művészet

Lengyel kultúrharc: az új kormány lecserélte a pályázatot, amit még az előző kormány nyújtott be a Velencei Biennálénak

Bartłomiej Sienkiewicz kulturális miniszter bejelentette, hogy megváltoztatják a projektet, amit a PiS kormányának utolsó heteiben jelentettek be.

Herczeg Márk
KULTÚRA

Oscar-shortlistre került Buda Flóra Anna animációs filmje

A 27 című Arany Pálma-díjas film francia pénzből készült, mert a rendező háromszor is hiába pályázott a Nemzeti Filmintézetnél.

Solti Hanna
MŰVÉSZET

A legcsodálatosabb dolog, ami kormányzati propagandavideóban valaha is előfordult

Kőművesfütty. Negyven másodperc alatt kétszer.

Gazda Albert
propaganda

Kicsit több mint 49 milliárd forintért kelt el Picasso aranymúzsája

Ez a mester második legdrágábban eladott remekműve.

Diószegi-Horváth Nóra
MŰVÉSZET

Schilling Árpád: Aki állandóan középre tart, az lehet, hogy jót akar, de csak mellébeszél

A rendező szerint a jelenlegi rendszer a magyar emberek akaratából nem változtatható meg, ezt pedig úgy hívják, hogy tragédia, ehhez képest olyan mindegy, hogy mi történik a színházban vagy a filmvásznon.

Herczeg Márk
MŰVÉSZET

Ukránul írták ki a Blaha Lujza tér fölé: „Elnézést”

A hasonló elven működő műalkotások korábban majd minden esetben konfliktust okoztak.

Diószegi-Horváth Nóra
MŰVÉSZET

Barbie üti-veri Oppenheimert, de annak sincs miért szégyenkeznie

Tömött sorokban masíroznak az emberek a mozikba be.

Gazda Albert
FILM

Meghalt Balázsovits Lajos

A színész 76 éves volt.

Solti Hanna
GYÁSZ

13 év forgatás után jött rá a rendező, hogy mi az, amiről filmet készített

Az Apolonia, Apolonia című, egészen kiemelkedő dokumentumfilm egy festőről szól, de egyáltalán nem kell hozzá érteni a festészethez. A nézőnek az az érzése, hogy nem is dokumentumfilmet, hanem egy drámát néz, miközben teljesen magába szippantja a főszereplő világa.

Fődi Kitti
FILM

Kirúgták az igazgatót a moszkvai Tretyakov Galériából, mert nem volt elég hazafias

Ez olyan, mintha kirúgnák Baán Lászlót a Szépművészeti éléről, kineveznék a helyére Pintér lányát, és csak Benczúrt lehetne kiállítani.

Solti Hanna
propaganda

Orbán és Putyin csókját ábrázoló szobor bukkant fel Budapesten

Smár egy szép helyen.

Solti Hanna
MŰVÉSZET

12 évet kaphat a kijevi önkéntes, aki úgy vélte, nála jobb helyen lesz a Banksy-graffiti, mint a hosztomeli romház falán

Szerhij Dovhij azt állítja, csak meg akarta menteni a művet, és el szerette volna árvereztetni, hogy a befolyó összeget átutalhassa az ukrán hadseregnek. A nyomozók nem találták elég meggyőzőnek a magyarázatot.

Gazda Albert
háború

Lengyelország szerint lopott Kandinszkij festményt árvereztek Németországban

Az aukciós ház a bírósághoz fordult.

Bódog Bálint
külföld

Meztelenül vonultak az ausztrál tengerpartra, hogy felhívják a figyelmet a bőrrákra

2500-an vettek részt egy amerikai művész, Spencer Tunick új projektjében.

Szurovecz Illés
külföld

Azért jöttek Budapestre, hogy metrókocsikat graffitizzenek, elkapták őket

Több mint egymillió forintos kárt okoztak.

Benics Márk
bűnügy