormányt a nagy európai szolidaritásra hivatkozással csak a francia szakszervezetek tudják meggyőzni. Igaz, ők általános sztrájkkal meg is bénítják az egész országot, talán ez is segít nekik ebben – teszi hozzá merengve. Tévedésből két adag tejszínt önt a kávéjába, majd távozik.

– Dirigiste – jegyzi erre meg John Watch, olyan hangsúllyal, amire csak brit konzervatív képes, ha francia szocialistát lát. – Nehogy már a kormány mondja meg, ki a versenyképes, ezt a piac dönti el. Maguk is jobban tennék, ha a piaci kudarcokat próbálnák orvosolni: a kisvállalkozások nálunk azért jutnak nehezen hitelhez, mert a bankoknak nem éri meg velük foglalkozni.

– Nálunk a nagyvállalatok sem nagyon jutnak hitelhez – vetem közbe, megkönnyebbülve, hogy a kávé körüli forgolódásban végül szóhoz jutok.

– Igen, ezt hallottam, maguknál mostanában nem akarnak hitelt adni a bankok. Végül is, ha megszűnik a hitelpiac, az is egyfajta piaci kudarc. Csak nem olyan, amire mi egy büdös kanyit is adnánk – terül el az arcán a „kend a hajadra az európai szolidaritásodat” vigyor, és faképnél hagy.

Kezdek szomorkodni, amikor Staszek Vengribratki csap a hátamra.

– Rájuk se ránts, cimbora. Mi tudjuk, mi az a posztkommunista örökség, nálunk Lengyelországban például a gazdasági válság mélypontján csak 2%-os volt a növekedés, és hidd el nekem, 2% nem egy tündérmese. De addig is, amekkora bajban vagytok, mindenképpen jól jártok; hacsak a pénzek körüli marakodás alá nem ássa a versenyképes gazdasághoz szükséges intézményrendszert.

– Ami persze Magyarországon nem fordulhat elő – teszem hozzá, egyre kevésbé vidámabban.

2012. november 21.

Akinek elfelejtettek szólni: José Manuel Barroso

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke nagyjából úgy van a tagállami vezetőkkel, mint Virgil Starkwell az egykori fegyenctársaival: mindenkinek megmondták, hogy a szökést le kell fújni, de ő valahogy mégsem értesült róla.

Fogd a pénzt és fuss részlet


Mintha Európa állam- és kormányfői elfelejtettek volna szólni a bizottsági elnöknek, hogy a kedvenc témáit egy ideje már ejtették: a foglalkoztatottság, a növekedés, az innovációs politika most nem menő az EU-ban. Talán meg lehet velük próbálkozni újra egy következő ciklusban, mire a franciák és a németek megegyeznek a közös euró büdzséről, és fél Dél-Európát sem kell majd háromhavonta olcsó hitelekkel pumpálni.

Egyelőre a pénzügyi kármentés folyik, és a Bizottság, habár a háttérmunkát serényen elvégzi, a fontos döntésekből, fájdalom, kimarad. Ez részben annak köszönhető, hogy Barroso-t kinevezése óta nem övezi különösebb tisztelet a Tanácsban.

Eleve úgy kerülhetett a helyére 2004-ben, hogy Európa vezető politikusai nem tudtak dönteni a két fő esélyes, a karakteres arcélű ámde karizmatikus liberális Guy Verhofstadt és a brit konzervatív, ezért örök kívülálló Chris Patten között. Aztán kiderült róla, hogy habár tele van energiával és nagyon meggyőzően szónokol, sokszor keveredik önellentmondásba és bátor szófordulatai mögött ritkán van tartalom („az EU alakuljon nemzetállamok szövetségévé!”). 2009-ben összekülönbözött Angela Merkellel, amikor a német kancellár, állandó francia partnerével, Nicolas Sarkozyvel karöltve arra kényszerítette, hogy második hivatalba iktatásának feltételeként készítsen részletes programot a következő öt évre szóló elképzeléseiről, és ismertesse azt az Európai Tanáccsal. Állítólag azóta sem felhőtlen közöttük a viszony.

