Újpest

Vissza a jövőbe
2016. április 13.
2016. április 7.

Szurkolói anyázás miatt kapott büntetést az Újpest és a Honvéd

Az MLSZ fegyelmi bizottsága a csütörtöki ülésén az Újpestet és a Budapest Honvédot bírságolta meg. A lila-fehéreknek azért kell fizetniük, mert szurkolóik a játékvezetőt és más sportszervezetet szidalmaztak, míg a kispestiek az ellenfél és más csapatok lelkébe gázoltak bele. Mindkét klub 150 ezer forintos büntetést kapott. (MTI)

2016. február 22.
2016. január 22.
2015. december 12.

Az Újpest nyert

És a Fradi vesztett, 0-1 lett az Üllői úton. Ráadásul az EB-n Ausztria, Izland és Portugália leiskolázására készülő nemzet elvesztette Böde Dánieljét, aki – egyelőre nem tudni, mennyire – súlyosan megsérült, szalagszakadása van.

2015. november 28.
2015. október 17.
2015. szeptember 28.
2015. szeptember 8.
2015. augusztus 29.
2015. augusztus 26.
2015. augusztus 25.

Élete végéig kórházi kezelésre szorulhat Törőcsik András

Az Újpest egykori focistájának alkoholproblémái voltak, többször is kórházba került amiatt, mert elesett, és beverte a fejét, tavaly március óta két agyműtétet is végeztek rajta, azóta kórházi kezelésre szorul. A Blikk szerint jelenleg Budakeszin, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben ápolják. Martos Győző, a Fradi korábbi védője azt mondta a lapnak, hogy bár Törőcsik állapota javult, de szerinte nincs esély arra, hogy teljesen felépül, képes lesz az önálló életre, s valaha kijöhet még a kórházból. 

2015. augusztus 19.
2015. július 28.
2015. július 24.
2015. július 23.
2015. július 18.
2015. július 12.
2015. június 11.
2015. május 23.

egy, két, há, NÉGY - ÖT

Varázslatos a honi labdarúgás, és ez nem kis részben köszönhető a Puskás néven játszó Felcsútnak és az Újpest néven játszó Újpestnek. Friss eredmény a Pancho Arénából: Puskás Akadémia-Újpest: 4-5. " A tétnélküli találkozón mindkét csapat gólra törően, és közönségszórakoztatóan futballozott" - számolt be az nb1.hu.

2015. május 4.

Az évszázad programja: virtuális kávézás az újpesti bohócpolgármesterrel

Fotó: Wintermantel Zsolt / Facebook

Wintermantel Zsolt, Újpest fideszes polgármestere – akinek a fő üzenete általában annyi, hogy Újpest-szurkoló – elképesztő programra invitálja a népet: „Ma este mindenkit szeretettel várok. Kávézzunk együtt virtuálisan, az UTE Hivatalos Facebook oldalán. Találkozzunk este nyolckor!” Csak nehogy virtuális koffeintúladagolás legyen a vége.

2015. április 29.
2015. április 24.
2015. április 18.

Az acsarkodás, a gáncsoskodás, a vádaskodás helyett csak örüljünk Tiborcz újabb százmilliójának

WintermantelHURRA

Wintermantel Zsolt polgármester posztja alatt hozták szóba Tiborcz Istvánnak, Orbán Viktor vejének a 109 milliós, újpesti üzletét. A polgárjenő szerint a lényeg, hogy lesz felújítás, hurrá! Bár a pont-pont-pont a hozzászólás végén egy bátor kritika lenne? Tiborcz cége idén már négymilliárdot kaszált.

2015. április 12.
2015. április 9.

Kubatovék miatt utcai tüntetéssé válik a vasárnapi Fradi-Újpest

A két tábor ultrái továbbra sem hajlandóak stadionba menni, mert ellenzik a szurkolói regisztrációt és a vénaszkennert, ezért vasárnap délután a meccs idején két tiltakozással egybekötött szabadtéri meccsnézés is lesz. A Ferencváros tábora a Népligetben fog találkozni, az újpestiek pedig Újpest főterén. Mindkét eseményre ezernél több ember regisztrált már, azaz lehet, hogy többen lesznek utcán, mint ahányan egy-egy frissen felújított stadionban előfordulnak.

