tűzoltóság

Vissza a jövőbe
2015. február 12.
2014. október 22.
2014. szeptember 14.
2014. április 4.
2013. december 27.

Tűz Pesten

Kigyulladt egy lakás Budapesten, a XIII. kerületben, a Vág utcában. A tűzoltóknak 11 embert kellett kimenteniük az 5 emeletes házból. Egy 3. emeleti lakás előszobája gyulladt ki, a tűzoltóknak létrával kellett lehozniuk 4 embert az épület 4. és 5. emeletéről. A füst miatt még 7 embert a lépcsőházon keresztül menekítettek ki. Sérült nincs, a tüzet eloltották. (MTI)

2013. november 4.
2013. szeptember 22.

12 tűzoltó bánt el 1 hintával

hinta

Egy tucat tűzoltót küldtek ki három kocsival a helyszínre, amikor kiderült, hogy egy londoni játszótéren egy tinédzser lány beleszorult a hintába. A tűzoltóság az akcióról azt mondta: nagyon komolyan vesznek minden bejelentést, ami gyerekekről szól. A lány nem sérült meg, csak szégyellte magát. (Daily Mail)

2013. szeptember 17.

Tüzes nők

Soha korábban nem képeztek ennyi női tűzoltót a fővárosban, mint most: a végzősök aránya hatvan-negyven a férfiak javára. A 13 hetes kiképzésen most végző 24 jövendőbeli tűzoltóból tíz nő. „Ez hatalmas dolog számunkra, a tűzoltóság eddig kizárólag férfiszakmának számított” – mondja az állami tűzoltóság szóvivője, aki maga is nő.

2013. augusztus 5.

Visszavonták a lángoló tűzoltóruhát

Csak gyakorlatokon használják a jövőben az R13-as kódnevű új tűzoltóruhát, amiből háromszáz darabot vettek 69 millió forintért. Ez az a ruha, amiben a tesztek során rendre súlyos égési sérüléseket szenvedtek a tűzoltók. Ennek ellenére a Katasztrófavédelem hivatalos álláspontja szerint a ruha

remekül szerepelt a teszteken.

Via Blikk

2013. augusztus 2.

24 tonna kőolajat égettek el a Liszt Ferenc-reptéren

Fotó: Lakatos Péter / MTI

Hajnalban kőolajszármazékokat semmisítettek meg a Liszt Ferenc-reptéren. A hatóságok által lefoglalt 24 tonnányi, különböző fajtájú és eredetű, veszélyes, éghető üzemanyag és olaj kötelező megsemmisítését a repülőtéri tűzoltók hőterhelési gyakorlat közben égették el.

2013. július 31.
2013. július 12.

Erdőirtás ég Ócsa mellett

Hét tűzoltó kocsi oltja a lángokat Ócsa mellett, ahol kigyulladt egy kéthektáros terület. Az aljnövényzet és a fakitermelésből származó hulladék ég. Az oltást az erős szél nehezíti, a tüzet még nem sikerült körülhatárolni.

2013. április 26.

Megyünk lopni

Szombaton délelőtt negyed tíztől tízig lezárják az Andrássy utat, mert Szent György-nap alkalmából tűzoltók és rendőrök vonulnak fel. (MTI)