Barroso nem gazdasági szakember, ezért sokak szemében nem tud hitelesen a válságkezelés élére állni. Ezt a szerepet átveszi tőle az eurózóna pénzügyminisztereit havonta egy zártkörű partira összerántó Mr Euro: Jean-Claude Juncker (mellesleg örökös luxembourgi miniszterelnök), illetve a karikaturisták kihagyhatatlan kedvence, az Európaitanács-elnök Herman Van Rompuy. Mindkét testületben a tagállamoké a főszerep, és a legfontosabb válságkezelő találmányok, az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF), az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) és az Európai Pénzügyi Paktum mind kormányközi megegyezésen alapulnak.

A Bizottságra nézve szomorú, hogy az egy hónap alatt tartott sajtótájékoztatóira összesen sem kíváncsi annyi újságíró, mint ahány a most már havonta tartott Európai Tanács üléseken egy éjszakára összegyűlik. Aligha lehet a Bizottságot az EU kormányának nevezni: világos, hogy ki az erő legnagyobb ismerője Brüsszelben.

 Hiszen a Bizottság saját projektje, az Európa 2020 stratégia eközben észrevétlenül haldoklik. A program túlságosan szerteágazó: célokat tűz ki a foglalkoztatottság növelésében, a szegénység elleni küzdelemben, az oktatásban, a klíma- és energiapolitikában a kutatás-fejlesztésben. Sajnos ezek közül több is az Unió hatáskörén és jogi lehetőségein kívül esik. Viszont mindegyikhez sok pénz kell, amiről a tagállamok időről időre világossá teszik, hogy nincs. Ugyanakkor, a stratégia hangsúlyos célkitűzései közül hiányoznak azok, amelyek az integráció jövője szempontjából kifejezetten életbevágó területekre, a közös piacra és a versenypolitikára vonatkoznának.

Akárcsak a program, a biztosok kollégiuma is gyenge, széthúzó és nem kapcsolódik szervesen a tagállamokhoz. Először is rengetegen vannak: 27 fő egy gimnáziumi osztályban is bőven elég hozzá, hogy egymást messziről kerülő klikkek alakuljanak ki benne. Barroso is létrehozta a saját csapatát és meglehetősen centralizálta a Bizottság működését, ami azt eredményezte, hogy az intézmény vezető testülete egyre kevésbé használható egységes érdekérvényesítő csapatként. A biztosok inkább a hozzájuk közelálló tagállami fejeseknél lobbiznak egy-egy, nekik fontos projekt finanszírozásáért. Már akiknek vannak ilyen kapcsolataik. A biztosok közül viszonylag kevesen voltak közel a tűzhöz saját országukban a kinevezésük előtt, a három nagy tagország biztosai pedig éppen nincsenek jóban a saját kormányaikkal. A német Günther Oettingert állítólag egyenesen azért küldte Angela Merkel Brüsszelbe, hogy megszabaduljon tőle, a francia Michel Barnier-t és a brit Catherine Ashtont pedig még korábbi, ellentétes színezetű kormányok nevezték ki. (Lady Ashtontól persze még az EUrológus sem várhatja el, hogy az Európai Bizottságot ÉS a világot is megmentse egyszerre.)

Az Európai Bizottság és annak elnöke elszigetelődni látszanak a nagypolitikától. Az EUrológus hallotta, amikor egy vezető brüsszeli diplomata nemrég úgy jellemezte az intézményt, ahogy egy köztiszteletnek örvendő nyugalmazott tábornokot szokás: „már jó ideje nem az Unió politikai irányítója, de professzionalizmusa és technikai tapasztalata nélkülözhetetlen. És hű maradt a közös európai eszményhez.” Mégis, Barroso mintha próbálná énekelni a saját számát a tagállami miniszterek kórusában, azok viszont nem nagyon értik, hogy szegény mit szeretne. A vége pedig valószínűleg az lesz, hogy szomorúan becsukja majd maga mögött az ajtót 2014-ben.

