A 21 parlamenti bizottság közül 14-et tiszás képviselők vezetnek majd.
Május 9-től a miniszterelnök személyi védelmét a Készenléti Rendőrség látja el.
A propaganda erre a kamutanulmányra alapozta a kampány nagy részét, még konzultáció is volt. A helyreigazítást eldugták az oldalukon, Magyar azt várja, hogy kerüljön a valódi helyére, a címlapra.
Utoljára 2006-ban fordult elő, hogy a Fidesz nem nyert meg minden megyében legalább egy körzetet. A Tisza tarolása miatt most Budapest mellett 11 megye maradt fideszes képviselő nélkül. A problémát listáról ejtőernyőztetett jelöltekkel oldották meg.
Fiatalok tucatjai kérték fel a Bűnvadászokat, hogy penderítsék ki őket az ingatlanukból. Kisgyerekek énekelték a Trianoni határokat elítélő Pajtárs-indulót. A Nemzetbiztonsági Bizottság leendő elnöke pedig szétesett, zavarodott fideszesekről számolt be a 444-nek.
2021 óta a nők az ügyeletes orvosnál és szülésznőnél szülnek, most viszont újra lehetőségük lesz arra, hogy a választott orvosuknál szüljenek az állami ellátásban.
Magyar Péter szerint neki is komoly dilemmát okozott sógora, Melléthei-Barna Márton miniszteri kinevezése.
A csereháti Felsőgagy fideszes fellegvárból lett tiszás bástya. A fordulat mértéke még a település prominens lakóit is meglepte.
Még a látszatát is szeretnék elkerülni annak, hogy valamilyen oligarchát kössenek a Tiszához.
Egy élhető Magyarországot kért cserébe.
Az összeférhetetlenségi törvény alapján kormánytag nem lehet gazdasági társaság vezetője.
Júliustól hozzáférhetővé kell tenni az adatokat a magántőkealapok végső tulajdonosairól, de Varga szerint csodára nem kell számítani, a sajtó jó közelítéssel tippelte meg, hogy melyik tőkealapnak kik a tényleges tulajdonosai
Cserháti Péter jelenleg a SOTE Rehabilitációs Klinikájának főigazgatójaként dolgozik.
Bevételeinek 60-70 százaléka lóg a levegőben, miután a Richter és a Mol elhalasztotta az osztalékfizetést Magyar Péterék kérésére.
A fideszes politikus hosszan dicsérte az egykori fideszes államtitkárt, aki most tiszás miniszter lesz.