trafikrablás

2019. január 18.
2018. szeptember 20.
2018. március 24.
2016. november 11.
2016. május 26.
2016. március 2.

25 évet kapott a férfi, aki 33 ezer forintot rabolt egy kaposvári trafikból, majd halála szurkálta a fiatal eladónőt

A Pécsi Ítélőtábla súlyosbította a korábbi, 22 évről szóló büntetést. A férfi tavaly április 22-én nem sokkal zárás előtt, az arcát sállal eltakarva ment be a dohányboltba, és késsel fenyegetőzve kérte el a 33 ezer forint bevételt, majd halálra szurkálta a fiatal eladónőt. Az ítélet jogerős. (MTI)

2016. február 15.
2015. augusztus 30.
2015. május 12.
2015. április 22.

Halálra szúrták egy kaposvári trafik eladóját

A Kapos Most úgy tudja: a 21 éves eladót nyakon, mellkason és csípőn szúrták, és a rendőrség – ami nagy erőkkel vonult ki a Fő utca-Anna utca kereszteződése melletti dohánybolthoz – forró nyomon van. A Kapos Pont pedig azt írja, hogy zárás után, nem sokkal este hat után történt az eset, és a rendőrök állítólag egy vérző kezű férfi nyomába eredtek. Mindkét lap szerint meghalt az eladó. A police.hu azt írja: „a nyomozók azonnal megkezdték a helyszíni szemlét, adatgyűjtést, tanúkutatást az elkövető azonosítása, felkutatása és elfogása érdekében”.

2014. december 27.

Ezért kár volt kirabolni a trafikot

trafikPercekkel azután, hogy egy fegyvernek látszó tárggyal kifosztotta az újpesti Árpád úti dohányboltot, feladta magát a rendőrségen egy férfi. Vajon mi történt, ami miatt ilyen gyorsan meggondolta magát? Mégse kellett a pénz? A lelkiismeret gyötörte? (Police.hu)

2014. november 29.
2014. november 23.
2014. október 6.

Zoknival a kezén rabolt trafikot

„A rendőrség várja annak a fiatalembernek a jelentkezését, aki 2014. október 1-én 0 óra 33 perckor rágót akart venni Szegeden, a Rókusi körút 74. szám alatti Nemzeti Dohányboltban.” Azért, mert kirabolta egy késes férfi, zoknival a kezén. A 27 év körüli, kb. 175-180 centis, vékony férfi barna, rövid hajú, „az orra az orrnyereg résznél ferde”, a rabláskor sötét, talán barna cipőt, kopott kék farmert, szürke felsőt, zöld baseballsapkát és az arca előtt egy egy kockás kendőt viselt. A rendőrség díjat ígér a nyomravezetőnek.

2014. augusztus 9.
2014. június 30.
2014. június 27.

Terrorelhárítók kaptak el egy debreceni trafikrablót

A TEK műveleti egységei csaptak le arra a férfira, aki még április elsején fegyverrel vagy annak utánzatával kirabolt egy trafikot. Előbb a fegyverszerű tárggyal a pénz átadására szólította fel az eladót, de amikor az nemet mondott, átnyúlt a pulton és kivette a pénztárgépből a pénzt. Az esettel gyanúsított 21 éves K. Lajost június 26-án fogták el otthonában a terrorelhárítók. Előzetesbe került. Kis ország, kis pénz, kis terrorizmus. (police.hu)

2014. április 17.
2014. április 10.
2014. április 2.
2014. március 29.
2014. március 27.
2014. március 9.

A trafikrablók szombat éjjel sem pihennek

Győrben a Nádorvárosban rabolt ki egy 25 év körüli, magát kapucnival és napszemüveggel álcázó, késsel felfegyverkezett férfi egy trafikot. A rendőrség tájékoztatása szerint "a késsel megfenyegette az alkalmazottat, majd a zsákmánnyal távozott". (MTI)

2014. március 8.
2014. március 4.

TRAFIKRABLÁS: K. Zsolt (46): Nem sikerült...

trafikrablo-szekesfehervar-k-zsolt

Késsel próbálkozott egy férfi Székesfehérváron egy nemzeti dohánybolt kirablásával. Amikor végzett,

az üzletből kerékpárral menekült a terhelt,

írja a Police.hu. A rablót végül a járókerők segítségével fogták el a járőrök néhány száz méterrel messzebb. A járókelők megkérdezték tőle, hogy kirabolta-e a boltot, mire K. Zsolt csak annyit válaszolt: "Nem sikerült..." (Police.hu)

2014. február 27.
2014. február 14.
2014. február 12.
2014. január 30.
2014. január 29.
2014. január 28.
2014. január 17.
2014. január 16.
2014. január 13.
2014. január 5.

Az eladó felé lőtt a trafik kirablója

A hír megvolt tegnap, hogy lövés dördült egy budapesti, Thököly úti trafikban, január 4-én 20 óra 23 perckor. De az csak a rendőrség által most közzétett videóból látszik, hogy a rabló, aki előbb gondosan becsukja az ajtót, így a fóliázás miatt semmi sem látszik kintről, a bevétel átvétele után az eladó felé lő a fegyverével, majd távozik. Az eladó nem sérült meg. A rablásról a biztonsági kamera készített felvételt, a rendőrség egy ötven körüli férfit keres, és kéri a lakosság segítségét. (police.hu)

2013. november 19.
2013. november 17.

Ez sem az év trafikrablása volt

A 39 éves K. László fegyverrel vagy fegyverutánzattal rabolt ki szép nyugodtan, komótosan egy XII. kerületi trafikot. Az arcát nem takarta el, így a rendőrök hamar kiderítették, hogy kicsoda. A TEK a belvárosi hotelszobában megtalálta a rablásban használt fegyvert és ruhát, illetve a lopott pénz egy részét. K. már őrizetben van, a bűncselekményt elismerte. (police.hu)

2013. november 5.
2013. augusztus 28.

Túl gyorsan menekült a trafikrablás után

A rendőrök letartóztattak egy 48 éves férfit, aki egy trafik kifosztása után túl gyorsan hajtott autójával. Budapest XIII. kerületében állították meg az autót, melynek csomagterében több karton cigarettát találtak. Kiderült, hogy az autó is lopott volt, azt szerda reggel lopta el a férfi. (MTI)

2013. július 21.

Nem az évszázad bűnténye volt a kecskeméti trafikban

Délután 16:10-kor J. József 35 éves kecskeméti férfi bement egy belvárosi Nemzeti Dohányboltba, késsel megfenyegette az alkalmazottat, és a bevételt követelte. A sértett ekkor élesítette a riasztórendszert, erre a késes férfi kirohant az üzletből, és biciklivel elmenekült. 40 perccel később a Bethlen körúton elfogták. (police.hu)