2012. október 31.

Hétéves EU büdzsé tárgyalások: a pénz minden

A héten felizzottak a kedélyek az novemberi EU csúcson elvileg finiséhez érkező következő hét éves uniós költségvetés vitájában. Miután a soros elnökséget adó ciprusiak legfrissebb javaslattervezete kiszivárgott, 50 milliárd eurós megszorításra téve javaslatot, megindultak a licitek. S láss csodát a euroszkepticizmust tökélyre fejlesztő briteknél ezúttal akad még héjább tagállam. Svédország ugyanis a britek által követelt 100 milliárd helyett, 150 milliárd euróval csökkentené a 2014 és 2020 közöttre tervezett 1033 milliárd eurós közös kalapot.

Az tétek növekedését (vagy csökkentésének) azonban a számoknál jobban leírja  svéd EU ügyi miniszter kijelentése, aki szerint a ciprusi javaslat alapján aligha lehetséges a megállapodás a büdzsé lezárására hivatott november 22-23-i brüsszeli csúcson. Birgitta Ohlsson érvelése szerint a javaslat az ötvenes évek büdzséit idézi, mely a kutatás-fejlesztésen és a határokon átnyúló infrastruktúra fejlesztésen spórol ahelyett, hogy a mezőgazdasági támogatások elavult rendszerét reformálná meg. Másrészt a lengyelek például több gazdaságélénkítési forrást követlenek.

Jelentős viszont az elégedett hangokat hallatók csoportja is: a franciák az agrártámogatások kevéssé drasztikus vágásának, a spanyolok a kohéziós pénzek szabad felhasználásának, németek meg önmagában annak örülnek, hogy az EB javaslatához képest megindult a végösszeg megnyirbálása.

A britek viszont mai nemzeti parlamenti EU büdzsé vitájuk után lendülhetnek csak igazán bele az alkudozásba, míg a belső tanácsi előkészítő tárgyalások a csúcs elé szintén ma folytatódnak.

Az EUrologus viszont még mindig csak azt tudja mondani, hogy azt a mennyiségű feladatot és felelősség ellátását amit a tagállamok az évtizedek során az EU-ra ruháztak egyre kevésbé lehet az egész európai gazdaság GDP-jének csekély 1 százalékából megoldani. Nem tudjuk nem leírni, az Európai Unió működtetésének fenntartása aránytalanságai ellenére sokkal hatékonyabb, mint bármelyik európai közigazgatási rendszer.

2012. október 21.

Túl a csúcson – Mire virradunk hétfő reggel?

Megint túl vagyunk a csúcson. Mi változott Európában attól, hogy múlt csütörtökön és pénteken az unió legnagyobbjai összedugták az összedugnivalót. Azon túl persze, hogy tojásos-gombás pitét, párolt borjút spenótágyon, és csokoládé triót ettek, s Orbán Viktor egy kisebb polgári lakás áráért érkezett a tetthelyre? Nos, az EUrologustól távol áll a veterán pénzügyi megmondókra jellemző értelmetlen fanyalgás, de a múlt heti eseményeket még mi is unalmasnak értékeljük. Ahogy azt előre megjósoltuk, érdemi döntések nem, inkább csak hosszabb távú politikai vállalások születtek. Jó pár kiskapu nyitva maradt a nagy tagállamok számára, hogy a még idén hátralevő két EU csúcson saját képükre formálják szép fokozatosan az erősödő gazdasági együttműködést. Ezért aztán nem tudjuk, hogy pontosan mikor kezdi meg működését az egységes európai bankfelügyelet, de azt már igen, hogy az Európai Központi Bank részeként fog működni, és év végéig meg kell csinálni az erről szóló jogszabályt. A bankunión Merkel azt is megígérte: tovább folytatják a gazdaságpolitika központosítását.