2015. április 2.
2015. április 1.
2015. március 22.
2015. március 16.
2015. február 14.
2015. január 26.

Orbán-közeli vevője lehet az Újpestnek (vagy nem)

A Cink még pénteken írt arról, hogy Vályi Nagy Vilmos korábbi infokommunikációs államtitkár venné meg az Újpestet. A férfi ezt a lapnak tagadta, mint mondta: lelkes Újpest-szurkoló, jóban van Roderick Duchatelet belga tulajdonossal, és egyszer sms-ezett vele, majd meglátogatta az irodájában, hogy beszélgessenek. Ezt többen látták, és szerinte innen jöhettek a feltételezések. A Bors szerint valaki a kormány közeléből 3 milliárdos ajánlatot is tett a csapatért – írja a Sport Géza. Mint ismert, Orbán Viktornak több más focicsapat mellett az Újpest is a kedvence volt.

2015. január 23.

Egykori államtitkár venné meg az Újpestet?

A Cink.hu szerint Orbán egyik kedvenc focicsapatának megvételéről tárgyal a mostani belga tulajdonossal Vályi Nagy Vilmos egykori infokommunikációs államtitkár. Állítólag a volt államtitkár 3 milliárdot fizetne, míg a belga 4 milliárd fölötti összeget szeretne a focicsapatért kapni.  A Videoton, a Fradi és az MTK után az Újpest lenne a negyedik klub, ami kormányközeli tulajdonos birtokol. A Bors közben arról cikkez, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter a Kispestért nyomul.

2015. január 21.
2015. január 7.
2015. január 4.

Wintermantel Zsolt: Én tényleg nem nézem a Való Világot

wintermantel való világ 7

Újpest fideszes polgármestere ezt a képet posztolta a Twitterre, és azt írta hozzá: „Ez a fiú ma párbajozik. Már a mez miatt megérhet egy szavazatot. Hajrá Lilák és csak az Újpest! #hajralilak #vv7” Aztán a Facebookon már magyarázkodott: „Én nem nézem (tényleg!☺), de egy ilyen mezzel csak nyerhet a fickó! Hajrá lilák! Csak az Újpest!” Csoda, hogy Újpesten nincs könyvesbolt?

2014. december 27.

Ezért kár volt kirabolni a trafikot

trafikPercekkel azután, hogy egy fegyvernek látszó tárggyal kifosztotta az újpesti Árpád úti dohányboltot, feladta magát a rendőrségen egy férfi. Vajon mi történt, ami miatt ilyen gyorsan meggondolta magát? Mégse kellett a pénz? A lelkiismeret gyötörte? (Police.hu)

2014. december 15.

Átadták Budapest 2. legnagyobb vécéjét

Fotó: Honéczy Barnabás / MTI

Wintermantel Zsolt, a IV. kerület Fidesz-KDNP-s polgármestere és Palkó György, a Fővárosi Csatornázási Mûvek (FCSM) vezérigazgatója nyitotta meg az Újpest-Városkapu metrómegállónál. Ha Újpesten könyvesbolt nincs is, hatalmas vécé van. A város legnagyobb budija a Műcsarnok mellett van. Persze egyesek szerint az egész világ egy hatalmas vécécsésze.

2014. december 8.
2014. november 27.
2014. november 23.
2014. november 20.

Újpestnek egy tahó focista, Magyarországnak meg a KGST kell

A helyi időközi választáson induló jelöltnek, Urbán Flóriánnak rendezett kampánybulit a Jobbik. De az esemény nem róla szólt, hanem a párt Defekt Duójáról, Pörzse Sándorról és Vona Gáborról, akik geopolitikai kontextusba helyeztek mindent. KGBéla = Vida Ildikó, és Oroszország sokkal jobb, mint Amerika.

2014. november 15.
2014. november 3.
2014. október 25.
Tovább a múltba