közmédia

Közszolgálat: eddig négyszer ismételték teljes terjedelmében a vasárnapi Orbán-beszédet az M1-en

Kevesebb mint 24 óra alatt ötször ment le a miniszterelnök egyórás évértékelő beszéde.

plankog
media

A közmédia 94 millióért kutatja a médiapiaci szokásokat

Bárkit felhívhatnak a határon innen és túl, hogy az állami média tartalmairól faggassák.

Herczeg Márk
politika

Chemtrail-hívőket mutatott be a közmédia a menekültek miatt Magyarországra költöző németetekről szóló riportban

Szerintük mióta 2018-ban Orbán nem írta alá a marrákesi megállapodást, Magyarországot is jobban permetezik.

Sarkadi Zsolt
elmebaj

A közmédiában határolódott el Niedermüller Pétertől a Jobbik alelnöke

Ander Balázs szerint nyugodtan lehet rasszistának nevezni a DK-s polgármester kijelentéseit.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Karácsony: A türelmemet, amire nagy szükségem volt a köztévé stúdiójában, ott, a hajléktalanszállón veszítettem el

„Azok a propagandisták, akik a valós problémák kibeszélése helyett azok elferdítésén és politikai furkósbottá faragásán dolgoznak, talán nem is sejtik hogy milyen iszonyú bűnök száradnak a lelkükön” – írja a főpolgármester.

Herczeg Márk
Budapest

Vendég volt Karácsony Gergely a köztévében, de senki nem volt felkészülve arra, ami ott várta

Miért nem biciklivel jött a Kunigunda útjára? - hangzott el az első kérdés, és ez még csak a kezdet volt.

Horváth Bence
POLITIKA

Élőben hívta meg a műsorba Karácsony Gergelyt a köztévés riporter

Budapest főpolgámestere igent mondott, bár már volt programja. De azt inkább lemondja.

Boros Juli
POLITIKA

A megválasztása óta egyszer sem volt vendég a közmédiában Karácsony Gergely

Úgy tűnik, Magyarország fővárosának vezetője nem fér adásba sem a köztévében, sem a közrádióban.

Herczeg Márk
Budapest

A kormány kedvenc püspökét díjazta a közmédia, mert szükség van hétköznapi hősökre

Kiss-Rigó Lászlónak maga Semjén Zsolt adta át az elismerést.

Botos Tamás
POLITIKA

28-szor annyit költ a közmédiára jövőre a kormány, mint az üldözött keresztények megsegítésére

85 000 000 000.-

Botos Tamás
POLITIKA

A közmédia nagyjából úgy kommunikál már a nemzetközi médiával, mint egy részeg kommentelő

Sánta kutya média! Nagyobb fenék! Hazugság! Lebukás! Skandallum!

Urfi Péter
Média

Nők elleni erőszak világnapja a közmédiában: két férfi riporter kérdezett egy férfit

Érzékeny.

Botos Tamás
Média

Valami végleg eltört a Nélküled miatt: a közmédia 8 perces interjút készített Toroczkai Lászlóval a „magyargyűlölő” Indexről

Az M1 reggeli műsorában kérdezték készségesen a Fidesz kedvenc szélsőjobboldali törpepártjának elnökét arról, hogy feljelentette az Indexet egy viccvideó miatt.

Herczeg Márk
Média

A közmédia talált valamit, ami méltatlan, tarthatatlan és szégyellnivaló volt Magyarországon

De most pénteken ez is megoldódik.

plankog
media

Az Európai Parlament alapjogi bizottságában mondtuk el, mi a helyzet a magyar médiával

A LIBE bizottság a sajtószabadság helyzetéről tartott meghallgatást Brüsszelben.

erdelyip
Média