Azt sem tudjuk, hogy miként fog összeállni az eurózóna külön költségvetése, de szinte biztossá vált, hogy előbb-utóbb lesz ilyen. Bár azt megígérték, hogy nem a 27-es büdzsé kárára jön létre. Majd meglátjuk, az EUrologusnak vannak félelmei… Egy azonban bizonyosnak tűnik: a magyar kormány látványosan távol tartja magát az integrációs meneteléstől. A magyar álláspont az, hogy majd az utolsó pillanatban eldöntjük, csatlakozunk, vagy kimaradunk az egészből. Szerintünk ez hiba, amely jelentős kockázatokat rejt. Olyan hiba ugyanakkor, amelyet csak kormányzati szinten korrigálhatna Magyarország. Erre viszont a kabinet fokozódó szabadságharcos hevületében egyre kisebb az esély. Pedig az EUrologus szívesebben látná Magyarországot az egyre szorosabban integrálódó Nyugat-Európához húzni, mint a dél-keleti perifériával leszakadni a ki tudja hova.

2012. október 18.

EU csúcs első éjjel: unalmas az árokból nézni az állóháborút

Az EUrologus sokat látott gárdájának eddigi legunalmasabb csúcsának első napja lassan véget ér. A konklúzió tervezetben forrásaink szerint az egységes bankfelügyeletre vonatkozó részben egyetlen szót változtattak. De ez sem módosított azon, hogy az erre vonatkozó jogszabály-alkotásnak be kell fejeződnie év végére.

Ami Magyarországot érinti, az Európai Bizottság jogi szolgálata azt súgta nekünk, hogy megoldható az eurózónán kívüli tagállamok részvétele a felügyeletre vonatkozó törvényhozásban. Ennek lényege, hogy az EKB felügyelő bizottságában helyet kapnának a zónán kívüli országok és a gyakorlatban ez a testület hozná meg a döntéseket a felügyeletről.

Az EKB kormányzó tanácsában ugyan az uniós alapszerződés miatt továbbra sem kapnának helyet az eurózónán kívüliek. Mégis úgy tudjuk, hogy az EB szerint nem gond olyan megoldást találni, amely lehetővé teszi a felügyeleti kérdésekben csak formálisan legyen az EKB kormányzó tanácsa a végső döntéshozó.

A kötélhúzás tehát továbbra is  németek és a franciák (+déli államok) között zajlik arról, hogy mikor váljon valósággá a bankok feltőkésítése. Frau Merkel persze azt szeretné, ha ez csak a 2013 őszi német választások után következzen be. A németek ezért azt szeretnék, hogy “hatékony” legyen a bankfelügyelet. Ezután már csak az a kérdés ki mit ért hatékony alatt.

Az EUrologus reméli, mindettől mindannyian kellően elálmosodtatok. Holnap folytatjuk.

Bónusz: a kormányfők családi fotója.


Gyorsan csúcsra hágott a hangulat az Európai Tanácson, legalábbis a spanyol újságírók közt, akik a képen látható felbolydulással fogadták hírhozó diplomatájukat.

Hallevessel sürgetik a megállapodást? - Matolcsy kedvenc EU-szakértőjét kérdeztük a csúcsról

Hosszúra nyúlt villáminterjú Pajszer Pál közgazdász professzorral, akivel a Tanács Justus Lipsius épületének büféjében futottunk össze, miközben az EU vezetői zárt ajtók mögött tárgyalnak Európa jövőjéről.

EUrologus: Alig néhány órája tart az EU csúcs, de sokak szerint máris gyanús ez a sok rövidítés, MFF, EMU, TSCG, CSR, SSM…
PP: Valóban, már csak az S&M nincs benne, pedig arra még igény is lenne.

EUrologus: Világos. Mit jósol, lesz megállapodás például az monetáris unióról?
PP: Ezt a vacsora alatt fogják megtárgyalni a kedves vezetők. Vagyis sok múlik azon, hogy mi kerül az asztalra. Ha például jól meghajtják őket egy langyos hallevessel, az hatással lehet a vita végkimenetelére. Ettől függetlenül én személy szerint a magyar álláspontot támogatom: vagyis az a jó, ha a monetáris unió mindegyik tagország számára nyitott.

EUrologus: Azért, hogy ne váljon az EU kétsebességessé?
PP: Én még máig nem tudom, hogy ez mit jelent, de volt egy kétsebességes Jawa Babettám, és azt még a Vaclav Klausnak se kívánnám. Szóval én inkább attól óvnám a döntéshozókat, hogy tovább szabdalják azt, ami már egyébként is olyan elegyes, mint a tudja, hogy mire gondolok. Ugye itt van ez a külön eurózóna-költségvetés ötlet, meg a bankunió, hogy akkor mi, magyarok például miként fogunk tudni beleszólni, miközben nem is vagyunk benne az ECB-be, és akkor még nem beszéltünk az EBA-féle megfontolásokról…

EUrologus: Máris elvesztettük a fonalat. Viszont kíváncsiak lennénk a véleményére a magyar kormány legújabb költségvetési korrekciójáról. Matolcsy úr szerint azért kell szigorítani és újabb a dókat bevezetni, mert Brüsszel ezt várja el.
PP: Tegnap beszéltem telefonon a Gyurival. Mondtam neki, hogy itt megint nagy röhögéseket váltott ki a szövege. Szerintem ezt mostanra már senki nem hiszi el. Az EU semmilyen újabb adó bevezetését nem kérte és nem is kérhet ilyet a magyar kormánytól, de még a szlováktól se, ha értik mire célzok. Sajnos Gyuri nem állt meg akkor, amikor még lehetett volna, pedig sokan szóltunk neki, Olli is, én is. Most meg az van, hogy tovább kell pumpolni a népet, főleg így, hogy a fűtésszezon Auróra cirkálója rövidesen beledörrent a hideg magyar éjszakába, ha megbocsátanak a költői hasonlatért.

EUrologus: Kettős beszéd?
PP: Már megint babettázik. Látja, maguk is legalább annyira fixáltak, mint a Gyuri. Én inkább a bankadó miatt aggódnék, nézzék csak meg hova jutottak a görögök, vagy korábban az olaszok is, csak hogy a klasszikusokat idézzem.

EUrologus: Ők is hasonló módszerekkel sanyargatták a bankjaikat, akik aztán nem tudtak eleget hitelezni a vállalkozásoknak, aki emiatt nem tudtak versenyképesek maradni, növekedni és munkahelyeket teremteni és emiatt tönkrement a gazdaság és végeredményben az ország is?
PP: Maradjunk annyiban, hogy a rossz gazdaságpolitikát nem lenne szabad az unió nyakába varrni. Egyrészt mert nem szép dolog hazudni a választóknak, másrészt pedig mert ezzel a rossz gazdaságpolitika nem fog megjavulni. Csak abban bízhatunk, hogy ezt a magyar kormány is mihamarabb felismeri. Amióta tudom, hogy Morvai Krisztina megtalálta a szerelmet, vallom, hogy nincs reménytelen ügy.

(Az interjú csak nyomokban tartalmaz valóságelemeket.)

Tényleg Merkel hitelkártyájára és PIN kódjára hajtanak csak a tagállamok?

Fontos közbülső csúcs lesz a ma kezdődő Európai Tanács - mondják Brüsszelben az EUrológusnak azok, akik tudják miről beszélnek. Ez azt is mutatja, hogy a téteknél már csak a várakozások nagyobbak, így borítékolható a szokásos csúcs utáni csalódás (cs.u.cs.). Konkrét döntésből nem sok várható, de már az is komoly eredmény, ha a politikai irányvonalakban közös nevezőre jut a 27 vezető.

Az alaptéma megint az EU mélyebb gazdasági együttműködése. A vezetők asztalára Herman Van Rompuy, az Európai Tanács állandó elnökének nevével fémjelzett jelentést készítik be, a vita e körül forog. HVR terve az unió gazdasági integrációjának még szorosabbá szövéséről szól. Ehhez négy építőkockát vázolt fel júniusban: pénzügyit, költségvetésit,  gazdaságpolitikai integrációsat és az ehhez illeszkedő demokratikus kontrollt. Azóta megszondáztatta az elképzeléseket a tagállamoknál és kiderült, hogy a helyzet nem ilyen egyszerű. Az országok össze-vissza játszanak a kockákkal, farigcsálják őket, meg kicserélik kisgolyóra, ami sehogy sem illik a képbe.

Pedig Van Rompuy építménye tág teret enged a továbbgondolásnak. Egyrészt felsejlik benne az úgynevezett “fiskális kapacitás”. Hogy ez pontosan mit jelent, azt senki nem tudja, csak annyi bizonyos, hogy egy újabb kódnév több pénzre. Állítólag a franciák ihlették a dolgot. A sajtó az “eurózóna költségvetéseként” utal rá, de valójában - azon kívül, hogy az eurózóna tagjainak rendelkezésére állna. Van Rompuy szerint az aszimmetrikus sokkok kiigazítására kell - erről sem lehet tudni, hogy pontosan mit jelent, de azt rebesgetik, hogy ezen a tagállami strukturális reformok finanszírozását kell érteni. A tanácselnök ugyan mindenhova beleírta a jelentésbe, hogy ennek az új eszköznek semmi köze az unió hétéves pénzügyi keretéhez, többek között Magyarország is attól tart, hogy a téma bekavar a büdzsé tárgyalásokba, amiket novemberben kellene lezárni.

Izgalmas kérdés az is, hogy a jelentés felveti, az országspecifikus ajánlásokat, amelyeket a gazdaságpolitikákat összehangoló európai szemeszter keretében javasol a tanács a tagállamoknak, szerződéses formába kéne önteni. Mert így gyorsabban és hatékonyabban számon kérhetőek. Ez persze német ötlet. Bár az uniós alapokmány kitételei miatt “önkéntes” szerződésekről lenne szó, de kötelező erejét jól érzékeltette egy diplomata, aki szerint “az országspecifikus-ajánlás lesz a Bibliánk!”

Többszintes Európa? 

A HVR-jelentés kincstárjegyek tekintetében felveti az adósságok minimális közösségivé tételét, de szerda este úgy tűnt, Berlin még ezt a szolid utalást is kinyírja. A németek nem véletlenül attól rettegnek, hogy a nagy és jól csengő européer szólamok mögött mindenki igazából a pénzükre utazik. Ezt támasztja alá az is, hogy például a bankunió keretében felálló európai bankbetétgaranciával kapcsolatban többen azt szerették volna - például a franciák -, hogy jöjjön létre egy európai szintű alap, amibe persze majd ők csak minimálisan raknak bele, de ha baj van, akkor majd a többiek (értsd Németország) perkálnak. Egy uniós diplomata egyenesen alpárinak nevezte a különböző mechanizmusokról szóló vitát (mindenki a pénzre utazik, nem az EU építésére), és felidézett egy sztorit, mely szerint David Cameron brit kormányfő valamelyik csúcson kerek-perec kimondta azt, ami körül mindenki csak toporgott: “Szóval azt akarjátok, hogy Angela egyszerűen adja oda a bankkártyáját, és még a PIN-kódot is adja meg, jól értem?”

S ha már szóba került: bankunió. Erről sem lesz döntés. Az Európai Bizottság szeptemberi javaslatával rengeteg gondja van az eurózónán kívüli tagállamoknak, mintha elfelejtkeztek volna róluk a tervezet megírása közben… Az övezeten kívüli államok egyrészt szeretnének legalább az Európai Központi Bank (az egységes bankfelügyeletért felelős szerv lenne) felügyelőbizottságába bekerülni, és hozzászólni, ha őket is érintő döntés előkészítése zajlik. A másik fő gond: az európai mentőalap elvileg újratőkésítheti a bankokat, amely komoly versenyelőnyt jelentene az eurózónán kívüli bankoknak, melyeknek ez a forrás nem áll rendelkezésére. Az övezeten kívüliek egyelőre azt szeretnék, hogy az Európai Tanács mondja ki, gond van, meg kell oldani. Elvileg a hatékony bankfelügyeletnek az év végéig be kéne indulnia - ez körülbelül lehetetlen.

Ráadásul az EKB kapacitásával kapcsolatban komoly kérdések merülnek fel. Egyrészt, vajon bölcs dolog minden feladatot a frankfurti szervezet nyakába varrni? 1600 szakértő kéne csak a rendszerszintű bankok felügyeletére, miközben a tagállamok folyamatosan az EU bürokrácia létszámának csökkentéséért sírnak. Ráadásul az EKB szakemberei jegybankokra koncentrálnak, míg az új feladatkörhöz kereskedelmi bankokkal foglalkozó szakértőkre lenne szükség. Mindezek tetejébe ha az EKB felügyelete alatt valami gáz lesz bármelyik bankkal - ami, tekintve, hogy a jelenlegi javaslat szerint 6000 bank felett kéne bábáskodni, elkerülhetetlen - akkor az az EKB, mint központi bank hitelességét is kikezdheti.

Nem kevés feladat egy szolid vacsorához, meg egy éjszakai szeánszhoz: az uniós vezetők várhatóan ismét hajnalig tárgyalnak csütörtökön, hogy péntekre már csak olyan “könnyed” témák maradjanak, mint Kína, vagy Szíria.

Az EUrológus végig ott lesz.

2012. október 16.

Újra vízum kell a szerb határátlépéshez?

Újabb példa mutatja, hogy jobb bent, mint kint (a kint ezúttal a Balkánt jelenti), és a megváltoztathatatlannak hitt dolgok könnyen visszájukra fordulhatnak. Gyorsított eljárásban kérvényezi hat tagállam (németek, franciák, osztrákok, hollandok, belgák és luxemburgiak) a nyugat-balkáni országokkal kötött vízummentességi megállapodás biztonsági klauzuláinak elfogadását és alkalmazását.

Az érintett miniszterek levelükben azt kérik, hogy a külügyi tanács következő október 25-26-i ülésén vizsgálják meg, hogyan csökkenthető a hamis dokumentumokkal és érvekkel a térség országaiból menedékstátuszért folyamodók száma.A Balkán országainak többségével 2009 végén kötött vízumkönnyítési megállapodást az EU, amelynek nyomán hirtelen és meredeken emelkedett a térségből igényelt menedékkérők száma. Szerbia például 13900 igényléssel a negyedik állam volt ahonnan az afgánok, oroszok, pakisztániak és irakiak után a legtöbb igénylés érkezett - derül ki az Európai Bizottság (EB) tavalyi jelentésből. Az igénylések megnövekedett száma pedig túlterheli a schengeni menedékügyi rendszert állítja az EB illetékes szóvivője. Michele Cercone szerint a külügyminiszterek napirendjére került téma mégsem jelenti, hogy formálisan kérték volna Bosznia és Hercegovina, Albánia, Szerbia, Macedónia és Montenegró kapcsán a vízumkötelesség visszaállítását.

Kevéssé bíztató előjel azonban a balkáni országoknak, hogy az EB tavaly májusban nagy port kavarva egy olyan biztonsági klauzulára tett javaslatot, melyet tömeges illegális bevándorlás, menekült státusszal való visszaélés és egyéb biztonsági kockázatok esetén alkalmazhatna a Schengen övezet. A végső szankcióként a vízumkötelesség visszaállítását lehetővé tévő javaslatot jelenleg a miniszterek tanácsa és az Európai Parlament tárgyalja és diplomáciai források szerint várhatóan el is fogadják a tagállamok a hó végén.
Az EUrológus szerint a balkáni országokra nézve rossz üzenetet küldene az EU a vízum visszaállítással. A térség európai közeledése ugyanis sok szempontból amúgy is nyögvenyelősen halad az utóbbi években miközben az Unió is a bővítési fásultság jeleit mutatja. Márpedig a Nyugat-Balkán országainak polgárai számára a vízummentesség az EU-s közeledés kevés kézzel fogható jeleinek egyike.

2012. október 15.

Újabb csúcskísérlet

Huszonkilenc fotel, egy asztal, Barrroso, van Rompuy és a kormányfők - mindenki más kizárva… Csütörtökön és pénteken megint összeülnek Európa fejesei. Odakint a Schuman téren lassan megszokottá válik a közlekedési káosz, miközben a Justus Lipsius épületben felpörögnek az EU csúcsszintű politikai rotorjai. Az EUrologus pedig vidáman lubickol az uniós körökben terjedő pletykák tengerében, és igyekszik emberi fogyasztásra alkalmas módon beszámolni az eseményekről.

A csúcs elsőszámú célja a bankunió néven emlegetett csomag elfogadása, amely egységes európai bankfelügyeletet, betétgarancia alapot és bankszanálási tervet eredményezne. A németek azt szeretnék, ha az Európai Központi Bank látná el az EU-s szuperfelügyelet szerepét, de arra nincs ötletük, hogy az EKB miként működhetne egyszerre független jegybankként, és az európai bankrendszer vasszigorú bírájaként. A britek a tavaly létrehozott, londoni székhelyű Európai Bankfelügyeletre bíznák a melót, de a közös valutát elutasító és erősen euroszkeptikus ország javaslatát a szánalmas próbálkozásoknak kijáró félmosollyal söpörték le az asztalról. A déliek (főként a spanyolok és az olaszok) csak akkor támogatják az egész ötletet, ha az ő pénzintézeteik közvetlenül meríthetnek az október elején felállított Európai Stabilitási Mechanizmus 500 milliárdos mézes bödönjéből. A németek, a finnek és a hollandok közölték, hogy ha valamit, akkor ezt aztán nem, legalábbis amíg a déliek nem állítanak fel normális nemzeti betétbiztosítási alapokat (nálunk ’93 óta van). A célról (bankunió) tehát egyetértés van a tagállamok között, de az odavezető út kanyarjaiban páran könnyen kisodródhatnak. Például a nem-eurózóna tagok, akik Nagy-Britannia lelkes támogatása mellett távolodnak a mag-Európától (ebben a kupacban vagyunk mi is, valahol legalul). Persze ha már az euróövezet ilyen szépen előrehaladt a gazdasági egységesülés útján, miért ne lehetne neki saját költségvetése? Ebből lehetne finanszírozni a zónán belüli országok munkaerő-piaci, és szociális reformjait, vagy ez a költségvetés szolgálhatna biztosítékul a közösen kibocsátott eurókötvények fedezetéül. De mi lesz vajon az EU-27-ek/28-ak költségvetésével akkor, ha az összes nettó befizető ország átigazol a másik ligába? Drukkoljunk, hogy nem így lesz, de a korábban fantáziátlansággal vádolt európai politikusok mostanában nem szűkölködnek a kreatív ötletekben.

És ez még csak a kezdet. Az EU 2014-2020 közötti büdzséje a hivatalos napirendről kiszorult, így a pénzügyi alkudozás a közös étkezések nyugalmát zavarhatja meg. Hamarosan azt is megmondjuk, hogy miért. A hét végén pedig Túl a csúcson rovatunkban elemezzük, hogy jóslataink mennyiben váltak valóra.

2012. október 12.

Kockába zárt kristálygömb - épül az Unió jövője

Nem, nem atomreaktor épül Brüsszel uniós központjában. Ez itt az Európai Tanács új épületének torzója. Mikor elkészül, az akkor már 28 állam- és kormányfő egy üvegkockába zárt betonváza belsejében folytatja az alkudozást Európa jövöjéről. Az EUrologus folyamatosan nyomon követi eme építeszeti csoda fejlődését.

Mivel ez az első beszámolónk az Európa jövőjét rejtő kockába zárt kristálygömb építéséről, alább ízelítőül álljon itt az épület látványterve is.